atomok

Még mindig fogságban, számomra is hihetetlen, de kedden úgy éreztem most már enyém a világ és estére visszarántott a gonosz vírus az ágyba, úgyhogy így kellett tovább vegetálnom az estéket saját gondolataim börtönébe zárva. Nem olyan jó érzés. Ilyenkor a lakás atomjait fotózom, de azért teszem a dolgomat is. Egyébként a fényképezőgépem újabban már csak akaratra működik, ha valamit nagyon akarok vagy ő is szentnek látja a célt, akkor engedi, ha öncélú művészieskedés veszélyét érzi, akkor azonban kíméletlenül ERROR-ozik. Ez is elromlott. Minden, szép lassan. Már meg sem lepődöm.

kényszerpihenő

Ezen a hétvégén szívesebben számoltam volna be az etyeki fesztivál nyomorbuliról (szerintem az lesz) és arról, hogy mennyire áztunk el nagyon durván (mert szerintem el fognak ázni), valamint heverésztem volna ma sokáig, de nem azért mert tegnap kétszer kúszott 39 fok közelébe a lázam, hanem mondjuk merthogy milyen jól kibuliztam magam az előző este folyamán. De nem, ehelyett: ágyfogság, kihagyhatatlanul ideszögezve, kikászálódás esetén komoly panaszok és problémák merülnek fel. Ráadásul elmerészkedtem a Westendbe a gyógyszertárig, ahol viháncoltak hangosan a gyógyszertárosok (ilyet se láttam-hallottam még), és egy rettenet undok ember vágta hozzám a sokféle felesleges szert, amit vettem, apropó azt ajánlom lidocainos Strepsilst senki ne vegyen, mert az nagyon durva és hülyeség és érzésteleníti a torkot, mintha a fogorvosnál lennél és csak kiemeli az érzést, hogy valami nagyon nincs rendben, szerencsére csak 10 percig tart.

Mivel dolgozni nem akarok, olvasni nem tudok most éppen, és már kifacebookoztam magam csúnyán, az unalom egy olyan fokára jutottam, hogy lefotóztam hű társaimat és támaszaimat, hogy fájdalmasan a világnak megmutassam őket:

Szinek

Na azért, hogy bármilyen állapotban is lemegyek ide a sarokra kávézni és ilyenek fogadnak, szerintem azért az nem olyan rossz.

Gasztroblogfesztiválról Nouvelle Vague koncertre

Egy titokzatos és váratlanul intenzív péntek estével indult a hétvége, a szörnyűséges Mini Bistroba a nyálkás idő ellenére vonszoltam el magam. A hangulat alapvetően annyira mégsem gáz és, ha az ember óvatosan kezeli az erős parfümfelhőben, magányosan a bárpultnál üldögélő diplomatákat akkor még talán jól is kijöhet az egészből.
A szombatot így aztán nem kezdtem a legfrissebben, de 5 km futással majd utána szaunával valamennyire helyreállítottam magam.
A délutánt pedig a nagyon beharangozott Gasztroblogfesztiválon töltöttem, Blogkóstoló címén a Dining Guide szervezésében 7-8 elismert gasztroblogger főzött az embereknek.

(foto: A38.hu)

Ennél többet egyszerűen nem is nagyon lehet elmondani (de itt mégis megtettem), zárt körű rendezvény, zárt körű közönségnek, körbesétáltunk 3-4-szer majd továbbálltunk az A38-ra, ahol nem is volt kérdés, hogy nagyon jól éreztem magam, hiszen a new wave amúgy is számomra nagyon sokat jelentő számait feldolgozó Nouvelle Vague igen speciális hangulatú koncertet adott még ha egy új - minden férfiszívet megdobogtató - nagy szőke vadmacskát is felvonultattak a színpadon, aki ugyan nagyon ügyes volt, de mélységében nagyon nem érte el a Nouvelle Vague megszokott csapatának színvonalát.

nagyvárosi koraősz

A szeptember is csak ismétlődik: üresen vagy sehogy elkezdődik. Van, hogy élénken és van, hogy baljósan. Az idei aktívan kezdődött, a tegnapi napot azonban mindenki megemlegette, "valami volt a levegőben": sok, negatív dolog. Én például úgy kezdtem a tegnapot, hogy 5 óra alvás után földhöz vágtam a laptopomat, nem direkt, kiesett a kezemből. Ezután néhány órával pedig az amúgy nyűg autómat is összetörte a kollégám, most nem ajánlatos vele közlekedni, de nem komoly talán.

És hát ebben az időben ki akar kimozdulni? Ezáltal itt van ez az állandó, lassan egy éve tartó rossz érzés. Egy éve is rossz volt, csak máshogy. Akkor is volt a levegőben valami: félelem a változástól. Most jobb: ez itt maga a változás, nincs félelem.