2010. augusztus 29., vasárnap

Pozsonyi Piknik

A Pozsonyi Piknik koncepciója világos: van a Pozsonyi út (Budapest XIII.kerület, Újlipótváros avagy Lipócia), ahol valamilyen szempontból speciális a lakosság összetétele. Ezt nem igazán tudom megmagyarázni, egyrészt ugye van egy zsidó réteg másfelől ez a magát elitnek nevező és úgy is lépkedő kis-nagypolgári változat vagy a kettő ötvözete.

A Pozsonyi Piknik szervezői ezért nem dimenzionálták túl ismertetőjükben a koncepció létrejöttét (ezáltal én se tudok ide történeti kereteket köríteni), valamint különösebb háttérsztorit se kaptam, egyszerűen csak van ez a rendezvény mindenki tudja miért, talán mindig is ott volt valamilyen módon csak most intézményes kereteket kapott és ezen kereteken belül fel lehet szólítani mindenkit, hogy hová utalja a pénzt, amiből, mint tudjuk sosincs elég. Mert a rendezvény létrehozatalához pénz kell és megint csak pénz. Ezt nagyjából idéztem most a programfüzetből.

A szponzorok meglehetősen túltengenek, a résztvevő üzletek száma végtelen, a rendezvény igen gazdagnak tűnik első pillantásra, érdemes jól szervezetten nekivágni.

Ez utóbbi nem sikerült, mert péntek este óriási vihar söpörte ki a remek, napsütéses időt és hozott őszies hangulatot szombat reggelre a Pozsonyi Piknik kezdetére. Ezért aztán a kis üzletek ablakain aggódva figyelték az eget, most akkor lesz-e ma nagy roham és élet vagy marad a csendes, szomorú, de nyugodt szombat. A nyugalomra nyilván az ember nem ilyenkor vágyik, amikor éppen jónéhány hete készül egy ilyen rendezvényre, ami csak egyszer van egy évben, ez pedig a második tehát még elunni sem volt időnk. Ráadásul én a tavalyin nem is voltam.

Végül koradélután indult be igazán az esemény, az időjárás megkegyelmezett és egészen jó időben sétálgathattunk fel-alá a Radnóti Miklós utca sarkától a Szent István körútig a Pozsonyi úton, közben nézegethettük a könyves standokat, a masszőröket, a kóstolóstandokat, a színházajánlót, Tahi-Tóth László főzési programját, ami nekem avatatlan szemlélőnek annyi volt, hogy ott ült 6 szakács között a padon, de biztos volt érdekesebb része is. A közeli pad két óra múlva kiegészült jónéhány arratévedő hajléktalannal, akik az ingyenebéd reményében kitartóan várakoztak.

Láthattunk erkélyen operabemutatót is, a színpadon hastáncosokat (ami ugye egy hálás műfaj ráadásul népszerű dallamokkal csaltak igazi mosolyt a közönség arcára), színdarab részleteket, Gálvölgyi Jánost (aki ugye jónéhány szinttel a Bodrogi Gyula kategória fölött van). Kern András közöttünk lépdelt, és hallhattuk szintén az egyik fő támogató a Vígszínház évadnyitó ajánlatait.


még több fotó itt.

2010. augusztus 27., péntek

2010. augusztus 20., péntek

2010. augusztus 19., csütörtök

Erőltetett menet Rovinj felé

Utólag már jól látható, hogy hiba volt, de a francia csodálatos helyek után elindultunk tulajdonképpen visszafelé, ami önmagában nem lett volna baj, de egy horvátországi kitérővel, hogy valami tengerparti pihenés is beleférjen a sűrű gasztronómiai, tudományos kalandok után.
Ez végül rémálomba torkollott, miután 1100 km levezetése után (ebből én 400 km-et nyomtam) megérkeztünk Rovinj-ba, ami egy totálisan fullon lévő, Siófok vagy nem is tudom mihez hasonlítsam, tömény családi, vurstlis nyaralóhely, egy gombostűt nem lehetett leejteni, minden sarok tele van "tourist agency"-vel, akik csak a lehúzásra mennek, ha nem 3-4 napra keresel szállást szóba se állnak veled, de ha 3 napra, akkor is a spekuláció veszi kezdetét, a világ legborzalmasabb szállását 80 EUR-ért akarták rámsózni. Na innen aztán elmenekültünk végül most Vrsar nevű helyen kötöttünk ki, ami egyébként pontosan ugyanolyan nyaralós vurstli, csak kicsit kisebb.
A horvát kalandok tehát nekem nem hiányoztak, remélem nemsokára el lehet innen távozni. Horvátország tele van, lejárt, aki jót akar magának ne jöjjön ide.

2010. augusztus 17., kedd

Châteaunef du Pape

Avignon áttekintése és gyakorlatilag az eddigi francia területeken tapasztaltak különös és sajátos logikájának nem elsajátítása után megnéztünk egy a franciák által remekül felturbózott látnivalót a Pont du Gard-t. Hatalmas infrastrukúrát hoztak fel az amúgy nem túl izgalmas római kori vízvezeték, de gyakorlatilag egy híd köré.


A kitérő után következett a nagy kaland a Mont Ventoux 2000 méteres hegyre való felkúszás természetesen autóval, hogyan máshogy, ahonnan lehetett figyelni az oldalablakon keresztül a mazochista biciklistákat majd hátradolve folytatni az utat abban a megnyutató tudatban, hogy én ilyet soha nem tennék, hogy több ezer méteren keresztül felfelé tekerve kínozzam magam.

A hegy tetején egyébként 12 fok volt és süvítő szél, úgyhogy első és legfontosabb volt, hogy egy kabátot gyorsan magamra kapjak, majd síhangulatban teát és sült krumplit fogyasztottunk, valamint figyeltük az eszement, szélfútta kiránduló megszállottakat.
Utána gyorsan vettem néhány cukorkát, amelyet hatalmas választékban árult egy cserzett arcú hegyi ember, majd a bergamottos és mentás cukorkák társaságában csodálatos kilátásban legurultunk a hegyrol.


ezt a filmet készítettem lefelé jövet:




Ezután pedig jött Franciaország, vagy mondjuk Provence Villánya: Cheatauneuf du Pape, ami egy nagyon híres borvidék sok-sok borospincével és bortermelovel, akik pontosan olyan kiismerhetetlenek és felfedezhetetlenek akár Magyarországon. A falu központban az ember tehetetlenül tévelyeg, hogy melyik bemutatóterembe, pincébe vonuljon be egy látványos kóstolásra. Elsore kifogtuk a legrosszabbat, tanulságként: a falon több, mint tízéves díjak, langyosan kínált bor, valamint a legfigyelemreméltóbb, hogy a néni, aki kóstoltatott egy varrógépet is tartott a kóstolóasztalon, nyilván unalmas óráiban meg "valami hasznosat" is csinál. A borai nem voltak rosszak egyébként, de annyira jók sem, végül a kóstolásért kért 5 EUR-t, de utána egy következo sokkal szimpatikusabb helyen fogyasztottunk újabb 4-5 féle bort és itt viszont a végén mikor fizetni akartunk büszkén mondták, hogy Franciaországban nem kell fizetned a kóstolásért. Hát így megy ez.

Összességében az egész falu valahogy nem nagyon akarta eladni magát, és teljesen halott benyomást keltett, úgyhogy megint az a tanulság, hogy csak céltudatosan sok-sok szervezett programmal és a választékot jól ismerve kell elutazni ilyen helyekre.

Jöjjön azért néhány háttérinformáció a helyről:
Avignon és Orange között terül el, a tetején egy erőd található, amelyet sikerült is felfedezni, miután a helyen kettő darab nyitva lévő étteremben, amelyikből az egyik teljesen tele a másik teljesen üres volt látható volt, hogy másfél órán belül nem jutunk ételhez ezért felmentünk a kis utcákon, hátha más is nyitva van (nem volt, se pincészet, se étterem) így jutottunk el a tetejére. Na jó a tetején volt egy étterem, de az túl drága volt, mert a kilátást is beleszámolták, ami engem annyira nem foglalkoztatott, hogy 50 EUR-ért egyek per fő.
A falu környékén összességben 3000 hektár szőlőültetvény található. A Châteaunef du Pape pedig egy világhírű borfajta, a Côtes du Rhône-hoz hasonlóan, ami szintén errefelé honos. A XIV században XXII. János pápa választotta nyári rezidenciájául ezt a helyet és ő kezdte meg a bortermesztés alapjait. Sokáig titok maradt, hogy itt szőlőt termesztenek, de a XVIII. században ismerté vált, majd 1929-ben kapta meg Châteauneuf-du-Pape elnevezést.

2010. augusztus 16., hétfő

piac Provence-ban, Apt


Az apt-i piacról egészen véletlenül szereztem tudomást, a szállásunknál Roussillonban volt kiírva a recepciónál, úgyhogy egyértelmű volt a következő program.

A piac nagyon jó volt, de itt se merném a tipikus provence-i szót használni, mert erősen hasonlított katalán piacélményeimhez. Százféle kolbász és sajt, szappanok megszámlálhatatlan mennyiségben és választékban, esetleg ami más volt azok a levendulaárusok, akik meglepő áron (drágán) 4,50 EUR-ért adtak egy csokor levendulát, miközben ott hevernek a dombok/hegyek tetején a zsíros levendulamezők. Csakazértse loptam onnan, de nem is vettem. Egy helyen találtam egy nappal a levendulaünnep előtt 2,50-ért is az már talán normálisabb. Még amit eltérőnek ítéltem meg, hogy nagyon erős a kóstoltatás erőltetése, tényleg mindent meg kell kóstolnia az embernek különben belédtömik, de nem volt ezzel semmi baj, nagyon élveztem, amit én kóstoltam az olívaolajoktól a 3-4 féle sajton keresztül a paradicsom és pestokrémekig nagyon finom volt minden.

ezt meg ott felvettem:

2010. augusztus 15., vasárnap

Avignon

Avignon hangulatát ugye a vasárnap reggeli tétlen mászkálással, sikertelen kávézással majd kötelező programként a Pápai Palota megtekintésével igyekeztem befogadni. A palota kívülről lenyűgöző, belülről is impozáns, ennél már csak az a lenyűgözőbb, ahogy az embert a végén áttuszkolják egy vinotékán és betódítják a palota shopjába, ahol szörnyű szuvenyírek között kell átverekednie magát, hogy végül levegőt vegyen a kijáratnál. Ezután az Avignoni híd következett volna, de sajnáltam kiadni pénzt arra, hogy egy háromnegyed hídra felmenjek, ezért csak messziről csodáltam meg. Utána pedig a legeslegjobb helyre sikerült beülni kajálni, egy rendkívül érdekes koncepciójú étterembe, ahol gyakorlatilag az ötvenes évek francia ételeit szolgálták fel, ötvenes évekbeli francia környezetben. Zseniális volt, nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy megtaláltam, vagy csak fogékonnyá váltam a bizarr helyek felfedezésére és kedvelésére.

színház bejárat
körhinta
Pápai Palota belülről
sur le pont d'Avignon
Ginette et Marcel Resturant
(részletes kifejtés hamarosan)

egy pillanatfelvétel az esti körhintaélményről:

Provence-i kiruccanas

Valamikor a tavasz folyamán kipattant a fejemből és elhatároztam, hogy el szeretnék menni Franciaország provence-i területére hamarosan. Most úgy tűnik sikerült megvalósítani.

Keményen megdolgozva az ittlétért autóval jöttünk, így legalább megélhető volt a távolság, nemcsak úgy fel és le a repülőről fél óra itt és ott, 2 óra alatt körbeszeljük a földet, persze aztán a tudat pedig nem győzi követni.
Idefelé Olaszországban csak sok kávé erejéig áltunk meg, de önmagában ütős volt az első olasz kávé élménye, amint szétáradt bennem.

A Kávé (Olaszország)
Ezután pedig szinte meg sem álltunk Roussillon-ig az első kis szuperfaluig, ahol megszálltunk. Ez már kőkemény Provence, azért én olyanokat nem szívesen írok le, hogy "tipikus provence-i", mert szerintem ilyen nincs, csak, ha a látványhoz egy kiterjedt, hatalmas levendulamező tartozik, tekintve, hogy Catalunya északi részén 300 kis falut láttam már, ami igen erősen hasonlít ezekhez a "tipikus provence-i" falvakhoz, nem dőlök be ilyen kis hangulati, turisztikai túlzásoknak.
első pillantás Gordes (Franciaország, Provence)
Ettől függetlenül például a szállás példátlanul aranyos és szép volt és ilyen jellegű szállást valóban nem nagyon lát az ember Franciaországon kívül. Az vacsora tekintetében szkeptikus voltam, de sikerült abból is csodálatosat fogyasztani, persze a pincér kellően öntudatos és flegma volt, ott volt az, hogy na becsüld meg magad, hogy itt ehetsz vagy ha valami nem tetszik lehet menni máshová, dehát ez már csak így megy itt.
Ez egyébként nem is baj, amíg csodálatos ételeket tesznek elém.

Következő napon megnéztük a helyiek nevezetességét az Okker-ösvényt, ami néhány jó nagy sziklatömb okker színekben pompázva, meg ilyen sárga homok van köztük, amit nem nagyon lehet érteni mit keres ott, gyanakvó, rosszindulatú emberek azt gondolhatnák, hogy odahordták mesterségesen, hogy a falu egyediségét és hírnevét megadják, ezeket ugye sose tudjuk/tudhatjuk meg.
Ezt az okker homokot egyébként festékanyagként használják például házakra, ruhára is akár.
Okker ösvény (Roussillon, Provence, Franciaország)

Az okker kaland után még megnéztünk rengeteg kis provence-i falut/kisvárost, a leglenyűgözőbb köztük Gordes. Sok galéria, felsőkategóriás (méregdrága) étterem, kávézó, kastélyok miegymás található itt.

Ami még említésre méltó errefelé sok más között, amit nem láttunk (vagy láttunk, de nem jegyeztem meg a nevét): Lacoste és Bonnieux falvak, amelyek mindketten (de még majdnem minden további falu errefelé) a hegyre épültek fel, gondolom ezzel igen jól védhetőek maradtak.

Lacoste esetében ne feltételezzünk összefüggést a népszerű Lacoste márka és a falu neve között, de ha már divat, van itt egy kastély, ami viszont nem más, mint Pierre Cardin tulajdonában van.

Gordes
provence-i táj

Másnap esős nap jött, úgyhogy egész nap az autóval vonultunk föl-alá, néha egy-két percre kiszállva, a nap végefelé pedig átmentünk a következő bázisra Avignonba.

Jelenleg Avignonban vagyok, az első benyomás este ért, egy hihetetlenül gyönyörű, élettel teli város, nagyon tetszik. Éppen itt ülök a főtér melletti kávézó teraszán, előtte egy szörnyű karaoke bárban ittam egy kávét, de az azért jó hely, mert ott annyira hülyék, hogy szinte már izgalmas, beszélsz a pincérhez, akinek egyszer csak megszűnik a tudata és kiürült szemekkel néz mögéd, aztán megrázza a fejét és elnézést kér, továbbá ki van írva, hogy van internet, de fogalma sincs miről beszélsz és mondja, hogy sajnos nincs. Pedig szerintem van, csak nem tudja mi a fenét kell ahhoz megadnia.

Itt ittam tehát az első borzalmas kávémat ma reggel, most pedig megittam a következőt, de ez egy nagyszerű hely, ahol nagyon jó zene megy, a pincér nagymamája is magyar, továbbá leültem egy cafe au lait-re, és váratlanul mosolyogva idehoztak még egy kistányéron három kis sütit: croissant, pan de chocolate valamint caracole-t (vaníliás-mazsolás csigát). Én keverem a spanyol nevekkel úgyhogy elnézést emiatt. Szóval nagyon kedvesek.

A szállás elég fura, a szomszédok galambok és próbálják elfoglalni az ablakot, de persze azért ez is kedves, hangulatos, aranyos, franciás. Azt hiszem kezdek rajongani a franciákért.