2012. március 19., hétfő
szereplések
Végülis nem tudom meddig bírja az ember zavaros álmokkal és viszonylag erős szorongásban, de ez holnap estig még valószínűleg így lesz. Ma korán reggel az RTL Klubban kezdtem, ÉLŐ műsorban kellett helyt állnom, hát ilyen lett. Azt hiszem egyébként nem csak én vagyok így a holnapi események résztvevői közül.
2012. március 17., szombat
tavaszi futás
Nem volt egyszerű, de rávettem magam, hogy a rendkívüli napsütésben szépen kimenjek végre mozogni valamennyit a szigetre, hiszen az jó a testnek és a léleknek is. Közben ugyan záporoztak az agyamban tüzijátékként robbanó gondolatok, nem sikerült kikapcsolódnom, mégis sokkal jobb színben látom a világot így a végére. Egészen pontosan 21 fok volt és van, ez mintha egy kicsit melegebb lenne a márciusban megszokottnál, egyébként én olyan szerelésben futottam le a szigetkört, mint nyáron szoktam kánikulában. Ennek ellenére, (hogy már megint embertársaim furcsa szokásait elemezzem) voltak akik sapkában, sálban, kabátban sétálgattak. Ha március, akkor kérem hideg van, az még nem igazán tavasz, tehát kabát dukál. Nem értem az ilyesmit, de nem is baj.
Gainsbourg: Vie héroïque
Lehetne jó is a Serge Gainsbourg életéről készített film, de nem az. A lehető legpozitívabb módon (már amennyiben nálam létezik ilyen fogalom) álltam hozzá, imádom Gainsbourgot, nagyon érdekel minden, ami vele kapcsolatos, bonyolult karakterét megformálni nyilván az egyik legnehezebb feladatok egyike. Ameddig a gyerek Gainsbourgot látjuk nincs is semmi bajom, azonban a felnőtt változat megformálásának elsődleges szempontja úgy tűnik az volt, hogy az őt alakító színész minél jobban hasonlítson rá. Kétségtelenül fontos, hiszen olyan karakteres figuráról beszélünk, hogy nagyon nehéz lenne elvonatkoztatni, ha nem a jól megszokott Gainsbourg figurát látjuk a filmvásznon, azonban a színész képességeit alárendelni ennek a szempontnak nem volt szerintem jó ötlet. Eric Elmosnino, a Serge Gainsbourgot alakító színész azonban jól láthatóan egyáltalán nem rendelkezik azokkal a színészi eszköztárral, de főként belső, szellemi tartalommal, ami szükséges lenne a nagy francia énekes életének hiteles bemutatásához. A színész játéka sokszor annyira üres és blőd, hogy tulajdonképpen gyakrabban ugrik be Mr Bean róla, mint a súlyos, züllött, alkoholtól és cigarettától szétrombolt külsejű Gainsbourg. Az, hogy folyamatosan lóg a cigaretta a szájából még nem elég, elengedhetetlen hozzá az a tartalom, ami egy igazán jó színészben meg kell, hogy legyen, hogy átélje a szerepet, meghaljon és újjászülessen benne. A filmben szépen beállított, jó hangulatú képek, de számomra teljesen tartalmatlan jelenetek sora látható, nem látok igazi mélységet a szereplők arcán, ott vannak a gyönyörű énekesnők, a francia báj minden külső jegyével felvértezve, az igazi romlott szépség, ami Gainsbourg művészetét táplálta azonban nem jön át.
Gainsbourg démonját egész egyszerűen egy nagy orrú eltúlzott karikatúra életrekeltett változata testesíti meg, véleményem szerint ez a színész szelleméből kellett volna, hogy áradjon, ahogy az például a Piaf filmben tökéletesen sikerült is.
Sajnálom, hogy ilyen semmilyen, feledhető filmet raktak össze ebből a kétségtelenül nehéz alapból, a valódi művészi munka feltehetőleg később hatványozottan térült volna meg.
Címkék:
kritika
2012. március 16., péntek
száguldó napok
sebességgel zajlanak az események, igyekszem arra koncentrálni, hogy mondjuk ne nagyon őrüljek meg, ha lehet.
Ma délelőtt felfedeztem egy vasárnapi kávézási alternatívát a Pavlov Kávézót, nagyon kedves, aranyos és minden finom volt, a kávé is!
Utána a Centrál Kávézóba mentem ismét, ahol egy interjút vettünk fel, várhatóan a Kossuth Rádióban fog lemenni. Az m1-es szereplésem már lement egyébként, nem vagyok rá büszke, de talán nem is olyan rossz.
Délután pedig egy csodálatos új élményben volt részem, megismertem a Le Parfum üzletét, aki szintén részt vesz a Macaron Napon. Teljesen lenyűgözött a bolt és minden, maga Zólyomi Zsolt is, kedvességével, bíztatásával.
2012. március 11., vasárnap
Tücsök és a hangya
Pénteken épphogy lezártam a hetet, és már mentem is Balatonra a balatonszemesi Kistücsökbe, ahol érdekes koncepciójú Légli Géza borvacsorát tartottak, olyan szintű egybeeséssel (bár én sem véletlenül voltam ott), hogy a Sarki Fűszeres is szerepelt, mint az est aktív résztvevője.
Nem állítom, hogy szombaton nem voltam olyan, mint egy felmosórongy, ezt azonban azzal kompenzáltam, hogy engedtem magam bevonni egy Manga Cowboy hamburger ebédre, majd egy teljesen kattant, elképesztő tesco vásárlás programba, ahol például könnyes nevetéses perceket töltöttünk a játékosztályon.
A vasárnapról már csak annyira emlékszem, hogy három év után ismét esélyt adtam a Firkász étteremnek, de minek, mert ez egy olyan szomorú hely bár az étel nem is olyan rossz ám.
Utána intenzív élmények, majd jött a hétfő, bepörgés és az események láncolatának nyomon követése, szervezéssel folyt. Délután pedig egy fantasztikus programra nyílt váratlan lehetőség a Bako Hungária és a Cukrász Ipartestület jóvoltából a Mátyásy francia cukrásztanfolyamra beengedtek bennünket, szemlélőként, fotós és újságíróként, igazi kuriózum, elképesztő megtiszteltetés volt.
Ma viszont reggel Centrál Kávézóban egy újabb interjút bonyolítottunk macaron témában, majd este a Four Seasons Greshamben egy hihetetlen szép ajándék "közel-keleti" tematikájú vacsorát kaptunk, gyönyörű az a hely, minden percét élveztem a képeken látható Demeter Zoltán: Szerelmi bor mellesleg az én érdemem, hihetetlen finom volt. A küldetés az volt, amit kértek a Greshamben, hogy "vigyek egy jó bort", és már majdnem furmintot vettem, de aztán szerencsére eszembe jutott a furmint féle meghurcoltatás egyre haloványodó emlélke és gyorsan, időben a hárslevelű mellett döntöttem.
2012. március 9., péntek
a hegy lábánál
A hét változatlan intenzításban, a jó és a rossz örök körforgásában telik, sokszor csak úgy nézek, hogy mindez tényleg velem történik-e és egy filmben érzem magam.
Tegnaptól már jegyeket is lehet kapni a Macaron Napra, ami azt hittem, hogy majd egy nagy pozitívum lesz, de egyelőre vegyes a fogadtatás. Nem tudunk mit csinálni, próbálunk felnőni a feladathoz.
Aztán elengedve a luxus idő nyomását csütörtök este a Vinum Regnum jóvoltából igazi piemonti Barolo borokat kóstolhattunk, egészen pontosan az alábbi tételeket:
Tegnaptól már jegyeket is lehet kapni a Macaron Napra, ami azt hittem, hogy majd egy nagy pozitívum lesz, de egyelőre vegyes a fogadtatás. Nem tudunk mit csinálni, próbálunk felnőni a feladathoz.
Aztán elengedve a luxus idő nyomását csütörtök este a Vinum Regnum jóvoltából igazi piemonti Barolo borokat kóstolhattunk, egészen pontosan az alábbi tételeket:
Langhe Nebbiolo DOC Argante 2009 (Rinaldi)
Barolo DOCG 2007 (Rinaldi)
Barolo DOCG Monvigliero 2007 (Rinaldi)
Barolo DOCG del comune di Serralunga d'Alba 2008 (Rivetto)
Barolo DOCG Riserva Leon 2006 (Rivetto
Barolo DOCG 2007 (Rinaldi)
Barolo DOCG Monvigliero 2007 (Rinaldi)
Barolo DOCG del comune di Serralunga d'Alba 2008 (Rivetto)
Barolo DOCG Riserva Leon 2006 (Rivetto
Nagyon komoly felhozatal volt, viszont mivel én "kezdő" vagyok, kijelenthetem bátran és felelősség nélkül, hogy szerintem egy kicsit merészség volt ezeket a borokat idejekorán kinyitni. Közben pedig tisztában kell lennünk azzal, hogy "kész" állapotában kisebb esélyünk lenne találkozni vele, lévén kb. 40 000 forintba kerül egy palack.
Végül a mai délelőttömet a különböző okokból történő dühöngésen kívül a koradélutáni televíziós szereplésemre koncentrálva töltöttem, ott és akkor pedig Zazzi macaronokat kaptam és szereztem ismét, jaj olyan finom mindegyik... A smink a Magyar Televízió M1 sminkszobájának érdeme.
2012. március 5., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



















