a szomszéd kutyája

Amikor először megláttam a szomszéd kutyáját, őszintén szólva nem igazán tetszett, sőt enyhe undor fogott el. A kopott, szürkéssárga uszkár sehogysem volt szimpatikus, persze nem volt könnyű dolga, mert én nem is nagyon szeretem a kutyákat, a macskákat szeretem.

Első alkalommal beszálltunk a liftbe ő, a gazdája és én. Ekkor egy elképesztő köhögő, hörgő hangot kezdett el kiadni ütemesen. Nagyon megijedtem, nem tudtam hová tenni ezt a hangot, a gazdája azonban jól láthatóan már megszokta, rám nézett és legyintett: öreg. Rossz a szíve és amikor valami izgalmas történik vele, például még valaki belép a liftbe, akkor felgyorsul a szívverése és akadozva veszi a levegőt. Kiszálltam a liftből és el is felejtettem az egészet.

Legközelebb éppen vártam a liftre és a lift belsejéből ismét szörnyű hangokat hallottam, el se tudtam képzelni miféle szörny közeledik a liftben, de ekkor kiderült, hogy ismét ez a kutya az.

Az eltelt hónapok során sokszor találkoztam velük, a házmester és a szomszéd néni felváltva viszik le a kutyát sétálni, elég gyakran. 17 éves.

Ma ölben hozták fel és kérdeztem: de azért jól van? A házmester, aki egy szófukar ember ingatta fejét: nincs. Lebénult a fél oldala.

17 éve élnek ketten együtt a gazdájával, valószínüleg nem csoda, hogy nem akarja elaltatni, pedig a kutya nem lát és nem is hall jól. És valamiért - ezek szerint - mégis szeret élni.