2010. július 31., szombat

Villányban esővel és békákkal


Szerencsére a nyár nem hagy bennünket belesüppedni a napfényes semmittevésbe, időnként 15-20 fokot esik vagy éppen emelkedik a hőmérséklet. Jelenleg 18 fokban töltöm a szombat délutánt Villányban, ahová most már egész rendszeresen járok, például télen is láttam, tavasszal és most nyáron is. A műfajhoz képest túl kényelmes körülmények között élvezem az állandósult felhőszakadás hangulatot, ahogy a 100 négyzetméteres terasz tükörfelületet képezve sugározza rám a borút.

Közben gondolkodom és dolgozgatok, türelmesen és kitartóan mivel természetesen Wunderlichéknél vagyok ismét.

A péntek este folyamán az esőt békaözön kísérte, ennyi békát még nem is láttam egyszerre, az emberek folyamatosan a lábuk alatt vannak, de közben ízelítőt kaptam a késő péntek esti Villány autentikus hangulatából is, a helyi félig kocsma félig diszkóból hömpölyögtek ki és be a tinédzserek, sőt még egy színpadot is felállítottak, ahol ismerős könnyed, lakodalmas dallamokat játszottak. Nem hiányoztak a bortermelő és pálinkás standok, a mézeskalácsárus, de azért egy lépéssel ki lehetett vonulni ebből a (számomra) szürreális buborékból, még ha erre ugye elvileg csak rá kéne/illene hangolódni. Ez most nem ment, de nem is töltöttem magamból Villány bármelyik vörösborából eleget ahhoz, hogy felvegyem a ritmust.

végletek,
avagy fejtsük meg Villány titkát, jelenét és jövőjét
Wunderlich Bortrezor és Látványpince
péntek este, Villány falu

2010. július 22., csütörtök

...

És ha meg nem haltak, ma is élnek,
Ma sincs vége a mesének,
Ma sincs vége, sosincs vége,
Fuss el véle.

2010. július 20., kedd

olasz borkóstolótól a hullámzó Balatonig

Közeledvén vészesen a vasárnap elérkező születésnapomhoz egyre kényszeresebben kergettem a kínálkozó programokat és pont kapóra jött a Sarki Fűszeres július 15-i borkóstolója. A kifejtést ismét az arra érdemes helyen tettem meg. Személyes élményként pedig csak annyit, hogy nagyon klassz volt megint, habár a végén elgondolkodtam, hogyan is lehetne józan fejjel értelmezni a mindig a végén jövő leglényegesebb és legértékesebb tételt, de aztán nem találtam megoldást, így kellett nyugovóra térnem.


A másnap aztán még zűrösebben alakult, tompán-vidám fejjel, mediterrán Jupiter vérrel kiegészülve folytatódott az élmények hajkurászása. Szombaton indultunk volna csak le a városból ismét vitorlázni, de ezt még gyorsan kiegészítettük egy előesti veszprémi utcai zene népünnepély programmal, amelyet megkíséreltünk elérni.
Igazán nem miattam nem sikerült, habár valóban nem tudtam három napra rekordidőn belül bepakolni. A lényeg, hogy valamikor késő este odasodródtunk Veszprémbe, és én ki tudja miét csak a gyrosos és hamburgeres sorokra emlékszem, amelytől természetesen szigorúan távol tartottam magam, bár ne tettem volna, akkor a minőségi rozék talán nem fejtődnek ki annyira aktívan az agyamban a szívemben és lelkemben.


A szombati nap viszonylag korán indult viszonylag kevés alvás után, vitorlázásba csaptunk ismét, amelyet a kedves barátaim pezsgőbontással indítványozott köszöntéssel kezdtek. Úgyhogy ismét nagyon jól éreztük magunkat, a 35 fokos melegben a Balaton 30 fokos vize nem sok enyhülést adott, de én megpróbáltam ezt legalább elmondhatom. Este még tortát is kaptam Balatonfüreden meg utcai zenészeket, bréktáncosokat, fagylaltot és sósmogyorót. Utána pedig életem egyik negatív rekord értelemben maradandó éjszakáját, nem is tudtam, hogy ennyire magával ragadó egy vitorlás kajütjébe zárva 62 fokban aludni, az alvás szó idézőjelben értendő.

vitorlástársak (egy része)
Hajnalban pedig - születésnapom alkalmából - 20 fokot lehült az idő, ennél nagyobb ajándékra azaz igazi friss levőgre nem is vágyhattam volna, főleg a mélypontról (levegőtlen, szűk, meleg másfélméteres fülke) indulva.
A viharos szél folytatódott és legalább megismerhettem a tengeribetegség élményét is. Ilyen egy jó hétvége, a pihentető szót most sajnos nem használhatom, de igazi feltöltődés volt.

2010. július 13., kedd

2010. július 7., szerda

szombati pokol a velencei tónál

Július 3-án szombat reggel elindultunk a Velencei tóhoz, ahol az Agárdi Pálinkafőzde szervezésében az Agárdi Cigánymeggyfesztiválon szakácsversenyén kívántam részt venni segítőként, oktondi kuktaként, lótifutiként beerőltetve magam a Sarki Fűszeres csapatába. Már majdnem sikerült is, de sajnos az utolsó előtti napon megváltoztatták az én jóváhagyásom és mindenható beleegyezésem nélkül a tervezett receptet, ezért aztán úgy gondoltam, hogy én nem is indulok el hajnali 6-kor, hogy a fakanalakat időben az istenek kezébe adjam, a tüzet hajszárítóval fújjam és a verejtékcseppeket törölgessem a homlokokról, hanem csendben, nagyon mélyen, kicsit sértetten csak reggel 10-kor indultunk el. Nem ez volt az oka, hogy fél 3-ra értünk le, hanem a sok idióta az utakon, meg a sok idióta, aki mind a Velencei tóra akart menni ezen a szép napsütéses nyári reggelen.

Magáról a versenyről a részleteket már megírtam tematikus másik blogomban, ahol a különböző gasztro eseményeknek adok helyet, így, akit érdekel a zsűriről és egyebekről alkotott véleményem, sajnos kénytelen vagyok ideiglenesen átirányítani oda. De kérem utána jöjjenek vissza.

Az események után végül dacosan hekkfogyasztásba fojtottam bánatom, majd kifeküdtünk a tópartra, ahol sürgősen fülhallgatóba és zenébe kellett menekülnöm a magyar strandolók szél által szállított párbeszédei elől, mert ugye a sok idétlen, kispolgár katalánt annak idején legalább nem értettem, ahogy megbeszélik azt, hogy ha még egyszer hozzászól a másik, akkor agyonverik.

szombati gasztroélmény