Girona egy álmos péntek délután

Számomra meglepő nosztalgiaérzéssel ugrottunk vissza Centellesbe csak egy fél napra, hogy lerendezzük az elvarratlan szálak egy részét. Az építőipar és ingatlanmaffia ottani képviselő cégével egyeztettünk, akiktől ha minden jól megy visszakapjuk azt a bizonyos összeget, amit annak idején befizettünk, de ebben nekünk csak reménykedni van jogunk, ez itt sajnos így működik. Hasraütésszerűen és kiszámíthatatlan ritmusban dolgozó ügyvédeink pedig mindig valami kedves meglepetéssel várnak bennünket, hol ilyen, hol olyan váratlan összeg befizetésére kerül sor, hiába még nem tiszta előttünk a spanyol államgépezet és adózási szisztéma működési mechanizmusa. Nem baj december végére összeáll a vésznaptár, hogy akkor mikor mit is, hogy kell fizetni egész évben (hiszen jövő hónapban lesz egy éves a cégünk).

Ezután szeretett első számú autónk szervizébe mentünk el, hogy apróbb észrevételeinket jelezzük az autószerelőnek, aki kedvesen elmondta, hogy nagyon szívesen megcsinál mindent, ha otthagyjuk az autót néhány napra. Ez igazán semmiség, tekintve, hogy csak 130 km-re van most már tőlünk Centelles és errefelé ugye nem kifejezetten forgalmas a tömegközlekedés. Nem baj megoldjuk valahogy, ezt is sikerült ügyesen szervezni.

Ezután elhoztuk még a lakásban árválkodó létfontosságú utolsó darabjainkat, majd sokadszorra fogyasztottunk egy utolsó kört Vic-ben a kínai buffet libre rendszerű helyen, ennek az a lényege, hogy silány minőségű ételeket ehet az ember korlátlan mennyiségben.
Utána még néhány kör a külső zónán majd irány Girona, amelyet sikerült sötétedés előtt néhány perccel is elkapni (lsd fotó), utána pedig már csak sötétedés után, de úgy talán még jobb volt. Mindenesetre jó sok boltja van és nem is akármilyenek. Gironát be kell mutatnom még részletesebben én is érzem.
És végre szombat, egész nap szakadt az eső úgyhogy bent kuksolunk a házban, nincs is ennél szebb elfoglaltság (not).

potya nyaralás

Kicsit még fel kell dolgoznom, hogy egy olyan helyen élek újabban, ahová mások nyaralni járnak annak minden együttjárójával. Egyébként a falunknak, ami körülbelül 1600 lakost számlál még saját képeslapja is van, az más kérdés, hogy is néz ez ki. Viszont mától mi is regisztrált lakosai vagyunk Palau-saverdera-nak. Jártunk a gyönyörű, elegáns polgármesteri hivatalban. Utána még betértünk az egy szem bank képviseletbe, ahol minden eddiginél jobban résen kell lenni, mert napi 3 órát tart nyitva összesen. Benne egy ember ül egy üvegajtó mögött, aki nagyon gyorsan beszél spanyolul, de annál erősebb katalán hangsúllyal (akcentust nem merek írni). Kedves szomszéd bácsinkkal is napi rendszerességűre sűrűsödött a beszélgetés. Elmondta, hogy merre érdemes járni és merre nem.

A világ legjobb étterme: El Bulli

Mélységes tisztelettel és már előre is megilletődve fogtuk magunkat és - ha már itt van a közelben, miért ne - elmentünk és megnéztük A Világ Legjobb Éttermét (El Bulli). Tapasztalatok szerint érdemes ide csakis taxival menni, ha éppen az ember éppen azon ritka kiválasztottak közé tartozik, aki enni megy ide. Mindezt azért mert úgyis iszik majd alkoholt, meg amúgy is veszélyes az út (és ez igaz). Mi azonban nem tartoztunk ezek közé, kizárólag zarándokútról volt szó meg kíváncsiságról. Enni nem is tudtunk volna még akkor sem, ha történetesen van több száz vagy ezer euronk egy vacsorára, valamint évekre előre gondolkodunk és asztalt foglalunk, továbbá olyan szerencsések vagyunk, hogy ki is sorsolnak bennünket (nem vicc), hogy mehetünk. Mindezek tetejébe október 5-től máris zárva van az étterem, hiszen nyilván ilyenkor sok nyalánkság már szezonon kívülinek számít és hát mégsem járja, hogy mélyhűtött vagy tartósított ételeket szolgáljanak fel a Világ Legjobb Éttermében.

Életveszélyes szerpentinen vezet az út és az erdő közelében váratlanul felbukkan az éttermet jelző tábla, körülötte vastag növényzet, kaktuszok, fenyők. Néhány száz méterre pedig egy titokzatos öböl, amely így október elején vasárnap este kellemesen, szinte már kísértetiesen kihalt volt.

Castelló d'Empúries vasárnapi piac és kastély

Hétvégén, azon belül vasárnap meglátogattuk a szintén közeli Castelló d'Empúries-t, ahol bolhapiacot hirdettek és az is volt. Jó fogást, értékes portékát ugyan nem lehetett találni, mert minden vagy ronda volt vagy szar, vagy drága és szar, vagy drága és jó, de nem lehetett alkudni, vagy szar és ronda együtt. Viszont pl. marokkóiak is vegyültek nagy mennyiségben, akik nagyon élvezték a hagyományaikat idéző piacot, ahol "mindent lehet kapni". És tényleg: vizenjáró szettől Michael Jackson maszkig mindent lehetett kapni, asztalt, szekrényt, írógépet aranyáron, jópofa dátum mutató szerkezetet szintén aranyáron, meg aranyórát dátum mutató szerkezet áron.

Alapvetően a kastélyt feldolgozó képsorozat született, hiszen a piacon épeszű ember nem merészel fotózni elkerülvén a tömegverekedést.

elöl, hátul, oldal nézetből

sirályoknak miheztartás végett

díszes kapu

templom

udvar

Empuriabrava, hirtelen nyaralás

Megint találtunk egy nagybetűs nyaralóhelyet, néhány kilométerre innen, de ez annyira az, hogy talán a legnyaralóbb nyaralóhely, amit életemben láttam: az egész falu egy nagy nyaralás, fehér kerek házak, pálmafák, yachtok, csónakok mindenhol. Mindez Castello d'Empúries parti részén Empuriabrava nevű helyen, ahol óriási szállodasorok és rengeteg utószezonos német turista található, persze az is lehet, hogy azok már eleve ott laknak. Érdekes hely, csatornarendszer hálózza be, de nem nevezném azért se Velencének se Amszterdamnak. A helynek viszont elég jó a PR-ja, állítólag amit én "csatornarendszernek"láttam az a világ egyik leghosszabb kishajókikötője és nagy hajóvásárokat is tartanak itt, továbbá nyüzsgő turistahelynek is mondják, ami igaz is, mondjuk nem ilyenkor október elején. Egyébként ez egy nagyon érdekes műfaj, népszerű nyaralóhelyeket végignézni ősszel-télen, amelyek alapvetően egymásbaérő éttermekkel és szórakozóhelyekkel, emberhegyekre vannak berendezkedve, ilyenkor azonban ugye nem sokan járnak arrafelé.

A magunk részéről végül igyekeztünk a természet oldalán fotózni inkább.

első napok Palau-saverdera

Megérkeztünk, beköltöztünk el is kezdtünk élni és lélegezni. Ezúttal kevesebb a költözéssel együtt járó kellemetlenséggel kellett szembenéznünk. Főleg ha azt nézzük, hogy egy költöztetőcég 1200 EUR-ért szándékozott elköltöztetni minket, aztán megoldottuk önerőből kb. 120 EUR-ért. Persze itt is akadnak furcsa események: váratlanul kinyíló bejárati ajtók, társaságunkat agresszíven kereső szomszédok, csöngető halárus, süvítő szél, amelynek erejéről és hatásáról legendák terjengenek, viszont mi még mit sem sejtünk, hogy ebből mi igaz és mi nem, ja és egy szál bár van az egész faluban az is ilyen reggeli, rohanós, munkásbár, amivel ugye semmi bajom, végülis szeretek ötven férfi társasáságban egy szál nőként kávét inni, a croissant-t is elfelejthetem ez ilyen női hóbort (volt).

Viszont naaagyon szép minden, nem lehet betelni a közelben lévő rengeteg olivafával és az olaj hangsúlyos szerepével, hát mi ez, ha nem Spanyolország akkor? Már a közeli Roses-ban is jártunk, az pedig teljesen klasszikus nyaralóhely szinte magam előtt látom a magyar turistabuszokat, ahogy szállnak ki boldogan a pihenésre vágyók egyenesen a bazársor közepébe vetve magukat, merthogy az is van, véget nem érően. Mára kissé lelassult állapotok vannak persze, szezonon kívül ugye.

olaj

Roses nyaralóhely

adeu Centelles

Eltávoztunk megkedvelt kisvárosunkból Centellesből, itt is majdnem egy évet sikerült lehúzni, de már megint csak majdnem.