2008. február 28., csütörtök

La Tour de Carol, Font Romeu

Következzenek a képek a spanyol-francia határról, a katalán pireneusok mélyén.

a vonatról leszállva másik világba csöppentünk, francia minden:


a híres Four solaire d'Odeillo

ugyanaz távolabbról, a tájba "illeszkedve"




2008. február 24., vasárnap

Puigcerdà

Csak 2 órányi vonatútra 1200 méter magasan található Puigcercà, ahová ezen a hétvégén mentünk nagy elhatározással, egy imbolygó vasútkocsiban, fölfelé a Pireneusok mélyébe. Vonatunk tele volt síelni és snowboardozni vágyó katalán fiatalokkal, hogy pontosan hová is igyekeztek azt nem nagyon értettük mivel hó tényleg csak a hegyek legtetején volt, ott sem sok. Az tény, hogy La Molina nevű "felkapott síközpont" vonzza a síelőket, még ha hó éppen nincs is mindig most biztos, hogy nem volt.
Mi viszont továbbrobogtunk Puigcerdàba, ahol csodálatos hegyek vesznek körül egy kb. 6-7000 fős falucskát. Igazából hagyományos falu hangulat nincsen, ugyanis tele van francia és katalán turistákkal meg magyarokkal (azok csak mi voltunk szerintem), óriási terepjárókkal vonulnak le ide a hegyekből a síelésből a vacsorázni, bulizni vágyó csoportok. Zsongó helyre kerültünk, tele mindenféle üzletekkel, bárokkal és éttermekkel. A francia hatás is erősen érvényesül.

háttérben a figyelemreméltó kilátás
torony és terasza templomban
minimalista mozifelirat
igazi háttér
háttér előtérrel
a sok lift közül az egyik betört ablaka
városmatrica
2 óra múlva pedig átmentünk egy megállót a francia La Tour de Carol-ba, ami egyértelműen Franciaország volt, egyértelműen különböző tájjal, infrastuktúrával, emberekkel és házakkal nem utolsó sorban nyelvvel. Elővettem az eddigi életem alatt összeszedett francia tudásomat és óriási sikert aratva a pénztárosok körében kértem jegyet a legközelebbi a térképen a többihez képest nagy betűkkel feltüntetett helyre Font Romeu-be. Azt mondták menjünk busszal úgyhogy buszjegyet vettünk. Egy meglehetősen furcsa sofőr összerendeze az utasokat, mondott egy hosszú bevezetőt, amiből semmit nem értettünk, majd lendületesen elkezdtünk fölfelé kanyarogni a vad szerpentinen, mindenféle francia falvakon keresztül, majd kicsapott minket egy Font Romeu Odeillo nevű vonatállomáson, ahonnan vagy másfél kilométert kellett menni, mire civilizációra utaló nyomokra bukkantunk. Mivel gyors fejszámolással és túlzott óvatossággal megállapítottuk, hogy összesen 1 óra 20 percünk van, amit eltölthetünk ebben a faluban, mivel egész nap összesen kb. 4 járat fordul meg errefelé, gyorsan végigvonultunk az utcákon én kapkodtam a fényképezőgépet, mert annyira tetszett minden, a hihetetlen precíz terek, vonalak, utcák, házak. Aztán egyszer csak elég váratlanul ott álltunk egy óriási napenergiával működő olvasztókohó előtt, mint kiderült azóta, ez a világon a legnagyobb ilyen: Four solaire d'Odeillo ez egy eléggé egyedülálló és furcsa építmény.Utána visszarohantunk a buszhoz, majd vissza La Tour de Carolba, onnan pedig, mint kiderült kb. 2 óra múlva indult a vonat mi pedig csak egy megállónyira mentünk volna, így fogtuk magunkat és gyalog átkeltünk a francia-spanyol határon végig a sínek mentén, hát volt ennek is egy hangulata. Utána a szántóföldeken gyalogolva éppen az ott legelésző lovakat fotóztam mindenféle szögekből, amikor megállt mellettünk egy rendőrautó és igazoltattak minket, engem még soha nem igazoltattak, de végülis nem gondoltam, hogy majd pont egy ilyen helyzetben fognak, végülis érthető valahol 2 ember jön a sínek mentén fél órán át, majd lovakat fotóz, ezért ez elég gyanús valljuk be. Mondjuk engem megnyugtatott alapvetően, tegyék a dolgukat, az idegen és furcsa elemeket igazoltassák.Ezután visszavetődtünk Puigcerdàba, kivettünk egy hangulatosnak tűnő szállodában egy szobát, és egy szerencsésen kiválasztott étteremben életem legfinomabb paellaját fogyasztottam el, még mindenféle elő és utóételekkel fokoztam a halálra zabáltság állapotát, amit mondjuk éjszaka azért megsínylettem. Mivel ez a szálloda éppen a főtéren található, erkélyünk pedig a főutcára nyílt, támadt egy előérzetünk, hogy füldugót érdemes lesz vásárolni és nagyon jól is tettük, mert gyakorlatilag füldugón keresztül hallatszott egy normális éjszakai alapzaj, anélkül pedig elviselhetetlen ordítás ment egész éjszaka, hiába síelésben megfáradt, bulizásra éhes turistákkal voltunk körülvéve. Másnap már csak egy óriási reggeli és egy-két kör séta maradt, valamint 1 óra egy napos teraszon, úgyhogy most majdnem olyan fejem lett, mintha síelni mentem volna, a vakító napsütésben kellemes alapszínt sikerült beszerezni.
ezeket fotózva füleltek le minket
a szántóföld váratlanul városi útba csap át
furcsa alakú fa
még egyszer a háttér

tó a faluban meg a háttérben hegyek

fotók a francia oldalról foly. köv..

2008. február 21., csütörtök

felhős idők

Tavaly is ez volt, hogy februárban még Barcelonában is alig lehetett látni a napot, már egy hete elég angolos időjárás van errefelé. Két nagyon fontos kérdésben igyekszem előrelépni, küzdeni az akadályokkal megoldani a megoldhatatlant. Sport: felcsillant ismét a remény, nem is olyan messze Vicben, hogy majd végre lehet járni, találtunk egy kevésbé lehúzó tornatermet.
A másik vesszőparipám a nyelvtudás csiszolására itt esély nincs, a faluban lévő egyetlen nyelviskolában nem tanítanak spanyolul, egy darab tanárt találtak végül, aki 25 €-ért adna órákat, hát azért kíváncsivá tettek, hogy mitől lehet ennyire drága.
Ilyenkor az ember nem tud mást tenni, mint találkozik kávézókban vadidegenekkel és elbeszélget velük, vagy megszólít mindenkit és traktálja őket mindenfélével még ha azok eleinte hülyének is nézik aztán csak megbocsátanak.
Érdekes látni az emberek arcán, ahogy szembesülnek azzal, hogy mivel már vagy huszadszorra térsz be ugyanabba a kávézóba, nem turista vagy, hanem itt vagy lerázhatatlanul. A kezdeti lelkesedés határozottan alábbhagy, de aztán megszokják.
Tegnap "legnagyobb örömünkre" több órán át nem volt internetünk, úgyhogy lementünk gyorsan enni egy menüt egyik törzshelyünkre ami amolyan melóshely, tele volt férfiakkal és kétféle disznó és marhanyak volt a választék. A tulaj-pultosember szintén az internet probléma miatt telefonálgatott, ami nekem megkönnyebbülést okozott, mert eddig volt egy határozott érzésem minden ilyen esetnél, hogy csak nálunk megy el a net.

2008. február 18., hétfő

menő hely

Az alábbi képek bizonyítják, hogy igenis menő hely Centelles ilyen "zen" körforgalommal nem rendelkezik más város.




2008. február 16., szombat

Tona, Seva fura falvak

Hosszabb ideig tartó eltűnésem oka, hogy (nekem) szinte már végzetesnek tűnő megfázásban fetrengtem és végre felfedezhettem a helyi kórház szolgáltatásait, és vidám kikapcsolódásra vágyó nyugdíjasok között tölthettem 38 fokos lázzal 2 órát. Annak nem tulajdonítok kiemelt jelentőséget, hogy amikor a kórházba betettem a lábam elaludt az összes villany és áramszünet lett, hiszen miért is negatívkodjunk, elég a betegség önmagában. A csapat átvészelte könnyedén, elcsevegtek kellemesen, néha ugyan rájuk kellett szólni, hogy halkabban kiabáljanak. A kórházi délelőtt végülis megérte mert a már említett két óra várakozást követő kicsit több, mint 5 perces vizsgálat után a kedves fiatal orvos úr elmondta, hogy mi a bajom, meg azt is, hogy ez a tél most hideg és hosszú mindenki számára. Ezután még felfedeztük egy egész jó kávézót (ami a legjobbkávézók listája elejére is ugrott egyből), ide csak azért kellett bemenni, mert ekkor már délután 1 óra volt és muszáj volt gyorsan reggelizni valamit. Innen pedig elindultunk beszerezni a frissen felírt gyógyszereket. Mivel itt hétfőnként számomra érthetetlen okokból minden zárva tart, kis drukk után sikerült azért nyitva tartó gyógyszertárat találni, de semmi mást, csend és nyugalom honol ilyenkor és általában mindig a kis falunkban. Az üzletek alapértelmezettként zárva vannak és csak néha vannak nyitva, de ez a legkülönbözőbb időpontokban megtörténhet, mondjuk hétfőn, kedden és csütörtökön 9-től 1-ig, szerdán és pénteken pedig 4-től este 8-ig, ilyesmi nyitvatartás, szóval nyomós oka van a vásárolásra annak, aki ezt megjegyezi. Itt nincs holmi nézelődés, shoppingolás. Céltudatos vásárlás van, meghatározott időpontokban.

A hétről nem tudok több érdemi információt adni, az utóbbi napokban viszont erőre kaptam és ma például elmentünk megint az egyik irányba megnézni a környéket.
A hely korábban felkeltette már az érdeklődésem, amikor Vic-be tartottunk vonaton, ugyanis a van egy egészen kicsi hegy, amit jól kiszúrtam és eldöntöttem, hogy oda elnézek majd egyszer, ez most végre bekövetkezett. Kellemes délután volt, bár azt tudni kell, hogy kb. 20 fok hőmérsékletkülönbség van a reggel és a napközben között emiatt nem is nehéz itt havonta 2x megfázni alaposan (nekem legalábbis sikerül). Szóval reggel még 3 fok, de nappal simán lehet 25 fok is. Most végül tehát ismét napos délutánt fogtunk ki.
Igazából nem tudom, hogy most mi is a hely neve, mert az állomáson ez van kiírva: Balenyá, Tona, Seva úgyhogy azt hiszem ez három település.

Először tehát felvonszoltuk betegségben legyengült szervezetünket a hegyre, körbe-körbe nem nagyon volt semmi, csak vagy kisebb üzemek, vagy tág út, frissen öntött aszfalt. A hegy maga pedig az oldalán omladozó falakkal, felül pedig egy kis ligetes területtel pont annyi, amennyinek látszik, de azért érdekes volt, nekem tetszett. A kilátás nem kecsegtetett csalóka meglepetéssel azt kaptuk, amint vártunk, néhány ház, egy-két domboldal.

Ezután leereszkedtünk gyalog Tona nevű helység felé, itt volt pár érdekes megoldás, különösen a főtéren található ablak nélküli ház falára rajzolt ablakok, az oldalában sárjátszótér, mellette pedig egy fényes felületű kék ping-pong asztal. Az információs táblák sportközpontot is ígértek, de ezekben már jópárszor sikerült csalódnom így nem is indultam el felfedezőútra, annál is inkább, mert ide csak autóval vagy gyalog lehet eljutni és enniyre azért nem vagyok rákattanva, hogy 30 percet gyalogoljak, amikor sportolni támad kedvem, akkor inkább futok itt a környéken a farkasok között a szántóföldön.

Tonából nekem viszonylag hamar elegem lett, de azért tisztelettudóan körbejártuk, majd visszamentünk az állomás felé, ahol sikerült a vonatot pont lekésni, így lehetőségünk nyílt az állomás túl oldalán található Seva nevű helyet is megszemlélni.
Végülis fél óra múlva már az állomáson unatkoztunk megint, de azért érdekes hely volt Seva is, most több nem jut róla eszembe hirtelen, na de beszéljenek a képek megint magukért.
a kis hegy, ami rabul ejtett távolról
átmenet a hegy és az állomás között
friss aszfaltút vezet erre
szintén érdekesnek tűnő kis hegy
a szomszédos dombok
szikár hegyoldal
a várva várt kilátás
így néz ki a teteje a tutti helynek
ez már itt Tona felé vezető ingergazdag út
Tona egyik fő látványossága
Tona főtere
Tona főterén a híres kék ping-pong asztal
sárjátszótér
a sárjátszótér sarka
ez már Sevában történt

2008. február 4., hétfő

Figaró





Ha már erre lakunk érdemes körülnézni a szomszédos falvakban, ezt tettük vasárnap, hiszen napozni még nem lehet lévén 5 fok, a teraszon viszont ígéretesen nő centiről centire a napos sáv.

Elmentünk tehát Figaróba, ami 2 állomásnyira van és mindig is szemeztem vele, mert jópofának tűnt a hely, a hegyoldalba vannak beépítve ilyen tornyos házak, az egészet magas hegyek veszik körül. Úgyhogy behatoltunk a faluba, mert városnak nem nevezhető. Először egy abszurd módon modern színes óvoda épületet láttunk meg közvetlenül a vasútállomás mellett, majd egy szupermenő kosárlabda pályát, ami közvetlenül egy forgalmas autóút mellett volt mindenféle kerítés nélkül. Ezután bent találtuk magunkat a régi zeg-zúgos utcák között, valahogy minden még sokkal régibbnek tűnt, mint amilyen, gondolom ez a klíma következménye (nedves, hideg, esős, árnyékos), egy mini Anglia. Úgy fél óra után már kicsit alakult a véleményem valahogy elég erősen a giccs határán ingadoztak a kis kertecskék, házacskák kialakítása, túl sok torony meg kút, meg szobor, meg furcsa túldíszített kert. Volt mindenféle kilátás, meg érdekes házak, többet már nem tudok felidézni a helyből.