2010. április 30., péntek

Gasztrobizarr

Nekiálltam mániákusan gasztrobizarrkodni, például létrehoztunk egy új blogot is és itt már fontoskodva közlünk evidens recepteket, témákat keresünk, fotó nyilván határtalan mennyiségben áll rendelkezésre egyik jobb, mint a másik.
Két nappal ezelőtt kimentem Budaörsre, hogy a bürokrácia - a sok közül az egyik - csapdájából kiverekedjem magam, de nem sikerült egészen. Összekötvén a kellemest a hasznossal (hasonló szófordulatokat még tudok) benéztem az IKEA-ba is, ahol vettem normális áron kakukkfüvet meg rozmaringot meg zsályát, ezek most a kedvenceim, alapnövények, de errefelé a Pozsonyi úri negyedben méregdrágán árulják a gasztrosznob városi dámáknak (én). A lassan családommá vedlő Sarki Fűszeres csapatánál végül beprotezsáltam magam és rajtuk keresztül kapok majd szupernövényeket. Úgyhogy bekertesítem itt a balkonomat, amíg még itt vagyok és élek.

addig is az ikeás rozmaringról egy portréfotó
ez pedig az ikeás kakukkfű (széép, ki tudja meddig él)

Nincsenek megjegyzések: