2012. május 28., hétfő

Men in Black 3.


A Men in Blackben látható űrlények mennyisége és milyensége számomra mindig is pont az ideális volt, magam sem értem miért. Pedig nem vagyok az a típus, akit az ilyen vicceskedő, űrlényes stílusú filmek vonzanak. Az első rész is nagyon tetszett, a második pedig még inkább, sokak szerint a 2-es pedig nem is jó. Szerintem pedig zseniális. Filozófiai kérdéseket feszeget, elgondolkodtató. A 3. rész pont ugyanúgy. Nagyon jó, az első perctől az utolsóig szórakoztató, felül kellett emelkedni a szinkronon, de nem volt vészes.

Az egyik jelenetnél, amikor éppen a Rockefeller center tetejéről zuhan át a főhős 1969-be, megjelenik mellette még néhány zuhanó ember a tőzsde crach idejéből, ekkor még a Coen fivérek Hudsucker Proxy c. (a világ egyik legzseniálisabb) filmje is beugrott (ami mellesleg megbukott). És a végén mit látok? A Men in Black 3. forgatókönyvírója Etan Cohen.
És aztán jön a csavar, ez mégsem összekeverendő: Ethan Coennel.
Vicces hely ez a Hollywood. Űrlény mind.

Azt hiszem azért tetszik ez az egész, mert a világ legtermészetesebb dolga, hogy bizonyos figurákról kiderül, hogy ufók, és hát én pont ugyanígy vagyok időnként, csak magammal. Néha az a gyanúm, hogy én is űrlény vagyok. Na majd meglátjuk.

Talán az egyetlen szomorú elem számomra a nyilvánvalóan nagyon rossz bőrben lévő Tommy Lee Jones, nem véletlenül vették ki a főszereplők közül és csak halvány árnyékát játssza önmagának. Az a legrosszabb, hogy jól láthatóan rá lett erőltetve az egész, mindenki úgy tesz, mintha minden oké lenne, pedig hát nem.

A nap kiemelkedő eseménye volt még egy kávé a Drop Shopban, művészet:

2012. május 26., szombat

konzervált idő

A pince titkos berkeit bejártam és ilyeneket találtam. Úgy tűnik odalenn megállt az idő.







2012. május 21., hétfő

alternatív városnézés


Tegnap döbbenetes felfedezéseket tettem, megunt és soha érdeklődést nem keltő szobrok teljesen új oldalát ismertem meg, eddig nem látogatott területeken különleges építményeket figyelhettem meg, a városi szürreális világ és rejtett kincsek különös egyvelege tárult elém.

Ez itt például A Forradalom Szobra,
teljesen közhelyes megjelenésű, megunt emlékműnek tűnik a Margitszigeten , ami eddig soha nem érdekelt, de belül ilyen kincseket rejt:

további különleges felfedezés a Duna Plaza mögötti tér, az úgynevezett Marina Lakópark körzete, ahol először is egy lepusztult gyár romjait láthatjuk (mint tudjuk odavagyok ezekért), utána pedig a Marina Lakópark szürreális környezetét és belső tereit, félig már lepattant, ugyanakkor soha igazán el nem készült, válságsújtotta hangulatban.

azt hiszem nem pont ilyennek szánták (hanem ilyennek)

2012. május 19., szombat

hard times


Az úgy volt, hogy kedden egy gyors újjáépülés erejéig beugrottam a szigetre még tulajdonképpen egészen aktív időszakban úgy délután 6 körül és 10 km-et futottam gyorsan és sikerült helyreállítani majdnem mindent, utána pedig már csak a fizikai következményeket kellett kiheverni, viszont mivel az én szervezetem ezt a munkát valamilyen oknál fogva remekül végzi emiatt nem is kellett aggódnom.

Másnap viszont folytatódott minden, egy fokkal készültebben reagálhattam az eseményekre, ráadásul kis lépésnek tűnik és mégis nagy lépés egy hatalmas fehér műanyagredőnnyel gazdagodtam, aki ezt átélte tudja, hogy abszolút nem elhanyagolható életérzésről van szó. Csütörtökön pedig szabad és egyben aktív napot csaptam, talán ha négy hullámvasút volt, igazán semmiség. Pénteken pedig konkrétan kétszer húztam ki magam a saját hajamnál fogva a mocsárból ezek mind lelki tényezők, viszont sikerült.

Most már előrántottam aktív használatra a biciklimet, viszont az újlipótvárosi elitpincénket mindig megcsodálom és most közszemlémre is teszem.


2012. május 14., hétfő

W2P megnyitó


Wunderlich Pincészet, originally uploaded by blueintheface.

a világ legjobb fotósa csinálta, a többiért nem tudok felelősséget vállalni.

konzumláz

Első és legfontosabb, revidiálnom kell korábbi ítéletemet az à Table! francia pékségről, vasárnap ugyanis ott reggeliztem a petit dejeunert, és egyszerűen tökéletes volt. Egyedül a személyzettel vannak komoly problémák, de igazából azt is tekinthetjük nyugodtan autentikusnak, ugyanis tudjuk, hogy Franciaországban nem kedvesek és nem segítőkészek a pincérek/eladók. Ha azok lennének már-már túl jó lenne. Az pedig kinek hiányzik? Nem is tudnánk hová tenni. Egy hely, ami túl jó? Ugyan kérem.
Szóval így tökéletes. Kifogástalan volt tehát az étel, a kenyértől a jam-ig, a croissant és az omlett (azt nem én ettem, egy időre letettem róla, de most már látom, hogy itt tojásból készítik, ami nem egy elhanyagolható tény). 

Utána elmentem a Culinarisba bevásárolni, utólag én sem értem, hogy miért, de: biciklivel. Nem lett semmi baj, de azért a hazajutás 15 kilónyi luxus élelmiszerrel, biciklin egyensúlyozva viszonylag érdekes volt. Ráadásul a jó öreg, még New Yorkban szerzett Steve Madden táskámmal mentem, amelyen csak a helyszínen vettem észre, hogy 4 szál varrás tartja a lényegi résznél. Pedig menő lett volna, ha a Margit híd alatt száguldva szétrepül az összes cuccom, de nem ez történt, megúsztam.

Viszont vettem vaddisznó szalámit meg bougatsa-t, ami egy fahéjas-tejes pite, earl grey teával egyszerűen fantasztikus volt, 

és még sokminden mást. Továbbá úgy döntöttem, hogy ezen a luxus vasárnapon sushit fogok ebédelni így is tettem, nem is bántam meg.

Az est folyamán pedig némi szürreális tevékenység (szja adóbevallás elsőre reménytelennek tűnő, végül mégis sikeres kitöltése) mellett megírtam a korábbinál egy (és nem több) fokkal részletesebb gondolataimat a Ginger Pig Meat Book könyvről. 

2012. május 13., vasárnap

Kislaki Tavasz 2012

Calm before the stormKislaki Tavasz 2012Kislaki Tavasz 2012Kislaki Tavasz 2012Kislaki Tavasz 2012Kislaki Tavasz 2012
Kislaki Tavasz 2012Kislaki Tavasz 2012Kislaki Tavasz 2012

Kislaki Tavasz 2012, a set on Flickr.

további képek

utazás Szőlőskislakra

Merész vállalkozás volt vonattal elindulni lefelé. A tartalmas péntek estém után (Family Guy ájulásig) nagyszerűen kipihenve, nagyjából időben indultam. A szokásos kávém után már érzékeltem, hogy nem lesz időm tömegközlekedéssel (3 átszállás) eljutni a Déli pályaudvarra, ráadásul a bérletem is lejárt... (bizony már egy hónapja volt a BKV-s sztori). Na, szóval a pontlevonások már a Sarki Fűszeresben elkezdődtek, ahol először semmilyen, majd csak sületlen croissanthoz juthattam volna, úgyhogy éhgyomorra távoztam. A taxisról inkább ne ejtsünk szót, most már mindegy. Na, de a vonat!

Mérhetetlen mennyiségű, ki tudja honnan jövő és hová igyekvő, vidéki vásárokban (szerintem drágább, mint a bolt) felruházkodott, szandálos néni, a nekem jutott négyesülésen pedig egy komolyan felkészült bácsi társaságában töltöttem az indulás előtti 20 percet. Indulásra gyakorlatilag lenullázódott a napra tervezett energiakészletem és a jó idegállapotért felelős sejtjeim száma. A bácsi folyamatosan párizsis zsemlét evett, hangsúlyozom indulás előtt, de annyit, hogy nem tudtam elhinni, hogy megint előkerül egy újabb. Miután, valamilyen csoda folytán mégis elfogyott semmiféle feloldás nem következett, ugyanis elővett egy zacskó chipset és a várakozás csendjében egyfolytában harsogva rágott. A sokat megélt nénik is kényelmetlenül nézegettek jobbra-balra. A mellette ülő, egyre távolabb húzódott, nagyjából innen lehetett sejteni, hogy nincs teljesen kedvére a dolog. Mivel én okosan vittem magammal fülhallgatót bekapcsoltam a zenét a legnagyobb hangerőre, de esküszöm azon keresztül is hallottam. Aztán úgy döntöttem becsukom a szemem és kiemelem magam a térből és időből, innentől kezdve sokkal jobban letttem. A megpróbáltatások utóhatása azonban megmaradt, mert miután majdnem 3 óra múlva leértem Balatonboglárra, ahonnan átvittek Szőlőskislakra a Kislaki Bormanufaktúra főhadiszállására, hát finoman szólva pattanásig feszült idegállapotban voltam, elsősorban azért, mert addig egy falatot sem ettem, másodsorban azért mert nem is ittam semmilyen folyadékot (okosan..), ráadásul ott a helyszínen is relatíve későn nyomtak a kezembe valamilyen feszültségoldó italt. De aztán minden rendbejött.



A Kislaki Bormanufaktúra minden évben kétszer rendez ilyen szezonnyitó eseményt, Kislaki Tavasz és Kislaki Ősz címen. Tegnap egyszerűen valószínűtlenül zöld kert (értsd fű és fák) fogadott a helyszínen.
Az ételekért az amúgy kissé l'art pour l'art elfoglalt, a nagy sietségben a vendégekre már kevésbé figyelni képes Csillagánizs főzőiskola felelt, egyébként valamennyi kreálmányuk fantasztikusan finom volt. Előtételként - és kérem ez volt az első falat, amit aznap ettem, de így utólag szólva megérte! - egy kacsamájhabot és sült kolbászt ettem, friss házikenyérrel, a mellé tálalt reteksalátát sajnos biológiai okokból nem tudtam elfogyasztani.

Utána további italok után néztem, nyitódtak a nagyon durva champagne-ok, és a jobbnál jobb borok, megint rá kellett, hogy jöjjek, hogy én valahogy nagyon kedvelem Légli Géza borait, nem kevésbé magát Légli Gézát.

ez egy bábelőadás volt, 
és a gyerekek annyira aranyosan lelkesek voltak rájuk, 
hogy majdnem megettem őket (is)

Közben egyébként az egész országot fenyegették folyamatosan a különböző információs csatornák, hogy óriási vihar közeledik, és Budapesten be is csap néhány óra múlva, és narancssárga jelzés meg ilyenek, de valahogy nem láttam semmit tegnap ebből. Mindenestre megelőzendő a bajt este 6-kor visszaindulás következett be: nagyon szerencsésen alakultak a dolgok, mert másfél óra alatt, autóval hazajutottam útitársként csapódva négy másik emberhez.





Hazatérés után következett az akut másnaposság - igen még aznap, de kihevertem az este folyamán, jó nem állítom, hogy nem nyűszítettem időnként a 18féle (nem sok ugye, de tényleg sokféle) alkoholos ital utáni hatásoktól. Tehát ma például semmi bajom nincsen, nem is értem egyébként.

2012. május 11., péntek

Caffe Vergnano Barista Bajnokság és Sonka Konferencia

Két vesszőparipám a kávé és a sonka jelenléte meghatározó volt a héten. Kedden viszonylag tervezetlenül beestem a Caffe Vergnano Best Barista bajnokságára, ahol nyomon követhettem a versenyt, egyébként izgalmas pillanatokat. 

Szerdán pedig hivatalos teendőim után elmentem a Sonka jegyében rendezett "A sonka világa, a világ sonkái" konferenciára a Laurus rendezvényközpontba, kicsit ugyan lekésve a rendezvény lényegéről, de azért 4 előadást még figyelemesen végighallgathattam, például a spanyol Monte Nevado cég képviselőjének prezentációját arról, hogyan készül náluk a sonka. Persze, hogy teljesen természetes módon.

Tegnap pedig ellátogattam az új Konrády francia pékségbe (nekem új), rendkívül finom kávét ittam és vettem náluk tzatzikit,

amit pedig este, 5 km futás után teljes megelégedéssel el is fogyasztottam.
Egyébként tisztában vagyok azzal, hogy mostanában minden fotómat szétbarmolom ezzel az instagram effekt őrülettel, de én is rá vagyok kattanva, majd lejövök róla.