2013. május 20., hétfő

Lonely plant

Na jó, belátom az elég erősen az unalom egy szintjét mutatja, amikor az ember nekiáll a saját balkonján található, raádásul - immár kétségtelenül - vastagon burjánzó gyomnövényeket fotózni, de ezek valahogy mégis szépek. Ők maradtak, ők bírták ki ügyesen a kinti, zord körülményeket. És ezt most nem a gondoskodásra értem, mert a 2 éve vásárolt értékes, és nagyra tartott növényhalmot azért megfelelően kezeltem a körülményekhez képest, de mint azóta megtudtam én gyakorlatilag Budapest egyik meghatározó szélcsatornájában élek. A balkonon szerintem nyugodtan lehetne egy viszonylag közepes teljesítményű szélerőművet üzemeltetni, olyan irtózatosan nagy szelek uralkodnak errefelé. A pozsgás növényem egyébként ahhoz képest egészen jól bírja, van egy sarokrész, ami valószínüleg a legtöbb napot kapja (ő ott él), és gondolom emiatt eggyel kedvezőbbek a létfeltételek. Ja, mert alapvetően napfénymentes is az erkély, ez persze nem jelenti azt, hogy sötét van. Sőt. Úgyhogy igazán szeretem ezt a helyet, még mindig, valahogy egyfajta centrum jellege van, rálátok a Dunára, rálátok egy nagy, kék legoszerű középületre, végső soron a város egyik legmenőbb negyedében Újlipótvárosban lakom, úgyhogy panaszra nincs okom. Ennek ellenére a változó, zord idők hatására el kéne gondolkodnom, hogy egy hasonlóan jó adottságú, de kisebb lakásba szépen átmenjek, mert ez mindig is furán túl nagy volt, amióta 3 és fél éve ideköltöztünk, hiszen nem erre a célra lett kivéve, hogy mérsékelt létszámban éljünk itt, hanem nagy életre, irodára, stb.

Ez a növény viszont nem tudom mi, csak úgy idejött élni, mint annak idején a keresztespók, mondjuk ő egy napra húzta fel, kissé nagyképű, fényűző palotáját - aztán amilyen gyorsan jött a siker, olyan gyorsan el is múlt.Ez szerintem tovább bírja majd, bár hasonló módon extrovertált alkatnak tűnik.

2013. május 19., vasárnap

Nyugalom

Elképesztően nyugodt napot töltöttem ma, és ez már így is marad, mivel mindjárt vége a napnak. Alapvetően csak gondolkodtam, magammal foglalkoztam, újjáélesztettem a kedvenc Asus VIP notebookomat, ami egészen hihetetlen teljesítmény, délután végignéztem a Blöff-öt, valamint a Brian életét, mindkettő elérhető a Youtube-on teljes verzióban.

Megvolt azért a reggeli kávé is, a már említett Édesmindegyben, ahol alapvetően elégedett is vagyok a kínálattal, nagyon jó kávét főznek, egyedül a szerviz nem tud beállni egy normális ütemre, néhány hete nyitottak, de mintha máris elfáradtak volna. Pedig igyekezet, jó szándék az van jól láthatóan.

Ezt a kávét még az elején kaptam, azóta is ezt sírom vissza, én így szeretem, amikor nincs elnagyolva a tejes rész:
 
Valamiért úgy gondoltam, hogy a Westend nyitva van és elmentem bizonyos konkrét vásárolnivalóval a fejemben, de meglepetésemre minden üzlet zárva volt, amit nem értek, mert ezek még karácsonykor is nyitva vannak, nem értem most mi van, ami ennyire fontos. Pünkösd már ekkora ünnep lenne?

Ma ismét ettem a csodálatos, valódi tyúkoktól kapott tojásból (igen, ez ennyire különleges dolog), és tényleg érzem folyamatosan azt az életet, ami árad belőle, valahogy az egész teljesen más. Törékenyebb a héjja, puhább, érzékenyebb az egész, bársonyos sárga, finom.
Estefelé pedig még tornáztam is kicsit, és közben pedig megérkezett ismét a hatalmas vihar.

2013. május 18., szombat

10K ismét

Ismét egy hosszú hétvége köszöntött ránk, ha belegondolok mostanában egészen sok ilyen meglepetés pihenőnap ér.
Miután fel és alá körbementem a Pozsonyi út számos boltjában, kezdve a Jókenyérben fogyasztott most már szokásossá váló szendvicsemmel (egyébként most már a Jókenyér a kedvenc helyem), folytatván a nemrég nyitott Édesmindegy kávéjával, majd jött a Paleo kamra, ahol mindig döbbenetes összegekre jön ki a legminimálisabb vásárlás is, dehát ezek ugye az alternatív, elvileg normális alapanyagok, ami manapság valóban luxus kategória. Végül beugrottam a Sarki Fűszeresbe egy kis cotto sonkáért, így lett teljes a délelőtt. Biztosan furcsának tűnik, hogy ilyen mélységig beszámolok, de fontos, hogy nemrég hozzájutottam 20 darab igazi tojáshoz, és hát olyan döbbenetesen más, tartalmas rántottát lehet készíteni belőle, hogy egyszerűen nem hiszek a szememnek. Elképesztően sárga a sárgája, ami tudom, hogy önmagában nem is kéne, hogy így legyen (hiszen a tojásgyárakban pedig festik ezeket), de mégis így van. Tehát várom gyakorlatilag, hogy reggel legyen és ismét egyek egy rántottát.

Délután viszont felkészültem lelkileg a lehetőségre, és a Margitszigeten végül meg is valósítottam, hogy ismét 10 K-t futottam. Közben nagyon erős dilemma volt bennem, mert hát azért az eleje mindig nehezen megy, konkrétan úgy érzem sokszor, hogy az első kilométeren egy falat kell áttörnöm, be vagyok lassulva, ennek sokszor talán egészségügyi okai is vannak, még nem volt időm kivizsgáltatni, pontosabban lehetetlenség elérni a helyet, ahol ez megoldódna. Mindenesetre ha van, ha nincs, néha nagyon erős ólomsúlyt kell magamról ledobni, hogy továbbléphessek. Ezúttal sikerült és nagyon jó volt, 7 km-nél jött a droghatás, ami gyakorlatilag végig kitartott. Csak az az egy baj van, hogy annyi hülye fut időnként körülöttem, akiket sokszor egyszerűen csak lesöpörnék a pályáról, de minimum oldalra mutatnék, hogy ott sétálgasson. Volt ma is egy idióta nő, gusztustalan, szürke testhezálló macskanadrágban - érdekes a gáz emberek, eleve gázul néznek ki - aki rendszeresen megállt sétálgatni, majd megelőzött és megint sétált. Ez engem nagyon tud idegesíteni. Találja már meg a tempóját, ne itt idétlenkedjen az én káromra. Mostanában elszaporodtak a görkorcsolyázók is, akik néha úgy érzik, hogy a futópályán kell gyakorolniuk. Még egy másik ember is felidegesített, aki dohányzott a pálya mellett és futás közben belélegezhettem a dohányfüstjét, de nem ritka, hogy füvet szívnak a pálya mellett, azért az is durva.

Szóval ilyeneken kell frusztálódni a sok ember között, rengetegen futnak mostanában.
Most viszont kellemes, szombat este van és önfeledt, szabad órákat tartok, itthon gubbasztva, de mindez számomra teljesen építő.

2013. május 11., szombat

esti futás

Hihetetlen, hogy nagyságrendekkel jobb az erőnlétem este 9 után. Elmentem ugyanis most gyorsan futni, bár a tegnapi és tegnapelőtti napom is húzósra sikerült, fárasztóan az éjszakába nyúlva (nem csak munka volt persze). A pályán nem voltak sokan (végre), egy részét felújították egyébként, az is dobott rajta, én pedig tele energiával futottam végig, töretlenül szinte, az utóbbi idők kínszenvedései nem jöttek elő. Amúgy kissé zord idő közeleg, a hídon visszafelé már el is kapott egy kicsit az eső

A mai napközbeni fő attrakció azonban mégiscsak az újabb, tavaszi Street Food Show volt, a Hold utcai piacon. Rengetegen voltak, nagyon örültem neki egyébként, mert drukkolok a rendezvénynek, én imádom. Ettem kagylót, meg sonkát, persze, hogy a jól bevált hagyományok és második otthonom, Spanyolország hangulatában.
Ismét vendégeskedik nálam a két macska, jófejek, bár azért tudnak zavart kelteni, de a délutáni közös heverészés hangulata mindig feledhetetlen.


2013. május 5., vasárnap

Új tárgyak, új lelkek

Felszerelkeztem a nyárra, nagy lépéseket tettem az otthonfejlesztés területén, például a balkonomat elláttam ezzel azzal, meg vettem végre egy nagy gardróbszekrényt, ez valami elképesztő komforttal növelte egyébként az itthonlét elviselhetetlen könnyűségét.

Aztán az volt, hogy megírtam a madridi élményeket, ami ismét megtisztelő nyilvánosságot kapott. Az elmúlt hét elég furán telt, szerdán beiktattunk egy május 1-i szünnapot, amit részemről rendkívül tartalmasan, biciklizéssel töltöttem, jobbnál jobb helyeken jártam, kezdve a Finomító kantin reggeliző és ebédelő hellyel,
amely a Varsányi Irén utcában található, majd a majális retrohangulathoz méltó helyen a Bambiban ittam egy retro kávét,
 ezt követően benéztünk a  margitszigeti Wndrlnd-ba, ami például lehetne jobb, de nem az. Eleinte még elbűvölnek a horrorinstalllációba dobott próbababák és a kiszuperált casino és vidámpark díszlet, de aztán valahogy eltűnik a varázs, persze lehet, hogy ez a betévedő majálist kereső közönség miatt is foszlott szerte, úgyhogy nem hibáztatom a helyet.
Ezután jött az ismét megnyílt Ankert, ami továbbra is nagy kedvencem, csak éhesen továbbra sem szabad odamenni, mert ugyan nagyon finom ételt adnak, a belső sarokba száműzött konyhán, de 40 perc alatt elkészülő hotdog nekem még továbbra is túlzásnak tűnik.

Magánügyi téma, hogy a cukorkérdés megoldódott, szó sincs ilyen jellegű problémáról, mindenesetre betekintést nyerhettem, hogy mennyire nem érdekel senkit, hogy vannak igen nagy számban olyan emberek,akik nem ehetnek vagy nem akarnak enni bármit, konkrétan már azt nem értik, hogy a limonádét cukor nélkül kéred, a kávé esetében ezt még felfogják.
 
Más viszont lehet, hogy van, további vizsgálatok esedékesek. Az élet azonban nem áll meg, végre belelendültem újra a margitszigeti futásba, egyelőre egy héten kétszer, de ezt sűríteni próbálom.