Nem nagyon foglalkozunk a karácsonnyal, bár a berlini karácsonyi vásárt nem kerültem el nagy ívben, megnéztem és észleltem önmaga szürrealitásában. A szemvényvesztés egy része még talán érthető, ki ne szeretne giccses bögréből forralt bort inni és felrakni egy caroussel egyik boldog ugró disznójára a gyerekét (nemcsak ló volt), ki ne szeretne fából faragott vonatot egy nagy halomban nézegetni, vagy pónilovakat körbe-körbe sétálni látni. Teljesen érthető, hogy minden gyerek életében eljön az a pillanat, amikor semmi mást nem vár az élettől, minthogy egy plüss tigris mellényt megkaphasson. Fontos, hogy az ilyen vásárokon vegyünk magunknak kucsmát, kesztyűt, sapkát. Szóval ez mind persze érthető, én mégis valahogy kivül esek az ilyen forgatagon és leginkább egy eltévedt űrlénynek érzem magam, aki nem vett magához elég LSD-t, hogy értelmezni tudja a földi lét rejtelmeit.
A karácsonyi vásár után benéztünk nagy TV torony aljába, felmenni nem nagyon volt értelme, sokan voltak itt is, hiszen mindenki ráér sajnos és pont ide vágyott.
Mindezen kalandok előtt azonban megkaptam végre, amire annyira vágytam, az egyik felüljáró oldalában.
Ezeket:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése