Vic

Különleges szükségletekkel, elkényeztetett igényekkel a városba kell menni. Ilyen város például a közeli Vic, ahol teljes választék van mindenféle boltokból, van megfelelő főtér, állomás, az odafelé vezető úton a táj pedig érdekes látnivalóul szolgál. A legszűkebb utca a bevásárolóutca, vannak morbid megoldások mint például óriási mindenféle nagyvárost megszégyenítő kirakat és belül egy kis szoba idétlenül elhelyezett tükrökkel, és benne meg semmilyen termék, ha valamit akarsz akkor azt írd le az eladónak, hogy néz ki és majd a kirakatból az 500 féle termék közül megjegyzi majd hátramegy a belesemerekgondolni mekkora raktárba és onnan kihozza. Az állomáson tolakodó emberek, a vonaton visítozó szombatibulizni készülő tinédzserek ismerkednek ja és a telefonból mp3 zene ordít mindenhonnan.

Bezzeg itt, minden nyugodt a bankban nem létezik a sorbanállás fogalma és mégis elegáns és szép, a kávézóban ugyanolyan a zsongás, csak kicsit kisebb minden, már két törzshelyünk is van, az egyikben például ingyen croissant kóstolót kaptunk csak mert olyan KEDVESEK vagyunk.

Ilyen Vicben a kávézó naplemente előtt:

az élet vidéken

Városi embereknek ajánlom merengésre ezeket a képeket, itt készültek közel a természetben, mert itt az is van, közel. Még nem szoktam meg. Életem 99,7 %-át nagyvárosban töltöttem, Barcelonát ráadásul sokkal vidékibbnek éreztem sok szempontból. Itt iható ám a víz pl. A lényeg, hogy elmentünk a falu széléig a hétvégén, majd mivel ott már a hegy következett elindultunk felfelé. A hegy feléig sikerült eljutni, hiszen a napi üldögélésben elgémberedett szervezet nem tud csak úgy felrohanni a legközelebbi hegy tetejére. Így is már közelebb voltam a tetejéhez, mint az aljához. Úgy vettem észre itt nem nagyon preferálják a turistáskodást, mert a hegy lábánál magánlegelőkkel, meg lótenyészetekkel, persze csak ritkán és elegánsan van elkerítve az út, szóval a turistautat végül az egyik legelőn átszelve találtuk csak meg, a turistajelzést pedig szerintem többen összefogva kaparták le.
A növényvilág:

életképek

Érdekes dolgokat könnyű fényképezni, az igazi kihívás az unalmas dolgok fotózásában rejlik. Ezt én mondtam, mondom. Nem állítom, hogy egyből ki tudtam találni, hogy itt valójában mi történik, mindenesetre mindkettő a mai falubéli események része volt.

Aztán pedig csönd, de nem olyan nagy, mert hát szombat van és a helyi tinédzserek ilyenkor indulnak diszkóba, szóval azért lehetett erről is képet nyerni például. Nem beszélve arról, hogy körülöttünk üvöltöznek a lakásokban, biztos buli van.

köd meg nap

Tekintve, hogy itt tényleg nem történik semmi, esetleg azzal tudom feldobni az eseményeket, hogy minden nap ugyanabból a szögből lefotózom a templomtornyot, habár ma meg tegnap majdnem ugyanúgy nézett ki. Na, de tegnapelőtt!! Nem lehetett látni a templomtornyot akkora köd volt. Azért vannak dolgok, feltéve, ha éppen kimozdulok itthonról - ma például egy komplett elrontott ebédet végre el lehetett vinni konkrét helyre és konkért macskáknak odaadni. Tessék ezt csinálja utánam valaki Barcelonában! Éppen nem is volt annyira malacszag, csak az a baj, hogy a főutca mellett pont van egy földrész, ahol éppen be lett trágyázva és ott már elég erős volt a szag, dehát ez biztos fontos, hogy a föld elég termékeny legyen. Megint megismerkedtünk egy emberrel, aki perui szóval megért bennünket, hogy miért is olyan furcsa nekünk itt a teljesen katalán közegben és miért is nem szabad kitűzni a könyvtárban vagy bárhol máshol közösségi terepen az üzenőfalra azt, hogy spanyolul szeretnénk tanulni (igen még szükségem van rá), ugyebár katalánul tessék itt errefelé megtanulni csak semmi provokáció. A perui hölgy felmutatván a gyűrűsujját (valamint két másik ujját) mutatta nekünk, hogy három éve él itt a mozdulatból így aztán a dolog okára vonatkozó információt is egyben kinyerhettük (gyűűűűrűű).
Aztán mondta, hogy majd hoz nekem filmeket holnap ugorjak be hozzá, ő egyébként a Schlecker alkalmazottja egy majdnem mindig üres boltban tengeti az életét és ő aztán tényleg időt szán a vásárlókra mi pedig onnan szoktuk kitúrni a német, garantált minőségű édességeket és a helyi nivea termékeket (nem véletlenül a márka).

kávé

Itt sem jobb és rosszabb, van már kedvenc kávézónk majd csinálok képet róla, nem semmi.
Szörnyű misztikus, negatív kalandban volt részünk ma - Telefonica a neve és az internetszolgáltatás kierőszakolásos módszeréről szól. Utólag nem vagyok büszke magamra, azzal kapcsolatban, amit kénytelen voltam alakítani, folyamatos telefonálgatással tönkretenni az ügyfélszolgálatosok lelki nyugalmát és Telefoncia karrierbe vetett hitét, de végül meglett az eredménye egy kisebb idegösszeroppanás pedig mellékhatásként. Viszont jönnek-mennek itt az emberek nálunk, hűtőt meg mosógépet hoznak, meg beindítják a melegvizet, aztán megszerelik a netet (ez egy másik) aztán pedig csak úgy. Hajjaj nem gondolok a tengerre és a pálmafákra itt az ordas hegyek között. Na jó ez is hangulatos minden nap máshogy néz ki például, ma mondjuk a ködtől nem lehetett látni a templomtornyot, ami a fő látványosság a teraszról és egyben alfa és omega mindennek viszonyítási alapja.

egy év

Ma egy éve élek kint Spanyolországban. Végül úgy alakult, hogy Barcelonában nem húztam egy évig, csak majdnem, ugye egy hét híjján. Most tehát "vidéki" lettem - egyébként én még soha nem éltem nem nagyvárosban, majd meglátjuk mennyire megy az agyamra a csend és a nyugalom. Ja és ez egy falu nem is kisváros vagy ilyesmi. Kb. 6000 lakosa van. Sehol egy ordítás, veszekedés, fütyülés, gázpalackütögetés, rendőrautóba beráncigált ember kétségbeesett kiáltozása - hát ilyen itt nincs (eddig). Ja és még vezetékes gáz is van, meg a csapvíz is iható. Jelentős különbség: vasárnap óriási piac, és sokminden nyitva, ez Centelles egyik jellegzetessége is állítólag, ilyenkor a környékről idejönnek vásárolgatni. Hát a piacon kapható árukról inkább nem ejtenék szót, inkább nem is vetettem bele magam a szemlélésbe, nem akartam sikoltozva Barcelonáig futni emiatt.
Egyéves ittlétem azonban emlékezetes marad, ugyanis itt a főtéren a polgármester éppen leleplezett egy táblát, ezután pedig részese lehettem egy valódi "emberi torony építés" híres népi szokásnak. Ez azt jelenti ugye, hogy az emberek egymás vállára állnak, kb. 4-5 szint magasságban, legfelülre pedig egy vagy két kisgyerek kúszik. Hát én igazából rettegtem, de bevallom izgalmas volt. Veszélyes mindenképpen, és nem sok hiányzott, hogy felboruljon az egész, az emberek néma csendben, drukkolva figyelik őket, a zene pedig a felénél felharsan (természetesen rezesbanda) amikor meg majdnem kész és pont a legjobban kéne koncentrálniuk, az emberek elkezdenek tapsolni és így bíztatják őket. A mentőautó pedig eközben készenlétben áll, ilyenkor tényleg egy hajszálon múlik minden.

piac, zöldésegekkel, ronda ruhákkal, bóvli cuccokkal

polgármester táblát avat, a szakállas úr a polgármesterezt a táblát avatták fel

ott figyel a mentőautó is minden eshetőségre felkészülve felmásznak az emberek egymás vállára

az első fázis felállnak a tartóemberek

nehezedik...

majdnem kész, már remegnek a lábak

megérkezés, életváltás, túlélés

Megérkezvén Centelles-be, minden különösebb elvárás nélkül, a negatív és pozitív hatások vegyesen érnek és erősen ingadozik a mérleg nyelve hol az egyik, hol a másik irányba. Néha túl nagy a csend, néha túl hangos a harang (füldugó végül nem lett kihajítva), máskor meg megdöbbentő a természet szépsége, itt vannak a hegyek, meg a templomtorony, esténként kivilágítva, nappal ha akarom csak az eget látom a szobából, ha akarom az egész várost, este pedig kivilágítva hát elég jól néz ki.
Nem messze tőlünk - mit szépítsük - egy disznótelep van, néha elkúszik errefelé is a sajátos szag, ezzel azt hiszem még meg kell barátkozni. Viszont van sok növény, meg fa, meg föld, amelyeken termesztenek mindenfélét egyelőre még csak ilyen szinten tudok erről beszámolni, 1 hét után nem tudom nevén nevezni ezeket a nem városi dolgokat.
Hát ilyenek: