2006. november 27., hétfő

érdekes épületet láttam


ezen sorozattal fejezem ki a kifejezhetetlent. az elvágyódást, a napfényt, azt a 300 métert. és, hogy mennyire szeretnék minden nap fél órát kiszakítani az időből egyfajta befektetés a hosszú távon bekövetkező önuralmi válság leküzdése érdekében. ezt én se értem, úgyhogy más se próbálja.

2006. november 26., vasárnap

no means no


palmtrees, sunset, sunshine, happyness OFF...

a tegnapi no means no (ez egy béna német fanoldal) punk rock időskori zúzás koncert, emberbénítás és profizmus sokkszerűen hatott rám. ezek a spanyolok persze egymást rúgdosták fel a színpadra és onnan le a tömegbe, kb. 100-an voltak, de azok OTT voltak. ilyen klubbokban nem tudom még, hogy szokványos-e, hogy 9 euro a sör, de itt annyi volt.
utána még a spanyol éjszakai életbe néztünk el, 2-3-4 hely, majd kifordulás, a legjobb egy katalán magát antifasisztának hirdető hely volt, ahol ragadt minden és vöröscsillagos plakátok voltak a fullcsempe+neonfény hívogató hangulatban na itt a társaságban valaki diszkrét hangon odasúgta, hogy let's find another place. jóóó, kényes emberek. előtte meg az aluljáróban két hülyegyerek spanyolok voltak szerintem az elmebeteg fajtából fennhangon énekeltek mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. na még az éjszakai életről: végül betérvén a pop makes us free (ööö) helyre, a legmagasabb pontról szemügyre lehetett venni a szombat esti spanyolpartyhangulatot, meg bámulni elbűvölve a gratis wurlitzert. csak ki kellett várni a los planetas néhány száz számát, én nem ismerem őket, de hallgathatatlanok. viszont mivel pop makes us free: hát volt david bowie meg the smith. egyből be is raktam háromszor ugyanazt a számot még szoknom kell ezeket a szerkezeteket. tekintve, hogy nem a legharsányabb társasággal voltunk olyan fél óra után felállt a társaság és távozásra szólított fel engem is, mint friss bevándorolt külföldi magyart, akitől a miniumum elvárás az alkalmazkodás a nyitottság és az integrációkényszer. úgyhogy kifelé még füleltem befelé, és lázadóan bent maradtam még egy percig és még megnéztem, hogy jól látom-e a pultnál álldogáló férfi-nő párocska férfitagját, aki a jobbján álldogáló lány derekát fogta, és ezzel egyidőben a balján álló férfi fenekét fogdosta, sebaj nyitott ország.

2006. november 25., szombat

amit meglátsz benne




elrugaszkodván eddigi rosszmájúan nyálasnak mondható témámtól, akkor most mindenki használja a fantáziáját és nézzen a szürke sziklákra... ha minden jól megy meglátsz benne valamit.

sunset in barcelona


jahhaj csodálatos barcelonai naplemente a teraszról és ez tényleg így volt, ilyen máshol is lehet, de fel kell rúgdosódni időben fotózni.

2006. november 15., szerda

Palmtrees

A tengerparton található uszodából kilátsz a tengerre, túl nagy képzelőerő nem kell, hogy úgy érezd, mintha ott úsznál. Az úton odafelé pedig ezt látjuk, ehhez sem kell képzelőerő most már.
A napfény komoly ellenfél a negatív energiákkal szemben.

2006. november 14., kedd

papabubble

Van ez a cukorkakészítő műhely itt www.papabubble.com a maga szörnyű weboldalával, miközben lenyűgöző gyártástechnológiával, jó hangulatban nyomják, gyúrják kézzel a gondolom szintén szörnyű összetevőkből álló cukorkákat, kis tálkákba aprítják, designos csomagolásba helyezik és a még designosabb boltjukban árulják. Jó ötlet, a turisták imádják őket én is bevonzódtam. Itt érzed igazán milyen sötét ez a város, még ha sok is a napfény.

drop shadow

elnyúlik a nyár itt november táján. Levetni a viaszszínt karácsonyig a kihívás és egyben stílszerű is. Utána pedig felvenni legfeljebb. Már csak két hét mikulásig, de itt nincs nagy készülődés, a bevásárlóközpontban tengeri csillag és csikóhal van a karácsonyi dekoráción vicces, a karácsonyról nem a tenger jutott idáig eszembe.

2006. november 12., vasárnap

út



Az út, amely vezet valahová. megismered az utat, csak le kell ráznod az almafákat, meg kell etetned, aki enni kér.
Benyomásokat a levegőből tudok szívni a hétköznapiságon átszivárgó hangulatokat pedig kávészünetekből merítek. Így lassan, de biztosan szívom be új környezetemet. Itt vagyok a világ egyik közepén, színek, tárgyak, képek, anyagok minden valóságos és tényleg erőt áraszt. Az emberek idegenek és nem néznek a szemedbe, megszokás kérdése. Sokféle nép, sokféle stílus erősíti az öntudatot, de néha el is bizonytalanít. Valami állandósult önemésztési kényszer.
Tegnap segített a negatív önpszichózis leküzdésében az, hogy beiratkoztam a Club Natació Atlètic-Barceloneta-ba, ahol az úszósávból nézheted a tengert és a pálmafákat és majd jönnek még az edzésprogramok. Az úton pedig más világ, más díszlet itt a Ciutat Vellaban.

2006. november 11., szombat

intro

hrghhhhh...
sisteregnek a billentyűk én vagyok één. a szemem lecsukódik, ma vagyok itt egy hete. bízom abban, hogy összefog a blogtársadalom és elfogadtat engem létező egyénként, hallatni fogom a hangomat láttatni fogom amit látok, eladtam mindent és most elmondok mindent.