2012. április 29., vasárnap

kánikula

Reggel rövid tépelődés után elmentünk többen kávézni a Pavlovba, de az sajnos nem a "többen kávézás" műfajára van kitalálva, inkább az egyedül kávézásra egy bárszéken és közben beszélgetés a tulajjal. Nem baj, megoldottuk, majd ismét megkaptam egy napra a Morris macskát, aki egyből berendezkedett és kedvesen követ mindenhová a lakásban. Mivel a vércukorszintem elég furcsán ingadozik, mármint semmi komoly valószínüleg csak nem táplálkozom valami helyesen és rendszeresen, szóval először elvonszolódtunk a Drop Shopba egy kávéra majd a szemközti parkban hevertük ki a 30 fokos áprilisi délutánt. Végül elmentem futni, szépen és engedelmeskedve a térdem kényeskedési szokásainak kizárólag 5 km-t, de ezt holnap, ha lehet megismétlem. A Margit híd azonban egészen gyönyörű mostanában, ezt most kénytelen vagyok megmutatni.


W2P


W2P, originally uploaded by blueintheface.

Villány, Wunderlich Winery 2nd building opening party

wine, pig, ginger, wine

Szerda este a Drop Shop erősen kékfrankos központú kínálatát térképeztük fel, majd a csütörtöki aktivitásban feloldódva este ismét mentem a sarki rosé vaktesztre, amelyről ezúttal meg is örökítettem a benyomásokat egy eposzi összefoglalóban. Az a baj vele, hogy nem érti rendesen, aki nem volt ott, aki viszont ott volt, annak meg így már nem érdekes, mert már ott volt.


Nem baj, pénteken viszont elmentem a chefparade Fran Warde: Ginger Pig című könyvének promóciója apropójából rendezett főzőbemutatóra. Először elmondta a disznó előnyeit, illetve egy fél disznó fölött elmondta nagyjából annak hasznosítható részeit, majd ki is vágta és azon nyomban elkészítette. Egyébént rendkívül finom volt minden, amit elkészített, van valami érzékelhető hatalma az ételek fölött.

Szombaton, azaz tegnap pedig reggel 8-kor leléptem Villányba, a Wunderlich Bortrezor és Látványpince új épületének átadó ünnepségére. Nagyon jó volt, csak leégtem kicsit mármint a szó szoros értelmében olyan erős napsütés volt.









 Elképesztő, szinte már elviselhetetlen nyári idő van.

2012. április 26., csütörtök

café office


Capuccino, originally uploaded by blueintheface.

Igazából ez a szörnyű internetmegvonás az, ami eredményezi azt, hogy kapkodós, izgatott lesz a reggel, nem tudja az ember hová fogjon és mit készítsen elő magának. Az amúgy is túl sok kávézókban töltött idő felszorzódik és a környezetnek való kiszolgáltatottság érzése növekszik.

2012. április 25., szerda

a bürokrácia diszkrét bája

Érdekesen szürreálisnak definiálnám az újabb, amúgy a semmiből jövő eseményeket. Hétfőn jött két ember és kikapcsolta a gázt, esküszöm ezeket nem én találom ki. Szóval tény, hogy már észrevehettem volna, hogy külön így, hogy Gázművek nem kapok semmilyen számlát, de lássuk be az elmúlt 2,5 fél évben volt más dolgom is. Annyi mindent fizetek, gondoltam, valahol biztos ott van a gáz is, valami apróbetűs részben. Hát nem volt. Becsöngettek, a gázórát keresték, megmutattam, már bent is voltak, megijedtem, inkább arra koncentráltam, hogy ne ájuljak el a rám törő szívdobogástól, egy ideig meg voltam győződve arról, hogy ezek valószínüleg betörők, mert én mindent befizettem eddig, de aztán mindenük olyan hivatalosnak tűnt (egyenruha, igazolványok), hogy mégsem voltak azok. Miután pedig elmentek, inkább megkönnyebbültem, hogy végre nincsenek ott a többi már nem is érdekelt. Igazából elvagyok gáz nélkül is.

Még a folyóvízbe és az áramba kapaszkodhatok (persze nem egyszerre), mert mikor máskor tartaná karban a T-mobile a hálózatát, szóval igazából még a kis nyamvadt mobilinternetem sem működik. Nem baj, viselem a furcsa megpróbáltatásokat.

2012. április 22., vasárnap

Orgona


Orgona, originally uploaded by blueintheface.

on Margitsziget

zöld és kék szombat

Nem biztos, hogy jó ötlet volt átlendülni a másik végletbe, tegnap 10 nap kihagyás után mentem ismét futni, ráadásul 10km-t, úgyhogy most egy kicsit érzem a hatását olyan értelemben, hogy az egyik lábamra például nem nagyon tudok ráálln, de ezek elmúlnak általában 1 vagy 2 nap alatt.

És így néz ki a természet egyébként:

Margitszigeti Futópálya 2012 április
Margitszigeti Futópálya 2012 április

Miután kipihentem a futás fáradalmait elmentem a Kékfrankos Napra a Terra Hungarica szervezésében, a Gerbeaud Házba. A szalonfeelingben próbáltam emberként viselkedni (nem volt egyszerű). A catering ismét döbbenetesen jó volt, én ezt nem is értem, hogy csinálják, olyan finomat ettem a végén, hogy egészen átszellemültem tőle. A borászok pedig, hát mindenki olyan volt, amilyen, figyelik az ismerős arcokat, szelektálnak kivel beszéljenek, kivel ne, melyik viszi előrébb a sorsukat, ha pedig éppen olyan fából faragták az illetőt, akkor az ember női mivolta is vagy előny vagy hátrány, de semlegesnek nem mondható. Hiába, emberek. Kedvenceim a Posta fivérek is kinn voltak, kiváló kadarkát és kékfrankost is kóstolhattam tőlük, na de majd írok én a kékfrankosról is részletesebben.

Ezután pedig elmentünk a Greshambe stílszerűen vacsorázni, ez itt kérem felsőkategória, természetesen minden tökéletes volt,  a szerviz is, mondjuk az 1900 forintos capuccinot nem mertem kipróbálni. A grissini, focaccia tapenade-dal és bacalao krémmel, mint előétel elképesztő volt, én utána articsóka levest ettem az is nagyon finom volt, majd kacsamellet úgy kérve, hogy "tökéletesre" készítve, azzal kicsit meggyűlt a bajom, mert egy tahó vagyok (megundorodtam váratlanul a megfelelően elkészített rosé kacsaszagtól). 


2012. április 21., szombat

Yann Martell: Pi élete

Normális esetben egy 400 oldalas könyvet az ember nem 2 nap alatt olvas ki. Hiszen a "rohanó világban" ilyen luxust kevesen engedhetnek meg maguknak, hogy ennyi időt töltsenek olvasással. Ebbe a könyvbe felelősséggel kell belevágni, számítva és felkészülve arra, hogy beszippant kíméletlenül, elvon órákat mindentől, és most nem a tévénézésre és a facebookozásra gondolok. Például az alvásból, aminek aztán viszont megvan az ára.

Másfelől nem olyan jó dolog valaminek a rabjává válni.
Yann Martell könyve esetében újra értelmet nyert a "lebilincselő" kifejezés, amelyet eleve szégyenkezve írok le, hiszen jól elcsépelték már ezt a szót, jónéhány erre nem igazán méltó mű kapcsán.

A Pi élete fülszövegét olvasva hitetlenkedve ráztam a fejemet, ez milyen furcsa történet már: "...egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező – a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel – valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna – és egy bengáli tigris!


Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz, hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán: mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt tengeren? Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit?"

A könyv egy lélek és egy test (szinte különválva) iszonyatos küzdelme önmagával és a világgal, miközben egy másodpercre sem veszti el a hitét. Számos kérdés észrevétlen boncolgatása, egy végtelenül kifinomult szimbólumrendszerben, amelyet az író úgy használ, hogy mindvégig ezt nem is sejtjük. Az első tétovázás után már benne is voltam a történetben, elhittem, hogy miért is ne hányódhatna valaki hónapokig az óceán közepén egy tigrissel egy mentőcsónakban. Az író magabiztosan vezeti fel az eseményeket, a legveszélyesebb pont a századik oldal környékén található, amikortól letehetetlenné válik a könyv, pontosan úgy belesodródunk Pi mentőcsónakjába, mintha mi magunk is egy háborgó tengeren hányódó tehetetlen test lennénk.

Az egész mű tökéletes, elgondolkodtató, nagyon szép, nagyon izgalmas, a valaha írt legjobb könyvek egyike.
Az Index cikke a témában.

2012. április 20., péntek

a nagy visszavágás

Mégiscsak megnyertem a csatát a BKV ellen. Nem volt igazam, de az agresszióra épülő és a pszichológia (esetükben kétséges) eszközeivel kordában tartott, jó útra tért félbűnözőkkel őrzött rendszert nem kívánom szolgálni akkor sem.

Szereztem egy megfelelő bérletet. Még így is kicsit sántított az ügy, mivel a bérletigazolvány dátuma 2 nappal későbbi, mint a bérlet lejártának ideje. Biztos voltam benne, hogy belekötnek ebbe is (jogosan).
De nem így történt.
Akkor kell odamenni a földi vogonok bolygójára, amikor még álmosak. 9 után nem sokkal. Férfi ügyintézőhöz menjünk. A férfiak kevésbé szeretnek veszekedni és konfrontálódni. Még az is lehet, hogy észrevette a hibát. Nem volt túl kedves, de én annyira bele voltam törődve mindenbe, hogy talán még érezhető is volt, hogy nincs már rajtam fogáspont, nincs már hova szivatni. Lélekben felkészültem a 16 ezer forintos büntetésre. Egyszercsak azt mondta, hogy 2000 forint lesz. Úgyhogy elintéződött, viszonylag egészségesen. Ők is hibáztak, félretájékoztattak, a rendszerük pedig inkorrekt, sunyi és erőszakos. A frusztrációra épül és destruktív. A BKV képe az emberekben egyöntetűen negatív, szinte világhírű az az abszurd módszer, amit itt kialakítottak jegyellenőrzési rendszer címén évek óta.

Mindenesetre örülök, hogy nem 24 ezer forintom bánta azt, hogy egyszer szakaszjeggyel szálltam át. Igen, most már van bérletem. Nem, nem bliccelek többé. Az viszont biztos, hogy az utolsó lehelletemig sem fogom engedni többé, hogy megbüntessenek, inkább őrjöngve, mint egy pszichopata elszaladok.

2012. április 19., csütörtök

pozsonyi úti fák

Igaz, hogy megérkezett már a tavasz, de még a borongós idő tart bennünket furcsa, megfoghatatlan letargiában. Szerintem egyébként az április általában ilyen.

Próbálok helyt állni az itthoni munkavégzés nehézségei közepette, (pl. teljes motiválatlanság, mindig valamilyen más, halaszthatlan teendő előtérbe helyezése - pl. hogyan adjunk egy végső halálos döfést a távfűtéses télben túlburjánzó, őszig kertben szocializálódott szobanövénynek) valamint próbálom a minimálisra szorítani a Sarki Fűszeresbe tett, evésnek álcázott, valójában inkább az emberi közeget igénylő látogatásaim számát.

Közben pedig rabja vagyok egy elképesztő könyvnek, amelyet gyakorlatilag három nap alatt olvasok ki (ma befejezem várhatóan és nyilván nem is marad el az öncélú, legfőképpen magamat szórakoztató mélyértekezés a benyomásokról). Szóval ez Yann Martell: Pí élete.
Le-te-he-tet-len.

Ugyanakkor javában tartanak a különböző bortémájú megmozdulások, tegnap például a szekszárdi Fuxli bemutatkozásán jártam a Várfok Galériában, ahol mostanában (egészen pontosan ma) feLugossy László és Szirtes János kiállítása is nyílik. A szekszárdi siller bor által ébresztett gondolataimat a másik blogon fejtem ki.

Ma este továbbá rosé vaktesztre vagyok hivatalos, szombaton pedig a Nagy Kékfrankos Nap megpróbáltatásainak teszem ki magam.



2012. április 18., szerda

gyilkos bürokrácia

Ilyen ártatlan szívvel és racionális, pusztán az ügyintézésre szorítkozó lelki beállítottsággal régen nyitottam be ügyfélszolgálati irodába, mint tegnap a BKV Pótdíjfizetési ügyek hivatalba. Átadtam a csekkemet, behajítottam egy tízezrest, bemutattam a gondosan megvásárolt bérletemet és vártam, hogy végezzünk, de nem, ez nem így megy! Nem volt jó, mert a büntetés után vettem meg a bérletet és ez így nem elfogadható, ezért 16 ezer forintot kellett volna fizetnem. Nem részeltezem tovább, kissé kiakadtam és eljöttem dolgom végezetlenül. Sajnos nem szabad elfelejteni soha a rájuk illesztett, tökéletes szlogent: "nekünk a hivatás a szivatás".

Közben pedig a UPC részéről újabb frusztrációk vették kezdetét, tekintve, hogy ismét a home office korszakába léptem érthető módon szükségeltetik megfelelő sávszélességű, a nagygépemen is használható internet, mára kaptam egy időpontot online, látszólagos egyszerűség, szinte hihetetlen, ajj annyira biztos voltam benne, hogy ez nem lehet ilyen sima ügy. Aztán felhívtak ma, hogy nincs eszközük és emiatt 2 hét múlva jönnének inkább beszerelni. Ismét nem részletezem az érzéseimet, természetesen nem az ártatlan ügyintézőn töltöttem ki, de azért eléggé kiakadtam utána.

Ezeket a rohadt, egyeduralkodó cégeket valamilyen módon meg kéne tanulni elkerülni.

2012. április 17., kedd

home office ismét

Azt hiszem az nem is jó kifejezés, hogy így múlik el Róma dicsősége, mert dicsőségről és fénykorról végül nem volt szó, reményekről igen, amelyek azonban nem teljesültek. Múlt nyáron az irodám otthonról történő kiköltöztetésétől valami új szellemet és frissességet reméltem, azonban rajtam kívülálló okokból a többi odaköltöző cég elemésztette önmagát és velük együtt én is részben áldozattá váltam, de szerencsére én végül mindig a magam útját jártam és nem hagytam, hogy túlzottan befolyásoljanak a körülöttem zajló konfliktusok és események.

Így hát vasárnap ismét "visszaköltözött a hivatal", ahogy a házmester bácsi interpretálta az eseményeket.

Közben változó szelek fújnak, a várakozás időszaka ismét, fizikai visszarendeződés, szellemi előrelépés.

Stalker

Hétfőn délután egy bátor, szokatlan kikapcsolódási formára vetemedtem, elmentem a Szirtes Filmklubba és megnéztem a Tarkovszkij három órás Stalker című filmjét. Tudtam, hogy intenzív élmény lesz, ami a facebookos agymenésből kicsit kibillent, nagyjából sikerült is, mondjuk a végefelé már majdnem nyűszítettem én is a pincehelyiségtől, a hidegtől és a büdöstől, ahol néztük, dehát végső soron ez passzolt is a film hangulati világához.

2012. április 14., szombat

Kávéfórum

Ma volt Kreatív Kávéfórum rendezvény a kissé steril Corinthia Hotelben: rendkívüli felhozatal, profi szervezés, félig lézengő, félig szépen gyülekező tömeg, kétféle édesség: valami furcsaság, a nevét nincs kedvem leírni (na jó tessék: zsannamanna... ööö), valamint bennünket is bevonva, kissé felületesen ugyan, a Kézműves Desszert macaronnal Varga Gábor és Világ Viktor képviseletében. Voltak borok is például a Németh János Pincészet, továbbá pálinka és kolbász (István gazda) is.
A lényeget tekintve pedig sok-sok kávéfőző stand (nekem mennyország), szebbnél szebb kávéfőző gépekkel, nagyon finom kávékkal, Magyar Barista Bajnokság, és egyéb tényleg jó programok. Én olyan finom ristrettot, mint amilyet a Carraro kávéból kaptam (A Kávé Háza - Tóth Sándor) még talán soha nem ittam. Tessék ott a tökéletes tigrismintázat a kávé felszínén:
A levegőben pedig folyamatos tömény, kellemes kávéillat.

Közben találkoztam egy-két ismerőssel - ezen rendezvények fő értelme - és volt egy abban a pillanatban szíven ütő vélemény a Macaron Nappal kapcsolatosan: "tulajdonképpen csak érteni kellett volna a rendezvényszervezéshez". De aztán helyretettem magamban és mivel mindezt egy jelentős rendezvényszervező cég vezetője mondta, inkább büszke vagyok erre a kijelentésére, hiszen a belőle áradó keserűség - reálisan nézve - a legnagyobb elismerés számomra. Lássuk be neki életbevágó, hogy bizonygassa önmaga és rendezvényszervező cége létjogosultságát, hiszen, amit mi véghez vittünk március 20-án az enyhén szólva pofátlan volt, egy profi rendezvényszervező cég egy ilyen rendezvényért milliókat elkér, hiszen ez egy "szakma".
ismerkedem a macaronokkal (még soha nem láttam.. haha)
kávéfőző szemszögből a világ
macaron szemmel a világ
a szokásos értelmetlen beállításaim egyike

párhuzamosságok

Nem tudok túllépni azon a hátborzongató párhuzamosságon, hogy a bolygó másik felén, Brazíliában a legmenőbb marketing konferenciát úgy hirdetik, ami nálunk meg is valósult a Macaron Napon:

A hirdetés:


Macaron Nap (és még a logo is hasonló):



a szlogen: "MNB. Many want in, Few can get in."

2012. április 13., péntek

Tűzoltó utca

Igazán nem akarom eltúlozni a tegnapi élményeimet, mellesleg a felháborodásom teljesen indokolatlan, de mégis mivel ember vagyok (azt hiszem) azért rosszul érintett, hogy a BKV igazságos terror csapdájába kerültem és ugyan áldozatnak nem nevezném magam, tekintve, hogy valóban szakaszjeggel próbáltam egy átszállást megúszni, a magyarázkodásom senkit nem érdekelt és csak egyre szánalmasabb spirálba sodort, miközben egy alacsony férfinak kinéző, de nő, továbbá egy kőművesnek kinéző férfi biztonsági őr szorongatott a tekintetével, minden - az ellenőr tanfolyamon elsajátított pszichológiai eszközt és türelmüket latba vetve, ebből egyébként nem sok volt nekik, de ami volt azt is a végsőkig kihasználtam sajnos. Később jöttem csak rá, mikor megpróbáltam önmagam elemezni, hogy miért nem tudtam egyszerűen beismerni a szánalmas lebukás tényét, de nem ment, azt gondoltam mindenhol győzhetek, hát nem. Végülis majdnem 7 évet eltöltöttem úgy, hogy nem büntetett meg a BKV, most eljött az idő, vergődhetek el az Akácfa utcába befizetni a jogos büntetést, sőt még bérletet is vettem. Az élet nem csak színes macaronokból áll, még ha az ember próbálja is úgy felfogni, mint például a sokk utáni közvetlen élményeim során, amikoris a zord, szürke épületet mégiscsak körüljárja a macaronfelhő és színes graffitikkel tarkítva teszi élhetővé, sőt művészivé a teret:

2012. április 9., hétfő

Húsvét hétfő

Lezajlottak a húsvéti ünnepek és tavalyról ugyan határozottan van olyan emlékem, hogy megfogadom azt, hogy pusztán a szokás kényszerének eleget téve soha többé nem eszem ezekből a rettenetes, ilyenkor szokványos irózatosan, sós, füstölt sonkákból, ezek förmedvények, károsak, de azért most is ettem ugye, mint említettem, megvettem szépen szorgalmasan, előre.

Helyette inkább mondjuk fogalmam sincs mit eszem, mert zöldséget és gyümölcsöt enni ugyanolyan vakmerőség manapság.

Ennyit erről a cirkuszról, ma egyébként semmi mást nem csináltunk csak zabáltunk és tespedtünk, bár lehet, hogy a húsvét hétfők így ideálisak.

Itt pedig néhány szép kép a tegnapi családi partyról (jó sokan voltunk, de a többieket természetesen nem szerepeltetem, mert hát az ugye nem lenne illendő).










sokan húsvétkor

Lépcsőház


Reg, originally uploaded by blueintheface.

"Te úgy vagy Te, ahogy én vagyok én, mi egyformák vagyunk nagyjából, A helyzetnek nincs semmi oka, hogy megváltozzon magától."

2012. április 7., szombat

hétköznapi kalandok

Csütörtökön egy újabb intenzív nap (titkos küldetések) után, részben ügyintézés és részben kíváncsiság miatt elmentem megnézni a La Delizia Kekszmanufaktúrát, ők egyébként a Macaron Napon is kiállítottak. Mivel most már a verhetetlen fegyver (foursquare) örökké a kezemben van és a tájékozódás többé nem is lehet kérdés, simán meg is találtam őket a Jókai utcában, a bolt karakteresen provence-i stílusúra lett belőve, kekszek és sütemények, továbbá macaron kapható, de inkább a kekszirány az erősebb, persze a macaronhisztéria most őket is rákényszeríti, hogy abban is alkossanak és előrukkoljanak mindig valami újdonsággal.


Na, én ezeket a süteményeket nem nagyon akartam megkóstolni, mert azért bármit én sem engedhetek meg magamnak (most elsősorban a tápértékre gondolok), valamint a napom a héten másodszor úgy alakult, hogy ekkorra, hiába volt délután 4 óra még nem sok táplálékot sikerült magamhoz venni, szóval gondoltam nem egy 4ezer kalóriás süteménnyel fogom mindezt bepótolni.

A lényeg, hogy vettem egy macaront, kaptam kettőt, mert azért mégiscsak vip (höhö) vagyok valahol, ha úgy nézzük ebben az esetben legalábbis, és utána pedig szintén vettem sokféle kekszet, mert nem vagyok egy ingyenélő, viszont kíváncsi voltam az ízekre. Száz szónak is egy a vége, a macaronoktól lehidaltam olyan finomak voltak, a kekszek is jók, mondjuk van minden keksznek egy ilyen markáns alapíze számomra, már úgy alapban is. Sőt a kekszet, mint hordozót én nem is kifejezetten kedvelem, de ezek a maguk kategóriájában első osztályúak voltak az biztos.

A péntek sem volt mondható túl nyugalmasnak, még a "régi" irodában dekkolok amúgy, egyfajta maradék szerepben, már majdnem minden cég elhullott körülöttem én vagyok még a megingathatatlan, furcsa sziget, szerintem úgy általában el sem tudják képzelni a többiek, hogy mi a francot csinálhatok egész nap, bár a Macaron Napos roll-up azért némi támpontot adott nekik annak idején gondolom.

Szerencsére végre egy értelmes ebédet iktattam be  a hét folyamán először, egészen a Blaha Lujza térig mentem a Montenegrói Gurmanba, már megint iszonyatosan finomat ettem (amit mindig kb. Pljeskavicát Montenegrói módra). A továbbiakról nem is nyilatkozom, még lenyűttem rendesen ezt a hülye pénteket, aztán pedig utat engedtem a levezetésnek, ennek következményeit most is viselem.

A mai napom nehézségeit először a Sarki Fűszeres általam szervezett nyúlfotózásán próbáltam elfelejteni egyébként egészen sikeresen, ugyanis reggel volt egy döntési pont: most vagy egész nap vinnyogok, hogy fáj a fejem és fetrengek, vagy fogom magam és lemegyek inni egy kávét és megreggelizem és egyszerűen nem adok teret a rosszullétnek. Hát az utóbbi mellett döntöttem okosan, úgyhogy maradt a nyuszikaland, valamint a társadalomba történő beilleszkedési folyamat (36 éve) egyik kulcsmomentumaként: a kalács és a sonkavásárlás.



Tegnap pedig intéztem magamnak gyanútlanul mára egy alapos masszázst, ahová el kellett mennem, merthogy az utolsó pillanatban fúrtam be magam egy időpontra úgyhogy az is jót tett, majd miután a D vitamin szükségletemet is pótoltam elmentünk egy újfent tökéletes ebédre, az ár-érték arányban szinte verhetetlen Momotaro Ramenbe, ami ugyan a belvárosban van, de mégis valahogy az ember fejben és lélekben egy az egyben elhagyja nemhogy Budapest Cityt, de még az országot is, amikor ide betér. Körülöttünk kínaiak, menő külföldiek, mindenki, aki jót akar magának és hajlandó venni a fáradtságot, hogy a kézenfekvőt kikerülve továbblépjen más dimenziókba.

Momotaro Ramen, az üdvözlő zöld tea
(Instagram effekttel megbolondítva, ez az új kattanásom,
ahogy látható is volt itt a korábbi posztokból)