2012. október 23., kedd

hosszú oldás

 
A múlt héten eljutottam odáig (miután eladtam a Macbookot), hogy meg mertem venni Walter Isaacson Steve Jobsról írt könyvét. Egyelőre az elején tartok, még nem tudom, hogy azt fogom-e írni róla,  hogy kihagyhatatlan és mindenkinek el kell olvasni, aki fejlődni akar vagy azt, hogy hát jól döntöttem, hogy nem sodródtam véglegesen az Apple szekta bugyraiba.

Jut eszembe egy DELL laptop boldog, átmeneti birtokosa lettem, egyelőre jóban vagyunk, bár egy kicsit leharcolt állapotában teljesít, nem baj még mindig jobb, mintha egy raktárban állna.

Most megint bele vagyok őrülve egy fotómanipulációs alkalmazásba a Vintique-be, ezek ilyen új dimenziókat visznek a látványba, ezért valahogy magukkal ragadnak, persze tisztában vagyok azzal, hogy ezek felületes dolgok, szóval nem mondom azt, hogy ezek például jó képek. De azért el lehet szórakozni velük.

És még annyit rögzítenem kell az utókornak, hogy én még nem élveztem ennyire 4 nap szabadságot, mint most, egyszerűen minden percet értékelek, amikor nem ül a nyakamban az ordenáré nagy stressz, felszabadul a szervezetem a nyomás alól és hárítok minden mást. Egyébként ma már el kell kezdenem visszakúszni a feladatok erdejébe.

halloween is coming megkérdőjelezhetetlenül
 örömmel jelentem, hogy ez a növény a második évét tölti erőben és egészségben a balkonomon, szerintem ez megérdemel egy nyilvános fotót és egyben a világ egyik legkitartóbb növénye címet



2012. október 21., vasárnap

Megújulás és elmúlás

Nagy átalakulásokon megy keresztül egyébként itt a környék. Most lett kész a megújított Wharmann Mór köz és igazán menő lett, a szó jó értelmében európai.
Néhány kellemes őszi kép, ma úgy 20-25 fok volt.

 
 
 
 
 

Na, de a mai nap mégsem volt felhőtlen, mert egy egészen újszerű csalódás ért az amúgy eddig kedvelt Király Grill Hauseban, ahová elmentünk ebédelni. Hárman voltunk, és ott követtem el a hibát, hogy a jól láthatóan állott curry wurstot kértem a szintén nem kifejezetten frissnek tűnő "steak" burgonyával. Kihozták, megbarátkoztam a gondolattal, persze nem lehet minden tökéletes. A baj ott kezdődött, hogy csak két adagnyi állott fogás volt ebből a harmadikat frissen megcsinálták. Na ezt nem kellett volna, itt akadtam ki. Szerintem nem azért, mert pont nem én kaptam az egyetlen frisset, de azért mégis ilyen durván szembesíteni azzal, hogy "na ilyen is lehetne" ez gáz volt. A végén sajnos odavetettem a kedves "viszlát" mellé, hogy "kár, hogy állott volt az étel, amit kaptunk", erre régen nem látott gyilkos, döbbent pillantást kaptam. Ha nem jelentkeznék legközelebb utólért a Király Grill bosszúja és ne firtassák mi az elkövetkezendő hetek curry wurst virsli tartalma.

A napot végül elégedetten zártam, mert elmentem futni és ismét lenyomtam 10 km-t, ráadásul nem is került túl nagy erőfeszítésbe. Ráadásul egy plusz hangulati aláfestést adtam, hogy a ClockRadio kedvenc alkalmazásom, ami egy internetes rádió Jazz/Swing kategóriájában találtam egy Electro Swing Revolution rádiócsatornát, na és ezt hallgattam futás közben, ami óriási plusz energiát adott. Kis hátulütő, hogy a Nike Running közben nem tudott működni, amit nem kifejezetten értek. A lényeg, hogy este 8-kor vaksötétben a tök üres futópálya az enyém volt, a fülemben ordított a swing és hát a kilencedik kilométer táján ugye nem kell ecsetelnem, hogy ez milyen érzés volt. Jó.

előlépnek az újak

Úgy alakulnak a napok, hogy szinte minden szép és jó, csak közben elhasználódom és mielőbb meg kell találni a regenerációs formát, amelyet szigorúan meg kell tartani. Például a szervezetem vésztartalékért könyörög, gondolom elszippantok tőle mindenféle anyagot, amit a stressz kíván magának, cserében viszont bármi mással akarja azonnal pótoltatni. És hát az ilyesmi mértéktelen kávé és kólafogyasztáshoz vezet, csoki miegymás, amelynek hátulütőit gondolom nem kell ecsetelnem. Úgyhogy ennek idejében igyekszem megálljt parancsolni, most már csak az önuralom a nagy kérdés.

Na, meg hát egy érdekes dolog történt errefelé a Pozsonyi úton, ugyanis nyílt egy konkurenciája a Sarki Fűszeresnek. Nagyon hasonló koncepció, persze olyan kávét főznek, ami nyomába sem érhet a Sarki Fűszeresének, de a kínálat alapvetően nagyon hasonló.
Fromages:

Mondjuk ma olyat mondtak, amikor rákérdeztem, hogy van-e Facebook oldaluk, ami rendkívül ellenszenves volt: "szerencsére nem értünk még rá csinálni". Namost ezt így nem lehet kérem. Itt érzelmekről van szó, amelyek borotvaélen táncolnak, hogy ide menjek vagy oda.

2012. október 14., vasárnap

a fák halála

Végre elmentem megint futni, ezen a végtelenül kellemesen ködös, párás, de csak kissé hűvös őszi vasárnapon. És bár a péntek és a szombat estét is a heti feszültségek levezetésére használtam fel, ami további fáradt hangulatot eredményez mégis sikerült kikapcsolódni valamennyire különösen egy tegnapi teadélutánnak indult esti hangulatjavító összejövetelnek köszönhetően.

Tegnap megváltam tehát a Macbook Pro gépemtől, majd rögtön egy könyvesboltba vezetett az utam, ahol valami perverz ösztöntől vezérelve megvettem a Steve Jobs könyvet. Egyébként nagyon érdekesnek tűnik, már el is kezdtem. Ezen kívül vettem még két könyvet, azt hiszem mindkettő a fejlődésemet szolgálja hosszú távon, értelem és szellem van bennük remélhetőleg.

Egy újabb rémálom fejezet érkezett azonban, hogy miért van folyton szükségem ilyenekre azt nem értem, tehát most éppen a T-mobile-lal fogom felvenni a kesztyűt, megjegyzem alapvetően igazuk van, de mégis a szigorú és a 22-es csapdájában olvasottakhoz hasonló üzletfilozófiájukkal nem tudok és nem is akarok megbékélni.

2012. október 13., szombat

no mac, no cry


Másfél éve egy pillanatnyi elmezavar és némi emberi befolyás hatására úgy döntöttem, hogy nekem mindenképpen egy MacBook Prora lesz szükségem. Mitagadás már az első naptól kezdve diszkomfortosan mutatott a kezemben, túl nehéz, nagy, bután letisztult, parasztvakítós felületéből sütött a hazugság. Tüköreffekt mindenhol, kifinomult beállítások, értelmetlen funkciók garmada. Teljesen személyre lehet szabni, persze, hogy azután ne eresszen. Elég nehezen állt rá az agyam, nem akartam elhinni, hogy itt tényleg két-három, öt gomb egyszeri megnyomásával tudom elérni azokat a funkciókat, amik a korábbi PCken teljesen egyszerűen használtam. Tanulgattam, megszoktam, de értelmetlen kérdései, butaságai, olyan dolgok, amelyeket képtelen volt megjegyezni folyamatosan bosszantottak. Ez mind nem is lett volna baj, van ilyen korszak, hogy az ember egy számítógéppel képtelen összeszokni. A nagyobb bajt a fémes design touchpad hozta. Korábban feltűnt, hogy a puha hatású, műanyag gombok és a touchpad kezelőfelülete egyszerűen tönkreteszi a kezemet. A kifinomult mozgás szinte állandósult majdnem inhüveggyulladásos fájdalmakkal járt, volt, hogy nem is tudtam már folytatni a gépelést annyira fájt a kezem. Mint tudjuk minél finomabb mozdulatokkal dolgozunk és használjuk rendszeresen, annál inkább előfordul ez. Jónéhány éve alapvetően mechanikus írógépen szocializálódtam, aztán amikor átkerültem az első puha PC billentyűzetre, ennek is lassan 20 éve, mindkét kezemben inhüvelygyulladás lett, befáslizott karokkal járkáltam.
Aztán megszoktam.
Most tovább viszont nem tud idomulni evolucióban megrekedt szellemem és testem.
Szóval úgy döntöttem megválok tőle. És ma eljött a nagy nap, amikor szépen letiszítottam a még amúgy is tiszta szerkezetet, elővettem a makulátlan fehér dobozát, a ki se bontott fehér alma matricát, a puha törlőrongyot hozzá, szépen visszafektettem a (fél év alatt elromlott és azóta lecserélt) töltőjét a dobozban neki szánt helyre és átadom új tulajdonosának.

Én tudom, hogy velem volt a baj. De ami nem megy, azt nem kell erőltetni.

 
az utolsó közös reggeli

2012. október 7., vasárnap

Ahol a szellem lakik


Vasárnaponként, mint az tudvalevő akár itthon is kávézhatnék, de valamiért kitartóan járok mégis a Pavlov kávézóba. Álmosan megyek le vagy 5 utcát, messziről figyelem, hogy a két asztal közül van-e egy szabad asztal, esetleg szabad szék majd nekem, eddig mindig volt. Belépek, és a kávézó mindig eggyel jobban belakottnak tűnik, a falakon rendszerint más és más képek, alul fekete táblásított festék (értsd lehet már írni rá krétával), gondolom a gyerekek miatt. Itt azt csinálsz, amit akarsz. Az ablakban könyvek sorakoznak, mindenféle, amit csak le lehet ide rakni, feltölteni a helyet szellemmel, kultúrával, ez az, ami keveseknek sikerül. Nyilván tudják már, hogy mit szeretnék, egy kávé és egy croissant, tehát vagy a kinti asztalok egyikéhez leülök, vagy bent felkuporodom a bárszékre, nézem a falat magam előtt, mindig valami extrém festmény fúródik az agyamba, eleinte ellenálltam, kérem én csak a reggeli kávémat szeretném nyugodtan elfogyasztani, de nem, tessék rámnézni, elgondolkodni rajtam, megérteni vagy nem megérteni, tiltakozni, vagy elviselni, miért jöttem létre, ki készített és miért. Aztán oldalra nézek, feldolgozom a környezetet, körülöttem csak errefelé otthonosan mozgó újlipótvárosi polgárok, és érzem jó, hogy én is itt vagyok, félig-meddig - még ha csak vasárnaponként - én is idetartozom, a többieknek jó, hogy én itt vagyok, nekem meg jó, hogy ők itt vannak.

Befejezem, fizetek, de közben kiderült a kint ülő "raszta hajú fiú sütött bagelt", lehet venni. Kérek egyet. "Nem kérsz egy könyvet?" - nyújta felém Huxley: Az érzékelés kapui című könyvét a kávézó tulaja. "Nagyon jó, bár én nem tudtam elolvasni". Értem, hogy mire gondol. De, kölcsönadod? Persze.

 
Elindulok hazafelé. Egyszercsak észreveszem, hogy feltöltődtem szellemmel. A Pavlov Kávézó egy nagyon jó hely, jó kávé, jó croissant, még a kávézás közben engem kerülgető a kis helyiséget teljesen betöltő kutyákat is el tudom itt viselni.

Nem árt időnként felülvizsgálni a berögzült értékrendeket. Lehet, hogy inkább itt lenne a helyem?

2012. október 6., szombat

Majdnem macaron nap

Mivel szeretek a nagy szavakkal dobálózni megint elmondhatom, hogy életem egyik legnehezebb hetén vagyok túl. Az úgy kezdődött, hogy hétfő volt, aztán kedd, aztán kiderült, hogy a péntek mégsem lesz annyira durva, mint amennyire gondoltam, de legalábbis lesz lehetőségem előtte aludni. A péntek attól még durva volt, de ami rajtam múlott az sikerült.

Szombatra megjavult a tévém, továbbá a macbookom is használható állapotba került, némi (másfél éves) adatvesztéssel kombinálva. Mi sajnos nem szeretjük egymást, erre rá kellett, hogy jöjjünk. Cserben hagyott, de tény, hogy soha nem bíztam benne.

A heti idegfeszültséget nagyjából kipihentem, és márcsak másfél nap kínszenvedés, azután elengedhetjük magunkat egy percre, hogy aztán dárdákkal, lándzsákkal és pajzsokkal ismét hadba lendüljünk.