mikulás változatok

Ma reggel szokatlanul aktív állapotban indultam, felpörögve, indulatoktól vezérelve, elemi egzisztenciális ügyekben kell ugyanis küzdenem. Először is a Sarki Fűszeresben ismét zajlottak az események, amelyeket meg kellett örökíteni, azután az irodában is zajlottak az események, néhány intenzív megjelenés és párbeszéd, valamint egy darab számla kiállítása után távoztam is a helyszínről és haladtam tovább a következő három programra.

Nem tudom miért, ettől a csomagolástól én teljesen elgyengülök:Például ismét tiszteletemet tettem a Bazilikánál található vásáron, ahol amúgy a Sarki Fűszeres (mi más) standja nagyon szépen kikupálódott, a többieket is részben szemrevételeztem.

Raclette sajt sütés előtt:Közben felállították az "ország fáját" a Parlament előtt éppen, amikor arra jártam:Ezután ööö.. hát szóval ismét a Sarki Fűszeres üzletbe visszatértem, ahol már kezdődött a Mikulás ünnepség, és itt végre sült gesztenyét is ettem és fotózgattam is természetesen.

vásár a szigeten

A szombati megrázó eseményeket kiheverve vasárnap elmentünk az egyik nagy kedvenc helyemre, a Rosinante (most már) szállodába, ahol hónapokkal ezelőtt beharangozott "kulináris karácsonyi vásár"-t rendeztek, a tavalyihoz hasonlóan. Erőltetett szerénység lenne azt állítani, hogy nem volt részem abban, hogy rengeteg ember érkezett a helyszínre, hiszen a kampányok futtatásában én is aktívan részt vettem. Szóval sokan voltak és nagyon jó volt. Az egyes standok kínálatával én ugyan rendszeresen találkozom, de az ételek, a kert, az idő, a társaság is megérte az egész kirándulást.Egyébként most éppen +10 fok van, ami nekem jó kedvet csinált mára és az eső is esik végre, hiszen tudjuk, hogy ez most kell.

nehéz irodalom

"Még nem tudja, mi az, megállni az utcán a forgalom közepette, megérteni, hogy nincs miért hazasietni, nem késett el, nem késhet el már soha, még nem tudja, mi az, üresen, aggodalom nélkül élni, az izgatott feszültségtől felmentve... még nem tudja, mit jelent hibát elkövetni felelőtlenül, anélkül, hogy a büntetéstől félnie kellene. Ki szidná a csúsztatásért, a mellébeszélésekért? Kit érdekel a számadás? És nem tudja, elképzelni sem tudja, mit jelent rendező kötelezettségek nélkül, szabadon élni, a család sejtszerűen magát meghatározó növekedése nélkül, ahol a napi létezés megkérdőjelezhetetlen parancs, holnapot szervező, jövő felé forduló erő..."

Bíró Yvette: Futó

Ez a könyv életem egyik legnehezebb olvasmánya. Mivel azonban könyvet még nem tettem le, valamint attól még mert nehéz, el kell, hogy olvassam. Egyedül a túlcsavart szófordulatok azok, amelyek tényleg zavaróak, időnként nehezen érthetővé teszik, hogy mi is történik valójában.

szombat esti benyomások, U26 és Vinopolis

A Nyugati közelében az Eiffel téren található U26 Bisztronómia Fakultáció szakácsa úgy döntött, hogy elmegy világot látni, amelyen az étterem kinézetét és hangulatát tekintve egyáltalán nem lepődöm meg. Mivel az U26 csapata fiatalos, lendületes és ötletes - a fesztiválokon, ahol eddig megjelentek, pedig megkérdőjelezhetetlenül egyedi, nagyon jó teljesítményt képesek nyújtani - úgy döntöttek, hogy addig is vendégséfeket hívnak. Ezen a héten Takács Lajos, az Olimpia séfje, ugye közismerten az én nagy kedvencem volt a soros.

Tegnap este meg is néztem mit jelent ez, de nem volt benne sok köszönet. Azt nem tudom, hogy Takács Lajosnak mennyi köze volt a menühöz, a megvalósítást tekintve azonban nincsenek kétségeim, hogy semmi. A körítés és marketing alapjaiban helyénvaló volt, tehát az étlapon szépen, a séfet tisztelve le van írva minden információ róla és az általa kreált menüről, ez azonban megmaradt egyfajta virtuális térben, a valóságban lezajló eseményekhez egyáltalán nem tudtam kötni.

üdvözlőfalatok: malackocsonya "wasabi" habbal,

egynemű, inkább kellemetlen ízvilág

Eddig háromszor voltam az U26-ban és mindhárom alkalommal szarvashibákat halmozott egymásra a személyzet. Ez egyébként kicsit zavar, de annyira nem meghatározó, túl tudok lépni rajta. Ezúttal azonban mindvégig ketten voltunk összesen az egész étteremben (szombat este!) a pincérnő pedig még így sem tudta észben tartani, hogy melyikünk mit rendelt.

Háromfogásos menüt ettünk, összességében egyáltalán nem volt rossz, de Takács Lajos nevét nem keverném bele a dologba. A sütőtökleves rendben volt, se több, se kevesebb, az étlap ígéretét beváltják, amely szerint ki lett ragadva a hagyományosan édeskés kontextusból. A pulykazúza az alján nekem nem hiányzott bele, de ez már szubjektív, konzervatív vélemény. Az a bizonyos plusz nagyon hiányzott az egészből. A töltés, a szellem. Ami megérintett annak idején az Olimpiában.

A második fogás: csirkemájtorta szalonnahabbal és krumplipürével. Ezzel összesen csak annyi a baj, hogy mindhárom püré vagy hab állagú, ami mondanom sem kell mennyire zavaró összhatású, a mentőövként mellérakott zöldségekbe kapaszkodtam, amelyek egyébként egyáltalán nem illettek a tányérra, ismét igyekeztem nem gondolni az Olimpia séfjére.

A desszert meggyes crumble mentafagyival. A morzsa olajíze (?) uralta az egészet, a fagyi jó volt.

Nem egészen értem, hogy mi értelme van a vendégséfesdinek, főleg, ha a vendégséf ott sincs a helyszínen, akkor már lehetne nyugodtan Gordon Ramsay is a "vendégséf", amennyiben ez azt jelenti, hogy egy külső séf receptjeit főzik, amíg világot lát az eredeti.

Ez a hét, illetve a szombat este az U26-ban biztos sokmindenre jó volt, csak nem az U26 és Takács Lajos hírnevének növelésére.

A vacsora után megnéztük az újonnan nyílt Vinopolis borbárt a Falk Miksa utcában.

Összességében pozitívak voltak érzéseim, egyrészt voltak emberek, másrészt a tulaj maga jött le velünk a ruhatárba és vette el a kabátokat, továbbá hatalmas koncentráció és odafigyelés érződik a helyen. A tulajdonos végig a pultnál ült a barátaival/vagy üzlettársaival és figyelt minden mozzanatot. Nekem ez tetszik. A borválaszték ugyan óvatos és biztosra mennek, hátul az üzletrész viszont már más dimenziókat nyit, nagyon szépen és igényesen összeállított szelekció.

A Vinopolis tehát egyelőre jó helynek tűnik, legalábbis még nincs annyira magára hagyva, mint a szegény U26.

a decemberi futás szépségei

Gondolom sokakat untatok ezzel a futás témával, de mivel nekem ezek rendkívül nagy és meghatározó élmények, továbbá mivel ez az én blogom kénytelen vagyok megosztani mindenkivel.

0 fok, pára és köd, de azért nem annyira hideg, továbbá a párás levegő igencsak enyhíti a hidegérzetet, mint azt most észrevettem. Ismét biciklivel mentem, megint megszenvedtem, pedig előtte még be is melegítettem a lépcsőházban a lakó közösség őszinte csodálkozását figyelmen kívül hagyva. A hídra történő feljutás ismét iszonyatos erőpróba volt, most lehet, hogy majd ezen tudom lemérni az állóképeség javulását, hogy mennyire kerülök közel a szívinfarktushoz 3 perc 20 fokos lejtőn történő biciklizéstől. Nekem nincsenek, sose voltak biciklizőizmaim. Így városban elmegy az a néhány kilométer, de például biciklitúrára soha nem mennék.

Tehát kijutottam épségben, óriási nyugalom, de azért vannak még a futópályán, a sétálgatók már kevésbé zavarognak arrafelé, ellenben meg lehet nézni, ahogy a sirályok birtokba veszik a szinte már félig kiszáradtnak mondható Dunát.

10,7 kilométert futottam, és a végén nem történt fizikai károsodás sem a lábaimat tekintve, menet közben letettem arról, hogy még egy kört menjek utána biciklivel, mert annyi fényképeznivalót láttam, hogy alig tudtam ellenállni, de megállásról ugye szó sem lehet. Egyébként nagyon jól ment, de sajnos bekövetkezett az az állapot, hogy már semmiféle eufória nem köszönt be 7 vagy 8 km-nél, csak úgy normalizálódnak a gondolataim és átmenetileg távoznak a kellemetlen érzések, legalábbis azt hiszem. Lehet, hogy lassan meg kell próbálkoznom a 15 km-rel (new addiction).

Egyébként most mondják a rádióban, hogy "példátlan szárazság" van, az áruszállításban is zavarokat okoz és utoljára 1850-ben volt ilyen száraz november.

a híd lába normális esetben a vízből lóg ki

update: közben az index ellopta a témámat

és végül a szokásos perspektívából a december elejei sziget látvány:

challenge 12

Nincs más hátra, mint belevágni. Ilyen az idő. Irány a Margitsziget.

feloldódás

Most így a hétvége felé egy kicsit elmentek a viharfelhők, de nem teljesen. A szerda estét tehát az A38-on töltöttem, sajnos nem túl jó zene kíséretével, a társaság viszont megadta a kellő impulzusokat, amitől végül egy nagyon jó, tartalmas estém lett.

Most már itt a környék egészen komoly karácsonyi lázban kezd égni, én pedig lassan már mindenkit behálóztam és a Pozsonyi út ezen szakaszán egyre több embernek dolgozom. Meghatározó tagjává kezdek válni itt a közösségnek, ez egyébként furcsa érzés. Azt hiszem csak irigykedve figyeltem annak idején Spanyolországban, ahogy az utcában mindenki ismer mindenkit, de valójában nem tudtam elképzelni, hogy ez, hogyan működik. Most viszont ez zajlik. Sokkal inkább falu jellegű, mint valaha azokban a 6 ezer és ezer fős katalán falvakban, ahol nagyobb elidegenedettségben éltünk, mint bármilyen nagyvárosban.