Ma reggel szörnyen kipihenve ébredtem, gyakorlatilag még kávéra se lett volna szükségem, dehát a rutin az nagy úr. Ezért aztán összeszedtem magam, körbekérdeztem a potenciális kávézás partnereket, de ezen a reggelen még a virtuális társaságról is lepattantam. Fogtam magam tehát és dacolva a vízszintes havas esővel, elvergődtem vasárnapi törzskávézómba, a Pavlovba.
Viszont errefelé kis váltás történt, legalábbis ezen a reggelen - és amikor a helyiségbe lépve a szokásos valakinek a nappalijába léptem érzésen túltettem magam és az aktuális általam olvashatónak minősített hetilapba burkolózva vártam a kávémat, - megjegyzem: feszültségem növekedése ilyenkor a kávé érkezésének kitolódásával egyenesen arányos, - besétál egy középkorú konszolidált pár, forrócsokit kérnek elvitelre, meg croissant-t és ekkor nem hiszek a szememnek, az én félig kész szettem szépen ott lesz hagyva a pulton és a tiszteletreméltó, de annál határozottabb pár kerül kiszolgálásra. Na most, aki ismer az tudja, hogy ilyet velem egyszerűen nem lehet megcsinálni, nem hiszek a szememnek tényleg, de igazából a helyzet annyira abszurd, főleg, ahogy felnagyítom és túlértékelem az egészet, hogy végül elkezdek saját magamon nevetni.
Ezután elmagyarázom a kedves kávézósnak, (nem győzöm hangsúlyozni, hogy nagyon kedvelem őket egyébként), hogy mindezt hogyan kellett volna intéznie. Elnézést kér többször is, nem is érti, miért csinálta ezt, kicsi volt a hely, és szerette volna, ha mielőbb megkapja a pár a magáét és távozik. Nade, képzeljük csak el a helyzetet, hogy egy macskának csak félig adunk enni, kirakjuk a kajáját a tányérjára, majd a pulton hagyva, ahol nem éri el, szépen magunknak is reggelit készítünk - és csak azután tesszük le elé. Ugye, most már érthető a reakcióm.
A sors úgy hozta, hogy nem sokkal később - ezúttal már társaságban kávézni mentem ismét, és kipróbáltuk a "Timmy Praline" nevezetű, nemrég nyílt helyet, egészen itt a közelben a Victor Hugo és a Pozsonyi út másik sarkán. Műfaját tekintve csokoládé és bonbon bolt, valamint kávézó.
Nem okozott csalódást, nagyon jó kávét főztek. Sőt, még a Willie's Cacao gyömbéres-lime-os csokival is megleptem magam, csak, hogy felkészüljek a hét nehézségeire.
Ezután pedig ismét a Westendbe mentem, kizárólag legszükségesebb, funkcionális holmik beszerzése céljából, ki számított arra, hogy a G-Star Rawban 50 %-os leértékelés van, ami azt jelenti, hogy nem 46 ezer egy felső, hanem csak 23? Úgyhogy bementem, a szélsőségesen béna eladót indirekt módon és konfrontáció nélkül rávezettem a feladatára, majd 10 ruhadarab felpróbálása után, 2-t otthagyhatatlannak minősítettem és cserében otthagytam egy jelentősebb összeget.
Úgyhogy mostanában egészen jól el vagyok látva luxus ruhadarabokkal, amennyiben esetleg olyan élethelyzet adódna, amikor az emberről alkotott benyomásnak szerves részét képezi, hogy milyen cuccban van (elég gyakori egyébként az ilyesmi).
Viszont errefelé kis váltás történt, legalábbis ezen a reggelen - és amikor a helyiségbe lépve a szokásos valakinek a nappalijába léptem érzésen túltettem magam és az aktuális általam olvashatónak minősített hetilapba burkolózva vártam a kávémat, - megjegyzem: feszültségem növekedése ilyenkor a kávé érkezésének kitolódásával egyenesen arányos, - besétál egy középkorú konszolidált pár, forrócsokit kérnek elvitelre, meg croissant-t és ekkor nem hiszek a szememnek, az én félig kész szettem szépen ott lesz hagyva a pulton és a tiszteletreméltó, de annál határozottabb pár kerül kiszolgálásra. Na most, aki ismer az tudja, hogy ilyet velem egyszerűen nem lehet megcsinálni, nem hiszek a szememnek tényleg, de igazából a helyzet annyira abszurd, főleg, ahogy felnagyítom és túlértékelem az egészet, hogy végül elkezdek saját magamon nevetni.
Ezután elmagyarázom a kedves kávézósnak, (nem győzöm hangsúlyozni, hogy nagyon kedvelem őket egyébként), hogy mindezt hogyan kellett volna intéznie. Elnézést kér többször is, nem is érti, miért csinálta ezt, kicsi volt a hely, és szerette volna, ha mielőbb megkapja a pár a magáét és távozik. Nade, képzeljük csak el a helyzetet, hogy egy macskának csak félig adunk enni, kirakjuk a kajáját a tányérjára, majd a pulton hagyva, ahol nem éri el, szépen magunknak is reggelit készítünk - és csak azután tesszük le elé. Ugye, most már érthető a reakcióm.
A sors úgy hozta, hogy nem sokkal később - ezúttal már társaságban kávézni mentem ismét, és kipróbáltuk a "Timmy Praline" nevezetű, nemrég nyílt helyet, egészen itt a közelben a Victor Hugo és a Pozsonyi út másik sarkán. Műfaját tekintve csokoládé és bonbon bolt, valamint kávézó.
Nem okozott csalódást, nagyon jó kávét főztek. Sőt, még a Willie's Cacao gyömbéres-lime-os csokival is megleptem magam, csak, hogy felkészüljek a hét nehézségeire.
Ezután pedig ismét a Westendbe mentem, kizárólag legszükségesebb, funkcionális holmik beszerzése céljából, ki számított arra, hogy a G-Star Rawban 50 %-os leértékelés van, ami azt jelenti, hogy nem 46 ezer egy felső, hanem csak 23? Úgyhogy bementem, a szélsőségesen béna eladót indirekt módon és konfrontáció nélkül rávezettem a feladatára, majd 10 ruhadarab felpróbálása után, 2-t otthagyhatatlannak minősítettem és cserében otthagytam egy jelentősebb összeget.
Úgyhogy mostanában egészen jól el vagyok látva luxus ruhadarabokkal, amennyiben esetleg olyan élethelyzet adódna, amikor az emberről alkotott benyomásnak szerves részét képezi, hogy milyen cuccban van (elég gyakori egyébként az ilyesmi).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése