2008. május 31., szombat

Aiguafreda

Véletlenül ez a szombat is borúsra és esősre sikerült, ennek ellenére felkerekedtünk és átmentünk gyalog a szomszéd kisvárosba, hogy megnézzük milyen módon hatott a természetre a szokatlan mennyiségű eső, valamint úgy általában, hogy néz ki a legközelebbi település, ami nem mi vagyunk még.

Errefelé nem mennek simán az olyan tervek, hogy kirándulni szeretnék, mert egyrészt ki kell nyomozni melyik út vezet majd a cél felé, ez az út hol van, melyik ház vagy víztárazó mögött, és akkor még ott van az a szempont, hogy gyorsabban tudunk-e majd futni, mint az út mentén bennünket ugató/kergető kutyák.

Mindezeken túl valóban felhőtlen percek várnak ránk az erdőben, már amikor éppen nem jön arrafelé egy autó. Utána megint kezdődnek a baljós pillanatok, ugyanis a szomszédos település erdőből kivezető első utcáján maximum tankkal vagy terepjáróval lehet végigmenni, még emberi lábakkal is óvatosan kell mozogni a méteres kátyúk között, valamint fogalmunk sincs, hogy hol vagyunk, mert nem az általunk feltételezett szomszédos település neve van kiírva, az ugató kutyák száma pedig megtízszereződik, majd egymást felhergelve meghatványozódik. Mivel én sajnos egy kicsit túlzott félelemmel és előítélettel viszonyulok a kutyákhoz, lélegzetvisszafojtva és nyugalmat magamra erőltetve igyekeztünk valami kiút felé, aztán végre találtunk egy ösvényt, ami a síneken keresztül vezet le egészen az autópálya szélééig, itt azonban semmi további út nem volt. Így tehát vissza kellett menni, azonban, mint kiderült semmiféle kivezető utca nem volt semerre, csak az ott lakók vájtak maguknak egy ösvényt a sínek felé, azon közlekednek. Maradt a sínek mentén való továbbmenetel, ahol egy kicsit fokozódott az izgalom és csökkent a kirándulás élvezeti értéke, főleg, hogy közben egy méterre az embertől száguldanak el a vonatok.

Ezután szinte már csapdában éreztük magunkat, amikor végül egy építkezésen keresztülvágva behatoltunk a faluba, amiről azt gondoltuk, hogy Sant Martí de Centelles, azaz a vonattal 5 percre lévő falu (kisváros), de menet közben kiderült, hogy ez egyáltalán nem az, hanem Aiguafreda (ezt a nevet le kellett fotóznom, hogy meg tudjam jegyezni). Tulajdonképpen több szót nem nagyon érdemes vesztegetni a helyre, hacsak azt nem, hogy megint találtunk egy tiltólistás éttermet, most már viszont kiderült a titok, ami drága az szar, ami olcsó az jó. Néhány fotó a teljesség kedvéért.



A változatosság kedvéért itt is jelentős a street art, vagy inkább nature art, mert itt a természetbe épülő betonfalakra alkotott rajzok adnak új jelleget a tájnak.

the winner is:
összhangban a környezettel,
szőlő ültetvények szomszédságában
ez pedig még Centellesben, nyugodtabb terepen

2008. május 27., kedd

Chocovic

Már hónapok óta foglalkoztat a téma, mióta először rábukkantam a hírre, hogy Victől nem messze van egy híres csokoládékészítő műhely a Chocovic. Eddig nem sikerült eljutni magához a gyárhoz, azonban a mai napon - természetesen Vicben - sikerült beszereznem egy tábla csokoládét a híres Origen Único Couvertures változatból. 71 %-os kakaótartalom venezuelai, equadori és grenadai kakaóból.

A Chocovic nevéből is adódóan Vicben jött létre először kis családi vállalkozásként 1872-ben. 1977-ben alakították csokoládégyárrá. Tehát mintegy 125 éve léteznek és közvetlenül a kakaótermő vidékektől szerzik be a legjobb alapanyagokat termékeik előállításához.

nyaraljon nálunk


Nem tudja eldönteni Skóciába vagy Spanyolországba menjen nyaralni? Vágyik a hűs, zöld tájra, de a déli vidék is vonzza? Csak egy nyaralást engedhet meg magának? Catalunyaban most a kettőt egyszerre élvezheti! Minden nap eső, sötétzöld táj, mohalepte épületek, hőség kizárva, napsütés is csak elvétve és mindezt mediterrán éghajlat alatt!

Ne hagyja ki az alkalmat várja Önt idén is Spanyolország!




2008. május 25., vasárnap

eső és ködmaraton Catalunyában


Úgy tűnik mindig ugyanarra a témára kell visszatérnem, de nemzetközileg is hírértékű az a furcsa helyzet, hogy hetek óta zuhog az eső szinte minden nap, és kivétel nélkül minden reggel a fent látható ködös állapotokra ébredünk. Május végén. Ja és fűteni kell esténként. Nincs nagyon hideg, de azért le tud menni 10 fokra a hőmérséklet.
Örülünk, hogy meghallgatta a montserrati szűz a miniszterek imáit és esőt adott a vidéknek, a víztározók rendesen telnek meg az uszodák pedig kinyitnak, az embernek végre nincs lelkiismeretfurdalása, ha egy csepp víznél többet is elveszteget, de ez azért erősen a másik véglet. Ma megkérdeztük a kávézóban, hogy ez az időjárás errefelé normális-e, mire energikusan tiltakoztak és mondták, hogy tiszta hülye az idő, legalább 15 éve nem volt ilyen. Úgyhogy megint házon belül töltjük a hétvégét, kint pedig mindenkit áztat az eső, esetenként, de napi rendszerességgel jégeső formájában.

2008. május 24., szombat

Paris

Miután amúgy is szomszédunk Franciaország, érdemes megismerni kicsit jobban, arról nem is beszélve, hogy érdekes összehasonlítani az általunk már elég jól ismert katalán szokásokat és stílusokat a franciával. Ezért és persze kedvtelésből is Párizsban jártunk 4 napot.
Franciaországot a levegőből is jól láthatóan körzővel és szögmérővel tervezték (Spanyolországgal szöges ellentétben). Párizs felé közeledve azonban kellemesen kaotikussá válik a látvány.
Az Orly reptérről egy vezető nélküli mágneses magasvasút őrült sebességgel és hirtelen csapódó ajtókkal repít a metróállomásig.
Párizsba érve a katalán vidéken néhány hónapja megszokott felhőszakadás fogadott, így sikerült itt is azonnal bőrig ázni. A szállodában egyszerűbb felfogási képességű recepciós fogadott, de aztán sikerült vele megegyezni. A szoba kicsit furcsa, erős jóindulattal és kellő önszuggerációval tisztának volt mondható. Az este aktívan és a fél város átsétálásával telt. Találtunk egy nem csak amerikai turistákra pozícionált szórakozónegyedet, szinte minden kávézójába, éttermébe beültem volna.
Másnap természetesen kávét és croissant-t fogyasztottunk kezdésnek, habár pont dupla annyiba került, mint itt Spanyolországban bárhol, de nagyon finom volt.. na jó leszámítva a kávét. A kávé egyébként valahogy nem akart összejönni sehol rendesen, a legsikertlenebb az "amerikai kávé" próbálkozásom volt, alapvetően hiányzott az eddigi kultúrális ismereteimből, hogy az elnevezés egy fél liter mosogatóvizet takar. Így ez egy az egyben távozott sajnos a kukába.
Általánosságban véve sikerült kifogni azt az időszakot, amikor már pont elviselhetetlen mennyiségű turista van a viszonylag népszerűbb pontoknál, pl. amelyeket az ember első nap szeretne meglátogatni, ilyen például az Eiffel torony. Először majdnem megtorpantunk, de aztán beálltunk a torony négy lábánál álló négy különböző sor legrövidebbikébe, amelyről a felénél kiderült, hogy a lépcsőzőknek szánták, de vissza nem rettenve a második szintig gyalog mentünk fel, a torony tetejébe pedig sehogy, mivel az Eiffel tornyon négyszer körbekeredő sor várt még pluszban a felmenetelre. Igazából a magasságkedvelőknek, valamint nekem is elég volt bőven a második szint is.

Sikerült felfedezni ismét a Shakespeare & Co. fantasztikus könyvesboltját, ahol ugyan elsősorban amerikai közönségnek szánt könyveket találunk, régiek és újak, valamint Franciaországot és Párizst jobban megismerni akaró külföldiek találnak kedvükre irodalmat, viszont mindvégig érezni a szellem hatalmát és a megszállottságot. A bolt története valahogy úgy néz ki, hogy George Whitman alapította 1951-ben, amikor a második világháború után Párizsban találta magát és nem nagyon akart visszamenni Amerikába. Elkezdett tanulni a Sorbonne-on, majd az otthon tárolt nagy mennyiségű angol könyveiből nyitott egy könyvesboltot a Notre Dammal szemben (milyen egyszerű....). Miután őt is sokan vendégül látták világjáró útjai során, (de biztos nem csak ezért) ő is igyekezett segíteni az írókat, rendezvényekkel, szállással úgyhogy pl. itt szállt meg többek között Henry Miller, Lawrence Durell, Alan Ginsberg és sokan mások.

Következő nap, a napi 12 órás gyaloglástól kicsit megrendült lábenergiával a Pere-Lachaise temetőben kezdtünk.
Itt ugyan nem jutottunk a hírességek sírját egyértelműen mutató térképhez, megérzéseinkre voltunk kénytelenek hagyatkozni és ezáltal az alapköröknél jóval többet gyalogolni. Ennek következtében legalább olyan emberek sírját is meglátogattuk, akiket az olcsó és gyors élményekre vadászó turisták nem, viszont annál kevesebb "híres" emberét, nem baj mert maga a temető valójában igencsak élő hangulata önmagában is elég volt. Azért megvolt Oscar Wilde, Jim Morrison, Honoré de Balzac és sokan mások.

Ezután majdnem elmentünk Versailles-ba, de az állomáson szárazon közölték, hogy minden hétfőn zárva a kastély, ezért nem mentünk oda mégsem. Másnap viszont igen, de a kastélyba végül mégsem mentünk be, mert ott is embertelen méretű sor állt, vagyis túlzottan is emberi, mintha a piramisoknál sorakoztak volna, 50-70 turistabusz a hozzátartozó embertömeggel együtt. A Versailles-i kastély kertje azonban olyan hihetetlen nagy, hogy azzal is elvoltunk jó darabig és itt sikerült a korábban említett amerikai kávét is vadásznom.

A Versailles-i palota története valahogy úgy néz ki, hogy XIII. Lajos építette az óriási palotát, és kertjét, aztán szépen elkezdtek terjeszkedni. Aztán a XVII. században André Le Nôtre kertész, botanikus, építész és festő jól láthatóan kiélte magát a kertben.

Az előző hétfői (majdnem elveszett) napot pedig félig meddig a Champs-Elysées-en töltöttük ahol kezdésként például a magát legtisztábbnak mondó szuper wc szolgáltatást itt találhatjuk, ennek az a lényege, hogy ugyanolyan toilett van mint bárhol máshol, csak egy Al Pacino kinézetű férfi kendővel a karján kinyitja neked a WC ajtót, megmutatja melyikbe mehetsz, mintha egy vendéglő asztalához tessékelne, utána pedig nyűgösen kitakarítja mindenki után a wc-t, közben láthatsz színes wc papírokat, amelyeket megvehetsz, meg mindenféle toilette kultúra kellékeket különböző design változatokban.

A Champs-Elysées-n van Citroen és sok más autó bemutató teremtől kezdve, rengeteg márka boltja, a végén pedig ott vár a Diadalív.
Egy újabb hosszúra nyúlt esti sétával befejezvén a napot, sajnos otthagytuk a temérdek sarki kávézó világát, ja és eszünkbe véstük, hogy itt a változatosság kedvéért franciául érdemes csak beszélni.
felső nézetből világosan látszik, hogy itt azért adnak a külsőre (pláne felső nézetből)
eltűnő fényeknél a Bastille emlékmű
a Bastille téren
múzeumok éjszakája első nap, bejutás csak megszállottaknak és hobby sorállóknak
Notre Dam-i fotósok mint látványosság
Szajna este
Emberek a Szajna parton
Első reggel elmaradhatatlan kávé és croissant
Louvre a változó égbolt alatt
a bilbaoi pók ide is bejutott
Concorde tér némi angolos hatással (vagy fordítva?)
a Guggenheimben már látott vasdarabok a Jardin des Tuileries-ben
Concorde térnél
Eiffel torony téma több felfogásban
ez pl. a második szintről a látvány

kilátás a Shakespeare & Co.-ba szerencsésen bejutottaknak
ez már benne
sok könyv
felvonulás (ezek miatt kerülőt kellett tenni hazafelé)
Centre Pompidou
Pere Lachaise
élővilág a temetőben
köztéri szobor
Citroen ház a Champs-Elysées-en
a Diadalív egy darabja
Van egy negyed Párizsban, amit úgy hívnak, hogy La Défense. Ez az úgynevezett üzleti negyed, a város legmagasabb épületeivel, bevásárló központokkal, ennek egyik csúcspontja lenne a La Grande Arche, amelyet Otto von Spreckelsen tervezett, 1989-ben fejezték be és máris olyan kellemesen lepattant szocreál hangulata van, hogy érződik azóta hozzá sem nyúltak. Igazából ekkor szembesül még inkább az ember a saját korával, amikor 1989-ben készült épületeken látja a lepattant, letűnt stílusjegyeket. Azon kívül, hogy senkit nem érdekel, legalábbis itt nem voltak kigyózó sorok. 9 EUR-ért fel is mehetsz a tetejére (hát persze, hogy felmentünk), hisz mindenki fel szeretne menni valaminek a tetejére, aminek fel lehet, itt ígértek egy Informatikai Múzeumot, ami gyakorlatilag azokat a számítógépeket tartalmazta a lyukkártyást leszámítva, amelyekkel például már mi is dolgoztunk úgyhogy annyira újat nem tudtak mutatni, lássuk be itt sem minden tökéletes ezt a kiállítást sokkal érdekesebben is meg lehetett volna csinálni. Aztán még egy üres mozitermet is találtunk, ahol levetítették a Defense megépítésének történetét.
kilátás az egyik oldalról, sokemeletes háztetők
innen-onnan kiselejtezett designszékek
körhinta az üzleti negyedben (itt sem volt sor pl.)
felülnézetben ugyebár
ez pedig már hazafelé, figyelem naplemente következik!
Versailles-i kastély
és a kertje
ez volt az egyik legérdekesebb véletlen fogás Párizs szívében több átjáróból álló nagyon régi vásárközpont, fotósbolt, antikvárium, régiségkereskedés
kicsit odébb pedig a híres Moulin Rouge