2008. július 29., kedd

3 hónap

Alig múlt egy éve, hogy itt éldegélünk Centellesben és lehet, hogy már tovább is állunk, persze ez még nem biztos, de a szándék megvan, hogy elhagyjuk ezt a szép kilátást és lecseréljük egy másik szép kilátásra. Ha minden jól megy még három hónapot leszünk itt, abból is egyet Magyarországon, hiszen az augusztus az mindenkinek jár, itt még az a kevés élet, ami van megszűnik augusztusban, bezárnak a boltok, még hazább mennek az emberek. Hiányozni fog a Centelles kávézó, ami most már első számú kedvencünkké vált, napfényes, és tele van kedves emberekkel, akik észrevesznek, köszönnek és tudják mit kérünk a harmadik alkalom után. Jó, akinek ennyi mozgástere van, az még ennek is örül (én). A Violeta visszacsúszott sokadik pozícióba, mert már ránk se néznek úgy adják a kávét és croissant-t, persze lehet, hogy ez az igazi otthonosság, de szerintem mégsem, mert máshoz meg hozzászólnak. Szeptembertől elkezdek rendesen tanulni katalánul is, ezzel elősegítve, hogy összejöjjön valami lakhely valahol máshol, hiszen minden jónak vége kell szakadnia egyszer. Addig is meglátjuk, de én jövő pénteken sőt már jövő csütörtökön este megköszönöm egy időre a halakat.

2008. július 28., hétfő

a hegy meghódítása

Felmentünk hétvégén erre a hegyre itt a szomszédban, több mint ezer méter magas, és szerencsére találtunk egy nem extrém sportolóknak szánt felfelé vezető utat is, magunkra hagyva csak néhány autó kacskaringózott arrafelé megmásztuk sikeresen a hegyet, fent pedig köszöntöttük a szél által cibált katalán zászlót. Néha kicsit furcsa érzés volt, hogy a szerpentin mindkét oldalán drótkötél húzódik, amelybe áram van vezetve, feltehetőleg a medvedisznóembertől tartanak a helyiek, aki bármikor leereszkedhet a faluba. A hegy tetején egy üres ház állt és néhány ló legelészett.
ez az a hegy
kettényílt aszfalt
a hegy tetején
szintén a tetőn egy emlékmű
kilátás fentről
útközben

2008. július 25., péntek

Concert hall in Lisboa

Az ember csak egyszer 33 éves, és mivel ezzel egyidőben Leonard Cohen koncert éppen a szomszédos Portuáliában volt, átugrottunk Lisszabonba pár napra, így legalább megszemlélhettük az újabb kulturális különbségeket, hasonlóságokat a környező országok tekintetében.
Nappal nagyon meleg, este elég hűvös időszakot fogtunk ki, a közeli óceán is mindent megtett azért, hogy felerősítse ezt a hatást, és a pár nap alatt próbáltuk felfedezni minél többet. Ezúttal a sok balszerencsesorozat után sikerült kifogni életem legjobb lakhelyét, ami Lisszabon várnegyedében egy viszonylag lepattant XIX. századi épület tetején található, sokak által nem kedvelt falépcső vezet fel a tetejére, ahol 4-5 szoba áll a vendégek rendelkezésére és egy nagyon gondos háziúr, valamint még tovább lehet menni két szintnyi teraszra életveszélyes csigalépcsőkön. Első nap egy igazi őrült taxis szállított bennünket egyenesen oda, végig káromkodott és elképesztő sebességgel hajtott a kis macskaköves majdnem 90 fokban fölfelé ívelő utcákon.
Az első éjszaka után ébredtünk a szülinapomra váratlanul, ami rögtön egy teljesen megdöbbentően mennyei reggelivel indult, nem mindig vagyok a kajára így kihegyezve (na jó de), ez igazán fantasztikus volt, egyszerűen leültünk egy gyönyörűen terített asztalhoz és érkeztek a finom cuccok, nem akart véget érni sehogysem. Kb. 15 féle apróra vágott gyümölcsből álló gyümölcskoktél zárta a reggelit.

Rögtön ezután el is indultunk, még azért megnéztük első izgalmas kalandként a kávékínálatot, mivel olvastam az egyik blogban, hogy milyen sokféle kávé van errefelé ezt meg is kellett néznem, nagy nehezen kinyögtem, hogy cafe com lleite (ami itt café con leche azaz kávé tejjel) és meg is kaptam a tökéletes kávét, ezt később nem sikerült kifogni, csak selymes ízü jóval tejesebb kávé formájában, de miután spanyol és angol keveréken elmagyaráztam, hogy kevesebb tejet kérnék bele megkaptam, amire vágytam, enyhén lefárasztva a kedves kiszolgálókat (már amikor kedvesek voltak).

Na gyorsan belevetettük magunkat a látnivalókba, megnéztük a főteret, az éppen felújítás alatt álló kikötőt, majd szereztünk egy buszt, ami kivitt bennünket a volt expo helyszínére, ami ugye minden helyet fellendít , itt is ez történt, modern, előremutató épületek, tátott szájjal néztük a fantasztikus építészeti megoldásokat. Erre található az Oceaniarium is, ahol sok halat, cápát, ráját ilyesmit lehet látni és nem is szánalmas környezetben, úgy látszik már hagyománnyá váli, hogy állatokat nézek a szülinapomon.


Szinte az egész napot itt kint töltöttük, van egy óriási bevásárlóközpont is, na ott nem sok időt, aztán hazavetődtünk, hogy kicsit kipihenjük magunkat, majd az esti partyhoz megérzés alapon választottunk egy éttermet és sikerült is egy nagyon jó, egyébként egyáltalán nem drága, de annál jobb indiai étteremben tradícionális és mégis modern - a szakács hosszas magyarázata szerint az Ayurveda elvei alapján készített ételeket ennünk, ami jót tesz a testnek meg a léleknek is, hát ezt határozottan éreztem.

A másik két nap is hasonló aktivitással telt, körbejártuk az öbölrészt, nagy kikötőket, hidakat néztünk és óceán hihetetlen energiájával szembesültünk a pusztuló házakat látva. Viszonylag sok rossz állapotban lévő ház van Lisszabonban, de nekem azok is tetszettek valahogy. Van egy úgynevezett tolerencia tér, ami tele van bevándorlóval, ami nagyon toleráns, de a környék elég szépen lepusztult ezáltal így arra estefelé már nem nagyon kanyarodtunk.

Fő programunk pedig az volt, hogy július 19-én este elmentünk Leonard Cohen koncertre, ami - most már magamat is unom ezzel a sok lelkesedéssel - nagyon nagy élmény volt. Megtekinthettem a portugál alternatív, egykor talán hippi értelmiségi köreit, ma már menő autókkal, szinte mindenki szemüvegben, diszkréten álldogált, kedvesen és rajongva üdvözölte LC-t és én együtt énekeltem velük, hozzáadva a magamét is a portugál közönség részéről LC szeretetteljes fogadtatásához.

Mr Leonard Cohen "Happy Birthday Reginaaaa..."

Jó azért sikerült kifogni rossz helyeket is, például zsírrizst enni, meg üres salátát különálló dióbelekkel, meg fehérbablevest vizenyőstiramisuval is (ezeket nem én szerencsére), valamint részei váltunk egy nagy busz csetepaténak is, ahol ordítva összevesztek az emberek, hogy az ablakot be kell-e csukni és akkor megy rendesen a légkondícionáló vagy nem és akkor jön kintről a levegő, mert a légkondi meg nem megy. A lényeg, hogy itt is kiadják a helyiek a mérgüket, nem magábafojtós szibériai népség. Mondjuk a portugál nyelvből hangzás alapján egy mukkot sem értettem, nekem úgy tűnt, mintha valami szláv nyelven beszéltek volna, ezt nem is értettem, de ez már csak az én véleményem, ilyen ez a portugál. Én még visszamegyek szerintem arra.

2008. július 16., szerda

tánc Centellesben

Itt a nyár, sőt lassacskán már megy is, ilyenkor megsűrűsödnek az ünnepek errefelé, ha lehet valaminek örülni, hát miért ne. Az idősek köröket alkotnak és lábukba évek óta berögződött táncokat lejtenek, a fiatalok pedig eközben iszogatnak a kockás főtéren. Egész nagyvárosi a hangulat, a zeneszó messzire elhallatszik.

2008. július 14., hétfő

Manlleu és Torelló

Újabb kisvárost fedeztünk fel a Pireneusok felé vezető rögös, hegyes-völgyes úton. Egy nagy erejű folyó partján fekszik Manlleu, egészen közel Vic-hez, egykor elég erős iparral rendelkezhetett. Ma már inkább kihalt ipari csarnokok sorakoznak, a híres kábelgyár (valószínüleg híres) viszont tartja magát nem is rosszul. Az állomásról indulva meglepően nyugodt, rendezett faluban találtuk magunkat, egy főutca/rambla vezetett a faluba, mindkét oldalán házak sorakoztak, azokon túl pedig egyből a természet, szántóföld vagy napraforgómező formájában, esetleg egy-két további ipari létesítmény. Érdekes elrendezés, nem láttam még egyik faluban sem ilyen furcsán összeépített tereket és ilyen németesen rendezett, vadonatúj utakat sem, a rengeteg közlekedési tábláról és fekvőrendőrről nem is beszélve. A közlekedésbiztonságra valószínüleg komolyan adnak. A belvárosba érve, óriási, Ripollt megszégyenítő főtéren találtuk magunkat, az egyik sarkában gyorsan meg is ittunk egy kávét, egyébként ez az egy hely volt nyitva vasárnap lévén. Valami német söröző lehetett, mert tele volt német söröskorsókkal. Ezután megnéztük a templomot, ami tökéletesen el volt látva mindenféle rámpával és lifttel, szóval megközelíthető mindenki által. Végül kerestünk egy bárt, ahol gyorsan bedobhatunk némi ételt, találtunk is, csodálatosan finom menüt ettünk, megdöbbentően drágán, de ez már csak ilyen, még mindig jobb változat, mint amikor megdöbbentően rosszat eszünk, szintén megdöbbentően drágán.

kábelgyár kilátással
főtér
kertitörpe helyett
csokierőmű, na jó sár
ipari műemlék
falmászó szakkör

A várost volt időnk még egyszer átfutni nagyjából, mert kerekedett egy óránk a pont lekésett vonat indulásáig. Nem mentünk haza, hanem továbbálltunk a következő városba Torellóba.
Kb. 10 perc távolságra van a két hely egymástól, Torelló mégis teljesen más jellegű hely, de ezt már megszokhattuk. Van egy jó templomja meg egy nagyon régi szintén elég jó főtere, amúgy nagyon hegyes-völgyes, van szörnyű folyója, aminek két oldalán betonfal, azon a betonfalat számonkérő és elítélő graffiti valamint jó nagy szélességben házak húzódnak, ezek az ilyen csatorna-folyó területek nem a legszebb részek. Volt viszont klassz bár, itt már csak vizet ittunk, illetve félig meghallgathattuk Tracy Chapman 15 évvel ezelőtti lemezének felét. A hely tele van tuningautókkal, meg motoros vagányokkal, viszont van óriási, szép eldugott kert is. Találtunk egész jó street art-ot is.

TORELLÓ


főtér
street art és városképfolyó betonfal között

2008. július 4., péntek

BBB tanulságok

A Bread and Butter divat show, kiállítás és trend felvonultató esemény végső soron nem különbözött a tavalyitól: kicsit egyszerűsítve önmagukra büszke divattervezők, még büszkébb és öntudatos szervezők, bemutatók, hostessek és szupertrend ruhákban masírozó közönség találkozója.

Az eddigieknek egyik legnagyobb gyengéje az étkezési lehetőség volt, hiszen felső középosztálybeli, vagy még magasabb társadalmi rangú embereket Fresh & Readybe kényszeríteni 4 eurós műanyag dobozos szendvicsért, ráadásul mindezt hosszú, tömött sorokban ugyebár nem szép dolog. Iden nagyon beerősítettek ezen a területen, sőt talán átbillenek kicsit a másik végletbe: El Bulli catering például, ami ugye a világ (egyik) legjobb étterme.
Viszont Berlinből szervezték le az egész új megoldást. Nem akarok általánosítva beszélni a barcelonai étkezési helyzetről, rengeteg finomság van és ami jó az nagyon jó, de mitagadás komolyan mellé is lehet fogni, elég sok turista távozott már azzal a tapasztalattal, hogy nem tudott egy jót enni egész itt tartózkodása alatt, mert mindig kifogta a legszarabb platos combinados-t (bármilyen főtt étel, pl. sült krumpli steak-kel, amiből a sült krumplit elég kis eséllyel tudják rendesen elkészíteni, a steak pedig szintén nagyon változó minőségű).

Ami még érdekesség, hogy idén a Bread and Butter kampány Bauhaus stílusban vonult fel, ezzel egyidejűleg büszkén hirdetik magukról, hogy posztereiket hagyományos nyomtatási eljárással készítették egy híres, az utolsók között megmaradt hagyományos könyvnyomtató műhellyel, akinek egyszemélyes tulajdonosa és vezetője Lutz Nessing, manapság legfőképpen már csak elvadult művészeknek nyomtat, mindez persze Berlinben nem olyan nehéz.
Nessing úr vallja, hogy ha nem lenne könyvnyomtatás, meg számítógép, meg internet, akkor még mindig a barlangban ülnénk és mesélnénk egymásnak a sztorikat, ami nem is lenne baj szerinte, mert most meg egyedül olvasgatunk, és blogolunk nem ül körülöttünk senki. És ez milyen igaz!

A Bread and Butteren alapvetően azért van az embernek egy kívülállóság érzése, még ha maga a látvány így harmadszorra is lenyűgöző. Erősen érezhető a kemény divat világból, hogy mindenki dominálni akar, mindenki le akarja nyomni a másikat, sőt most már a gyanakodás is egyre erősebb, hogy netán ellopod az ötletét, ha túl kíváncsi vagy.

Az alábbi fotókat kivételesen nem én készítettem, mivel nem tudtam bejutni VIP illetőségű helyekre.. egyelőre persze.

hagyományos nyomtatási eljárás
előkelő catering
képek forrása Bread and Butter Press