2011. május 29., vasárnap

New York-i kisfilmjeim

Take a Chance on me a Union Square metróállomáson - 10 másodperc profizmus az aluljáróban.


A Central Parkban táncolnak - számomra katartikus élmény, az összhang hihetetlen pillanatai.


Érkezés első nap a Time Square-re, szintén nagy pillanat.


Ismét egy kis aluljárói zenekar, nyilván kőkemény profizmus itt is.


Brooklyni házak, a Sunset Park felé menet, a jégkrémes autó háttércsilingelésével.

2011. május 28., szombat

feltöltődve


Állítólag egy 12 napos út kiheverése pont ugyanannyi időbe telik, mint maga az út volt. Azt hiszem éppen 12 napja tértem vissza és érdekes módon most tényleg érzem a feltöltöttséget. Ha jól belegondolok összesen 8-szor szeltem át az eget nyomásváltással fel és le és kétszer ugrottam 6 időzónát, ez persze, hogy megviseli az embert.

Jó lenne nem a hangulatok rabjának lenni, amelyből sokkal több a rossz, mint a jó, de annál inkább tud örülni az ember, amikor jó hangulatban találja magát. Nekem ilyen volt a tegnapi nap minden rossz (üzleti) körülmény ellenére.

Ezért aztán szereztem ilyen növényeket, rendezgetem az életem bástyáit ide-oda, úgy döntöttem, hogy nem lesz semmiféle Károly körúti projekt, amelyen kínlódhatok majd, hanem egyszerűen megpróbálom kiadni az egészet.

2011. május 25., szerda

a szomszéd kutyája

Amikor először megláttam a szomszéd kutyáját, őszintén szólva nem igazán tetszett, sőt enyhe undor fogott el. A kopott, szürkéssárga uszkár sehogysem volt szimpatikus, persze nem volt könnyű dolga, mert én nem is nagyon szeretem a kutyákat, a macskákat szeretem.

Első alkalommal beszálltunk a liftbe ő, a gazdája és én. Ekkor egy elképesztő köhögő, hörgő hangot kezdett el kiadni ütemesen. Nagyon megijedtem, nem tudtam hová tenni ezt a hangot, a gazdája azonban jól láthatóan már megszokta, rám nézett és legyintett: öreg. Rossz a szíve és amikor valami izgalmas történik vele, például még valaki belép a liftbe, akkor felgyorsul a szívverése és akadozva veszi a levegőt. Kiszálltam a liftből és el is felejtettem az egészet.

Legközelebb éppen vártam a liftre és a lift belsejéből ismét szörnyű hangokat hallottam, el se tudtam képzelni miféle szörny közeledik a liftben, de ekkor kiderült, hogy ismét ez a kutya az.

Az eltelt hónapok során sokszor találkoztam velük, a házmester és a szomszéd néni felváltva viszik le a kutyát sétálni, elég gyakran. 17 éves.
Ma ölben hozták fel és kérdeztem: de azért jól van? A házmester, aki egy szófukar ember ingatta fejét: nincs. Lebénult a fél oldala.

17 éve élnek ketten együtt a gazdájával, valószínüleg nem csoda, hogy nem akarja elaltatni, pedig a kutya nem lát és nem is hall jól. És valamiért - ezek szerint - mégis szeret élni.

2011. május 23., hétfő

ingergazdag kikapcsolódás

Még vissza se tértem, még vissza se álltam, de pénteken máris elvonultam egy vidéki kiruccanásra, a tavaly már sikerrel debütált és jól bevált közegbe Noszvajra a menő kis településre, ahol például annak idején rábukkantunk csak úgy véletlenül a Nomád Hotelre. Már akkor se nagyon hittem a szememnek, hogy létezhet egy ilyen hely valahol Magyarországon, és ha létezik is én miért nem tudok róla. Tavaly mindenesetre biztos voltam benne, hogy ki kell próbálnom egyszer, hiszen akkor csak egy program végállomását jelentette számomra, nem ott szálltunk meg.

Szóval most meg ott szálltunk meg és nem igazán jutok szóhoz, mert azoknak a szavaknak, hogy vendégszeretet, barátságos környezet meg ilyenek, nincs jelentőségük, pontosabban elegendő súlyuk ebben az esetben, ezt az egészet csak úgy lehet átélni és megérteni, ha lemegy az ember és kipróbálja. Úgy vélem mindenkinek van egy titkos listája, ahol járt a világban és rábukkant valami gyöngyszemre, és hát nekem ez a hely is felkerült arra a listára, ahol pusztán maximum még 3-4 helyszín szerepel, ahová - amikor éppen a legjobbat akarom magamnak - akkor oda mindenképpen visszamegyek.


kirándulások:Nekem gyakorlatilag nem is volt különösebben kedvem és hajlandóságom a hotelből elmenni másfelé, de azért megnéztük a környéken található barlanglakásokat, ami egy meglehetősen misztikus koncepcióban alakult át valamivé. Magát a koncepciót szerintem kívülálló nem igazán értheti - úgyhogy én csak úgy álltam és néztem, nem is próbáltam megérteni, ezzel a beszűkült európai szellemiségemmel.

2011. május 19., csütörtök

nehézségek

A mai nap már korántsem kezdődött olyan felhőtlenül, mint a tegnapi. Egyedül az vígasztalt, hogy a tegnapi nap tényleg egyedülálló volt, dehát miért is lenne úgy, hogy akkor a következőben meg majd szintén minden jó lesz.

Most nem fog minden posztom az alvási szokásaimról szólni, dehát történelmi pillanatokat élek át, először szembesülök a jetleg kellemetlenségeivel, és hát tényleg az, most éjszaka meg nem tudtam aludni szinte egyáltalán: nem sikerült becsapni a szervezetemet azzal a maratoni alvással, pontosan tudta, hogy kialudtam magam szépen és akkor most talán egy újabb éjszakát megkockáztathat alvás nélkül, hát eléggé keserves volt mind a hajnal, mind az "ébredés" beleragadva az alvás-nemalvás tudatállapot közé.

És közben gyűröm-gyűröm az akadályokat, a Károly körút, mint városrész önmagában felvirágzott, a lakás meg ugyan késznek van nyilvánítva, de csak nem akar teljesen befejeződni/elkészülni (már csak a tűzhely és a mosogató felszerelése hiányzik) és én pedig tanácstalan vagyok, mert válság sújt a munka közben is, a projektjeim tragikus stádiumban állnak, nem tudom azért-e mert nem voltam itthon, vagy úgy általában, de azt hiszem mindenféle világviszonylatok is hatással vannak rám. Tehát a pl. Saab autógyár körüli problémák közvetlenül hatnak az én személyes egzisztenciámra érdekes, nem?

2011. május 18., szerda

NewYork201105

New YorkNew YorkNew YorkNew YorkNew YorkNew York
New YorkNew YorkNew YorkNew YorkNew YorkNew York
New YorkNew YorkNew York, BrooklynNew York, BrooklynNew York, BrooklynNew York, Brooklyn
New York, BrooklynNew York, BrooklynNew York, BrooklynNew York, BrooklynNew York, BrooklynNew York

NewYork201105, a set on Flickr.

"It seems to me that I will always be happy in the place where I am not."
— Paul Auster

12 óra alvás

Ezt úgy gondolom fel kell jegyezni, mert ilyen még nem volt és talán nem is lesz, de a tegnapi okos elalvási időzítésnek köszönhetően sikerült reggel 8:19-kor ébredni, ami azt jelenti, hogy éppen 12 órát aludtam, úgyhogy kijelenthetem, hogy igencsak kialudtam magam és panaszra semmi okom.

Az irtózatos félelmek az itthoni nyomasztó eseményektől és gondoktól is mára eltörpültek és félig-meddig megoldásra találtak, jelenleg főleg elméletben, de hamarosan talán gyakorlatban is.

Hamarosan feldolgozom a New York-i fotókat, válogatást készítek belőle és szép, ezüsttálcán kínálom az érdeklődő közönség felé.

2011. május 17., kedd

időzónaváltás-szindróma


Mindezt immár 32 óra nem alvás után írom. Ilyen rövid éjszakám még nem volt, valahogy mindkét utazás során a nappal lett túl hosszú, bár én most olyan szellemi állapotban vagyok, hogy nem tudok gondolkodni ilyen kérdéseken (és másmilyeneken sem).

Szóval most két héten belül meg lett kavarva a szervezetem belső órája és most aztán tényleg szívok. Itt fekszem és próbálok nem aludni, bár fogalmam sincs mi lenne a helyes. Valószínüleg a nem alvás, hacsak nem akarok hajnali 3-kor ébredni tökéletesen kialudva magam.

Ezek a dilemmák, ja mert közben meg visszaérkeztem Budapestre.

"16-an, a hazaindulás napján már semmit nem csináltunk csak a törzskávézóban kaptunk french toastot, ami egy bundáskenyérre hasonlit leginkább, de vaniliaszirup van benne es aztán meg fahéjat kaptunk rá valamint juharszirupot hozzá. És a pasi a kávézóban soha nem veszitette el a humorát! Megigertem, hogy irok neki kepeslapot Budapestről."

2011. május 16., hétfő

fény és köd - utolsó nap New Yorkban

A fényképezőgépem visszanyerte az energiát, tulajdonképpen szürreálisnak is betudható az, hogy egy nem működő charger-t sikerült beszereznem eredetileg, de - hála a magas szinten működő amerikai fogyasztóvédelemnek - becserélték egy másikra, ami viszont működik! Szóval képek ismét születtek és élmények is.

Szóval volt vásárlás élmény és olasz-kínai negyed megtekintése, hihetetlen menő divattervezők, hihetetlen menő boltjai, éttermek, food festival és esti melegbár látogatás - ami egyébként később derült ki, mindenesetre ennyi transzvesztitát még nem láttam egy helyiségben egyszerre. Amúgy szórakoztató és jó élmény volt.


Tegnap, vasárnap pedig voltunk egy igazi brunchon, ami a vasárnapi reggeli-ebéd összevonás, mi az egyik legjobb helyre mentünk Isabella's a neve és nem úsztam meg a buggyantott tojást, egyszerre kettőt is kaptam, úgyhogy felülemelkedve az ősi undoron a sznobizmus győzött ismét és megettem, folyamatosan tudatosítva magamban, hogy EZ JÓ.

Utána még egy séta Central Parkban, egyébként előtte én még nézelődtem sokat a ködös-esőssé váló New Yorkban, eddig viszont extrém szerencsésen alakult az időjárás.

Most pedig indulunk mindjárt a reptérre és felszállunk hazafelé.

2011. május 14., szombat

40


Tegnap, nem tudom azért-e mert péntek 13 volt, végérvényesen eldőlt, hogy itt már nem tudom használni a fényképezőgépem, tovább, amit kinéztem egészen más kondíciókkal lehet megvenni, mint gondoltam és más kinézetben. Ezért aztán a várost szabad szemmel és - ki tudja mióta először nézek így várost - nem a fényképezőgép szemével néztem.

Jártam egy olyan boltban, ahol szórakozásból vettem is néhány, valószínüleg majd jól használható ruhadarabot, majd elmentem találkozni ismét a családdal. Egy elég jó francia vendéglőben voltunk, az ételem tökéletes volt, hát azért nem is számítottam nagyon másra, elvégre itt vagyok a világ legmenőbb városában, nyilván nem egy szerencsétlenkedő francia szakácsot tartanak.

Az ebéd után volt szerencsém Queens-t is nagy vonalakban, tisztes távolból az autó ablakából megnézni, valamint a kertvárosi részt, ahol laknak a rokonok. Nagyon jó volt a délután, örültem, hogy velük lehettem.

A nap ezzel még nem ért véget, este belevágtunk: eleinte csak vonszolva magunkat, de elindultunk a Wall Street irányába dolgozó ismerős munkahelye felé, a New York-i subway folyamatos próbák elé állított bennünket különböző "late night" típusú járatmódosításokkal, aztán, hogy mit értünk late nighton, szerintem szubjektív, de a lényeg, hogy nem jött az a vonal, amit mi akartunk szóval igen későn kavarodtunk a helyszínre. Ezután pedig a New Yorki éjszakában két kis klubot is sikerült megnéznünk a Nublu-t és a Key Bart, nekem mindkettő nagyon tetszett és ha nem lettünk volna halálosan fáradtak, akár még maradtunk is volna hosszan, hiába: sajnos az ember energiája véges, hogy ilyen végső tanulságokkal okítsak mindenkit. Viszont a lichies martini nagyon finom dolog, de annál alattomosabb.

Manhattantől Brooklynig

New Yorkban már így 7 napnyi tartózkodás után is kialakul egy különleges érzés. Egyrészt, az ember mintha egy nagy mozgó panoptikumban mászkálna, ahol ráköszönnek, megszólítják, mindenki olyan intenzív és, ha ez találkozik a "hullámhosszával" - nálam úgy tűnik találkozott - akkor mérhetetlenül izgalmas pillanatokat él át. Az intenzív pozitív érzésnek azonban megvan a negatív oldala is és aki fent van az időnként le is kerül és New Yorkot is kicsit így látom - persze nevetséges, hogy egyáltalán bármilyen véleményt is merek megfogalmazni úgy, hogy nem is élek itt. Érzem a poklot is benne és érzem a mennyországot is benne azt, hogy mindenki menetel, de egy pillanat alatt eltaposhatnak, ha nem figyelsz és rendkívül fontos az érvényesülés és gyakorlatilag nem is szabad belegondolni, hogy éppen egy drótkötélen táncolsz, mert ha lenézel...

Szóval az elmúlt napokban sokat mászkáltunk, a kötelező városnézési köröket szinte leróttuk, voltunk ugye a Downtownban, Chelseaben, voltunk a Guggenheim múzeumban, ezek mind nagyon jó helyek, minden egyes szeglete tartogat számomra érdekességeket. 2 napja pedig elmentünk Brooklynba, amellyel szintén különleges a viszonyom, már a Brooklyn hídon áthaladva éreztem, hogy itt most valami különleges helyre érkezem, nem is a máshol vagyok érzés, a valahol vagyok érzés, nyilván az irodalmi élményeim is hatnak rám, Paul Austerrel egy városrészben... Tegnapelőtt pedig el is zarándokoltunk abba az utcába, ahol - tudomásom szerint - lakik, és elmentünk a Sunset Parkba is, ami a legutóbbi könyvének a címe. Hát igen, nekem New York részben Paul Auster. De New York a családom egy részét is jelenti, velük is volt alkalmam találkozni, holnap ismét. És számomra megható és csodálatos volt, hogy együtt töltöttem egy délutánt az egyikükkel és együtt jártuk New York utcáit és hallgattam őt és elmentünk a New York City Museumba. Utána végtelen gyaloglással visszatértem a Central Park mentén.

Egyébként van egy törzshelyem is már, a Morning Star, a kávézós bácsi tudja a nevem, tudja mit kérek és, hogyan, ma szívinfarktusos állapotig töltötte újra és újra a kávéscsészémet, "you need it, I know" és kérdezget mindig mi van velem, hol voltam, hová megyek, mit fogok aznap csinálni.

És tegnap este pedig egészen különleges dolog történt, eljutottam egy igazi Wall Streeti menő étterembe a Ciprianiba, ahol a kulisszák mögé is betekinthettem, erről hamarosan részletesen.

2011. május 10., kedd

Tom Otterness - Public Art

Tom Otterness "The Real World" szoborcsoportja New Yorkban a Battery Park játszótere mögött található. A kansasi születésű művész alkotásainak lényege, hogy azok nemcsak önmagukban állnak, hanem valamilyen interakcióba kerülnek a közönséggel. Ilyenek ezek a "szobrok" is, de inkább karaktereknek nevezném, amelyek egymással különleges viszonyban vannak és sajátos történet képzelhető el valamennyi köré.

A "The Real World" Tom társadalmi allegóriája, amely magában foglalja a játékot, a hatalmat, a pénzt, a gazdagságot, kedves, szerethető karakterekkel ábrázolva. A kis szobrok különböző társadalni rétegek egy-egy figurái: munkások, átlagemberek és a felső tízezer alakjai. Akár megtéveszthető is lehet a belőlük áradó játékosság, mégis áthatja az erőszak és a konfliktus őket, egymással viszonyban, interakcióban vannak. Olyan az egész, mint egy kis film, ami a lábunk előtt zajlik és pont az apró méretekkel vonz be bennünket, egy olyan világ, amihez le kell hajolnunk, oda kell figyelnünk, észre kell vennünk és nem a szobrok esetében megszokott grandiózus méretek vetetik észre, hanem éppen az, hogy mindez a lábunk előtt zajlik.