Nem vagyok sokkal előrébb egészségi állapot tekintetében, hangsúlyozom itt csak megfázásos nyavalyákról beszélünk hálistennek. A hét elejére ügyesen kijöttem a dögrovásos állapotból, majd péntek reggelre sikerült megint félérzékeny fényérzékeny véglényként a harcmezőkre lépnem, estére bizony megint csak fekvés maradt opcióként, amelynek következtében szombat délre egy nyűgös, szúrós, nyúlós gömbhalnak éreztem magam. Mivel azonban a lehetőségekhez képest mindig feldobom magam amennyire csak lehet befogadtam (értsd behoztam) rengeteg filmelmaradást, így például szerencsésen megtaláltam a Gru-t a Videa videomegosztón, majd szombaton megnéztem moziban a Gru2-t, és nagyon jó is volt, bár én ezt gyerekek elé nem tenném, már amennyiben nem akarjuk, hogy a kimaxolt vizuális világ torz drogélményekkel stimulálja ártatlan, mindenre nyitott agyukat.
Csütörtökön reggel abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy kaptam kipróbálásra egy Sous Vide Supreme szerkezetet (mégpedig az értéket képviselő, kissé őrült, extrém gasztrobloggereket is számon tartó Sous Vide Hungarytől), amelynek az a lényege, hogy vákumcsomagolásban alacsony hőmérsékleten, hosszú ideig főzhetünk vele ételeket. És mivel a megtiszteltetés hasonlóképpen megtisztelő felelősséggel is jár, valamint nem kevés gondolkodással és felkészüléssel, a tegnapi nap egy részét arra kellett tehát szánnom, hogy az itt vigyázban álló, a tudomány ezen fantasztikus vívmányát használatbavétellel becsüljem meg. Úgyhogy vettem marhahúst, mégpedig lapockát, tekintve, hogy ebben nem kifejezetten kimaxolt a műveltségem, hát őszintén szólva nem tudtam, hogy ez pont ideális húsfajta volt, azaz most már tudom, hogy nem volt az, a lényeg az, hogy az előírásoknak megfelelően fűszereztem majd beletettem, 4 óra múlva kipróbáltam az egyik szeletet, ami igen messze volt a tökéletestől, de egyébként nem volt rossz, a többi pedig azóta is ott fő, lassan egyébként már 20 órája, hát nagyon kíváncsi leszek erre, remélem nem egy gumiszörnyet fogok kiemelni a 24 órás sous vide eredményeképpen.
Így állunk ezen a szeptember végi, napsütéses vasárnap reggelen, feküdni nincs kedvem, mászkálni sincs nagyon kedvem, fáj a hátam, fáj a hasam, fáj a torkom, úgyhogy minden a legnagyobb rendben, depresszívkedhetek kedvemre, most már csak az számít, hogy a 24 órás sous vide után milyen lesz az átok marhalapocka.
Csütörtökön reggel abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy kaptam kipróbálásra egy Sous Vide Supreme szerkezetet (mégpedig az értéket képviselő, kissé őrült, extrém gasztrobloggereket is számon tartó Sous Vide Hungarytől), amelynek az a lényege, hogy vákumcsomagolásban alacsony hőmérsékleten, hosszú ideig főzhetünk vele ételeket. És mivel a megtiszteltetés hasonlóképpen megtisztelő felelősséggel is jár, valamint nem kevés gondolkodással és felkészüléssel, a tegnapi nap egy részét arra kellett tehát szánnom, hogy az itt vigyázban álló, a tudomány ezen fantasztikus vívmányát használatbavétellel becsüljem meg. Úgyhogy vettem marhahúst, mégpedig lapockát, tekintve, hogy ebben nem kifejezetten kimaxolt a műveltségem, hát őszintén szólva nem tudtam, hogy ez pont ideális húsfajta volt, azaz most már tudom, hogy nem volt az, a lényeg az, hogy az előírásoknak megfelelően fűszereztem majd beletettem, 4 óra múlva kipróbáltam az egyik szeletet, ami igen messze volt a tökéletestől, de egyébként nem volt rossz, a többi pedig azóta is ott fő, lassan egyébként már 20 órája, hát nagyon kíváncsi leszek erre, remélem nem egy gumiszörnyet fogok kiemelni a 24 órás sous vide eredményeképpen.
Így állunk ezen a szeptember végi, napsütéses vasárnap reggelen, feküdni nincs kedvem, mászkálni sincs nagyon kedvem, fáj a hátam, fáj a hasam, fáj a torkom, úgyhogy minden a legnagyobb rendben, depresszívkedhetek kedvemre, most már csak az számít, hogy a 24 órás sous vide után milyen lesz az átok marhalapocka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése