fények, nagyváros

Most, hogy átmenetileg itt a tavasz két nagyon durva új szokást beiktattam, egy: biciklivel jártam már kétszer, kettő: szigetkört futottam már kétszer és ahogy a mondás tartja, ami kétszer megtörténik az háromszor is, és talán még többször szóval azért ezt most durván nyomom, kiszabadultam vidékről és 3-4 hónap után már visszazökkentem a nagyvárosba, de úgy mint még soha.

Wunderlich bortrezor kör találkozó

Nem állítom, hogy nem vagyok elkötelezett híve a Wunderlich Látványpincének, viszont most hétvégén ismét lehetőségem nyílt elmenni Villányba a Wunderlich bortrezor tulajdonosainak találkozójára, nem mintha rendelkeznék ilyennel, csak hát úgy potyautasként jól megszokott formám szerint én is ott figyelhettem, hogyan mulatnak a büszke hobby borrajongók.

20 fok volt stabilan, az időjárás tehát ideális, a napsütésből nem sokat láttam mégsem, mert főként a pincében kuksoltunk, ott viszont zajlottak az események. Déltől borkóstoló vette kezdetét és igazán én is a nagyok közé tartozva jegyzetelhettem a véleményem az adott borról, értékeléssel meg mindennel, színt ítélhettem, ízvilágot, savasságot, ilyen-olyan tulajdonságot és aktívan figyeltem azt is milyen jellegű lendülettel kell a pohárban pörgetni az italt úgy, hogy ne öntsem közben mégsem magamra a teljes mennyiséget. Ezügyben például tanácsot is kértem a mellettem ülőtől, aki mondta, hogy értelem szerint, meg még ilyeneket. Viszont volt ebéd is köztük az egyik felkapott és most már szinte állíthatom, hogy kedvencemmé vált csicsókaleves, amit még a szintén kedvencemmé lett Olimpia étteremben fogyaszthattam először másfél éve. Jó volt ez is, bár amikor kérdeztem a séfet, hogy mi mindent tett bele mondta, hogy szárazon, hogy "csicsókát" úgyhogy nem is folytattam tovább a tartalmas gasztro eszmecserét.

A délutánomat nem könnyítette meg a sokféle bor, amit magamba töltöttem, pedig igyekeztem nem mindet elfogyasztani és megtartani a minőségi és nem mennyiségi borfogyasztás arany középútját és egyébként sikerült is csak hát a vörösbor ugye elég nagy étvágyat csinál és nekem lett is.

Most már belémvéste magát Tompa Imre amúgy nem is vicceees megmondása: Wunderlich is wunderbar.

Hát néhány kép akkor, hogy is néz ki a hely bár már egyszer volt róla szó, sosem elég, na.

szolid homályban a bortrezorosok

a titkos műhelyek egyikében

az egyik cimkesor

ez itt a lobby, előtér vagy bárhogy hívjuk mindenesetre megadja az alaphangulatot
mondjuk valóban nem a pókhálós, dohos pincékre vágyóknak

szolid elegancia

"Széchenyi korzó"

Érdekes, hogy így sok év külföldre szakadás után, több katalán nemzeti és egyéb ünnepet végigkövetve mennyire más érzés végre itthon a saját országom ünnepét figyelni, gyakorlatilag ugyanolyan érdekes számomra, mint a kinti ünnepek voltak. Szinte a kívülálló lelkesedésével és figyelmével tudom követni, elnéztem a sok külföldit is, ugyanezt én is átéltem, amit ők. Az pedig egészen új és elég jó érzés, hogy ez viszont most az én otthonom, az én népem, az én ünnepem. Mindezt úgy mondom, hogy amúgy meg nem tobzódom túláradó hazafias érzelmekben rendszerint, egyszerűen megváltoztatott sokmindent bennem ez a pár év pedig ugye már 4 hónapja itthon vagyok, de szerencsére nem múlik.

huszártalálkozólótalálkozó

kokárdakészítésíródeákokpatkó elbíró versenyMagritte is megirigyelhetné
itt labdákat kellett bedobálni a huszárok fejébe (?)kolbász és egyéb sültek -
itt kb. csak külföldiek álltak sorba (a spanyolok ordibálva)ott fotózom csendben a sötét oldalon

Hüttendorf - Pruggern, első síélmény

Hosszú rábeszélés és hónapok szervezőmunkájának eredményeként belevágtam és kipróbáltam életemben először a síelést. Rendkívül intenzív hatások értek, lelki és fizikai értelemben is, többször gondoltam újra az életemet egy-egy meredekebb (mint menet közben és utólag is tudatosítva lettem csak "általam meredeknek gondolt") lejtőn.

Miközben nem tudtam kiverni a fejemből a - repülőgép indulásakor már ismerős - "mit keresek én itt?" érzést, alapvetően pozitívra hoztam ki magamban az egyenleget, röviden tehát nagyon is jól éreztem magam, napi szintű halálfélelem és kimerültség ide vagy oda. Ausztria kellős közepébe mentünk egészen pontosan Pruggern falu Hüttendorf nevű üdülőegységébe úgy is mondhatnám szakavatottan immár, hogy "páályaszálláás" volt.

Első két napomat a tétova ismerkedés töltötte ki a meghatározó méretű és súlyú sífelszereléssel, valamint befizettem egy oktatóra borsos 50 EUR/napért (onnan tudom, hogy drága, hogy rendszeres síelők is felhördülnek ennek hallatán), na mindenesetre jókedvű osztrákokkal tölthettem az első két napomat és én is jókedvűen száguldottam beléjük a lejtőről következetesen teljesen irányíthatatlanná váló mozgásommal, sebaj kacagva szétszéledtek vagy én már félúton kiáltottam, hogy menjenek odébb, jövök.

Na harmadik naptól aztán megkaptam a magamét: végetért a tétova, "szórakozva-tanulva" haha még élvezni is akarod, majd biztos - szellemnek és jöttek a kemény idők, kedves társaságunk egyik bölcs és már sok kezdő sízőt felkaroló tagja engem is felkarolt, mellémszegődött és igen intenzív gyakorlati órák, mélyvíz stb. keretében lekergetett kezdésnek egy piros (haladó) pályán a sírás-rívás-hisztizés nem sokat segített, menni kellett, mindig. Azt érzékeltem persze valahol magamban, mélyen és őszintén, hogy végülis máshogy nem nagyon lehet lejutni, úgyhogy menni kell, a végső érvek mindig hatottak, pl. "itt fogsz megfagyni akkor" és hasonlók. Akik már síeltek (de akik nem, azok meg főleg) biztosan tudják, hogy miután elestél nem olyan egyszerű azért felállni sílécekkel a lábadon (persze tudoom: "nagyon egyszerű"), az egyik mélypontom például ehhez köthető, amikor elszánt, szigorú tanítómesterem Pai Mei fél órán át hagyott a hóban fetrengeni és könyörögni, hogy húzzon már fel, majd végül erőnek erejével és a fizikai törvényeknek ellentmondva (szerinte nem) végül felálltam.

Hát így zajlott a kalandokkal teli kirándulás, ehhez még gleccserlátogatás és falu bolondjának felfedezése is társult, valamint véget nem érő esték és zabálások, leszámítva azt az időszakot, amikor a kirándulás felétől irtózatos gyomorrontás és hányás-hasmenés, láz egyveleggel folytattam az emberpróbáló megmérettetéseket.

ez volt a közvetlen környezet:

Dachstein gleccser

ki gondolta volna, hogy a gleccserre kell menni
a kezdő síbarát pályákért
az érdekesnek gondolt falu: Pruggern

a rejtett kincseket kell tudni észrevenni

és nem utolsósorban a falu nem hivatalos turistalátványossága

főzőshow hétvége

Van egy nagyszerű hely a Szentendrei-szigeten, ahol titkos főzőshowkat tartanak, azaz élményfőzéseket. Nekem másra sem volt szükségem mostanában ezért el is mentünk, most már lassan minden hétvégére jut egy. A vágás és szeletelés technikájába és műfajba reménytelenül beleszerettem, bármit vágni, tökéletesen... persze ez még igen távol áll tőlem meg kell tanulni. Úgyhogy főztünk mindenfélét félig tudatosan félig szórakozásból, de azért próbálkoztam a lehetetlennel.

the magic

tessék így fotózom most megörökítettekitt még vannak képek