Ez itt Joan a szomszéd bácsi.Gondolom csekély olvasótáboromat váratlanul éri a bejelentés, bennünket kevésbé mert titkon már jó ideje érleltük a döntést: hazaköltözünk Magyarországra.
Ennek sok oka van, egyrészt még nem vagyunk alkalmasak a nyugdíjasszerű életvitelre, nézegetni naphosszat a tengert és a hegyeket, az olajfákat, figyelni a napfelkeltét, a rókákat a mezőn, a borzot a késő esti út szélén, a madarakat, ahogy dézsmálják pofátlanul a termést, a fecskéket, akik jönnek-mennek, nem tölti ki életünket a gyülekező macskák sorfalának látványa. A téli bezártság, a nyári turistahegyek nem biztosít itt mégsem teljes életet, így tovább próbálkozunk, bár lehet, hogy visszanyúlván érettségi tételeink egyikének tanulságához: az ember célja e küzdés maga, azaz úgysem a cél elérését keresem, úgysem megállapodni akarok csak kipróbálni ezt meg azt. Kipróbáltam ezt is a maga torz módján, mert annak nem lehet nevezni, hogy én most megpróbáltam volna a spanyol (elnézést: katalán) emberek közé igazán beilleszkedni, hiszen home office-t működtetünk, azaz magunk vagyunk egy elszigetelt világban, ez se volt rossz, valamire jó volt, lehetett óvatosan, kívülállóként szemlélődni.
Aztán itt vannak azok a dolgok, ahogy a cégeket itt is igyekeznek a lehető legjobban lehúzni szinte már működésképtelenné téve őket, ez tudomásom szerint nagyjából mindenhol így van, úgyhogy nem is várok ilyen téren nagy változásokat.
Nem utolsó sorban családi okok is vezérelnek.
Ezt a blogot természetesen nem zárom le, hiszen eddig is terheltem budapesti élményekkel, hát most majd folytatom, mintha mi sem történt volna.
Señoras y señores cierren la puerta és persze nyissunk ki egy újat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése