2011. január 28., péntek

pezsgő élet

Ilyen korszak, gondolkodásmentes aktivitás. Elmélyedni, elrejtőzni nincs erő, nincs idő, viszont az ígéretek beváltásra és megszavazásra kerülnek. Hát így megy ez.



2011. január 19., szerda

igazi január


Habár nem tudom mennyire igazi január ez, és engem is fáraszt, hogy az ablakból látható tájkép variációkkal terhelem folyamatosan a kedves olvasóimat, mint mindig, amikor nem nagyon fotóztam semmi érdemlegeset mostanában, hiszen folyton a köd és a napsütés morbid egyvelege tükröződik az ablakokon: egyrészt a természet gúnyolódik velünk és kilátásba helyezi a tavaszt, 8 fok van, mindeközben az orrunkig se látunk és a távoli ködben karnevál zaja üti meg a fülünket. Felsejlik bennem a kis katalán falu, ahol laktam, ahol egy februári zord reggelen a kis csapat elindult az utca végén és követelte mindenki a napsütést.

2011. január 16., vasárnap

új borok és kreátorok


Csütörtök estétől indul a történet, amikor ismét a Partizan lakásétterem partyn jártam és egy újabb, máshogy más esten vettem részt, olyan "shrimp triókkal", "lazac capucciono"-val meg "yellow tail halak"-kal lehengerelve, amelynek befogadására menet közben elveszett az energiám. Az én hibám volt az egész, nem minden esetben működik a "fine dining" program.

Másnap, azaz pénteken pedig kissé megtört energiaszinttel igyekeztem feltöltődni, például délben 5 km-t futottam, amit ma, azaz 2 nappal később hasonló indíttatásból meg is ismételtem.

Viszont úgy látom, hogy ezek a helyek tulajdonképpen lehet, hogy ilyen egyszer használatos dolgok mégiscsak, mert például pénteken elmerészkedtem harmadmagammal ismét a legutóbb agyonmagasztalt Cafe Montmartre-ba és az egykoron (3 hónapja) még élettel teli helyen az életnek és egyáltalán emberi lényeknek csupán hűlt helyét és üres ígéretét találtuk, úgyhogy ez is leesett a képzeletbeli menő helyek listámról pedig micsoda fergeteges, spanyol estre készültem.

Szombat este pedig (számomra) szokatlan rendezvényre mentem: az etyeki Rókusfalvy fogadóba, ahol 5 borász mutatta be új, de még nem végleges stádiumba jutott 2-3 borát. Hát a műfaj maga, mint társasági esemény és kuriózum biztosan nagyon érdekes és ad egyfajta beavatottság érzést, de a feszengő, kényszerből kissé cinikus borászok, akiknek intim szférájukba törve kóstoltuk félkész boraikat nem kifejezetten örültek, ahogy a tömegesen levonult városi emberek 90 %-ban hozzánemértve fogyasztják, vizsgálják, pörgetik a savanykás italokat, jelleget, savakat, alkoholt, cukrokat latolgatnak és éreznek (vagy nem éreznek), véleményt mondanak. Ez itt mindenképpen egy nehezen értékelhető kérdés, hogy vajon erre tényleg van-e szükség, van-e az egésznek értelme, haszna.

Rókusfalvy médiasztáros magabiztossággal és lazasággal vette el a rendezvény ügyetlen indítása körüli kínos érzéseket, úgyhogy szinte nem tudtunk haragudni még azért sem, hogy sokáig éhesen kellett üldögélnünk, gyomrunkat nem tudtuk mire felkészíteni, mivel senkinek fogalma nem volt arról, hogy mit készített a séf (értem ezalatt magát Rókusfalvyt és a felszolgálókat is).

Végül korhely levest kaptunk (egy kicsit talán jobban hígítva a kelleténél), amelyhez én folyamatosan raktároztam a kenyeret, hogy legyen mibe kapaszkodnia a gyomromnak, ezután pedig ki tudja milyen gondolat mentén felfűzött húsos egyveleg érkezett: véres hurka, marhapofa, kacsamell némi köret hozzá: káposzta és valami grízestésztaszerű cucc (teljesen rendben volt egyébként).


Nekem mindez életmentő volt, úgy tűnik még mindig nem tanultam meg, hogy nincsen egységes etikett a borkóstolókon, ugye van, ahol nem kap semmit az ember, még ha esetleg 3 órát is utazott és teszem azt 8 bort kóstol végig, ez itt kérem nem a zabálásról szól, ne tegyük tönkre a borokat... Akkor van a kifinomultan, átgondoltan összeállított pozitív szélsőség, továbbá a kettő közötti kompromisszum, 10-12 borhoz mondjuk 2 jó nehéz fogás, vagy sonka-kolbász-sajt tál jó nagy halomban, a felszívás céljából.

Az est legmaradandóbb része számomra, hát nem is tudom hol kezdjem, de megint abban a szerencsében volt részem, hogy megismerkedtem egy újabb istennel: dr. Bussay László "borvos" ezúttal legújabb rajongásom tárgya. A szeretet, a világosság és a bölcsesség maga, aki leül és árad belőle valami fennkölt, magával ragadó szellemiség. És egy ponton, amikor már minden mindegy volt odahívtam az asztalunkhoz, ültem és néztem és szinte meghatódtam és csak azt éreztem, hogy sokat akarok ülni a társaságában és szívni magamba minden szavát, az egész lényét.

Hát megint nem sikerült túlzások nélkül leírnom a helyzetet, de én tényleg ezt éltem át.

Néhány elhangzott és megőrzött mondat az est szellemi életéből:
"Romhalmazokat hoztam. Én a boraimat szeretem, meg a vendégeket is, de nem mindig sikerül egyidőben."
"Miről van szó?"
"Van, akinek bármennyit megér, hogy igyon egy traminit és vannak tízszerannyian, akiknek kétszer annyit megér, hogy ne igyanak."
"Ilyen zalai lettél, hogy azt mondod "a zidén?"
"akinek van esze, az nem ültet szőlőt"
"Frici, remélem te jobban jössz ki belőle"
"a világon a legjobb diagnózisaim vannak, csak mind meghaltak"

2011. január 14., péntek

de nem baj mert fő az illuzió

Ez itt a január második hetében és legfőképpen a 13 körüli labilis állapot, amikor minden egyes reggel egy külön meglepetés a sejtelmes és megmagyarázhatatlan rosszkedv és az elégedett gyerekkori érzések intenzív váltakozása. Elképzelhető, hogy még mindig van honnan visszavenni életritmust illetően. Szóval a múlt héten igen komoly gasztroélményekben volt részem, és ennek egytizede sem került még feldolgozásra, úgyhogy én veszek most egy vonatjegyet valami távoli faluba, ahová el tudok menekülni és ott csendben elvégezni a dolgaimat, amelyek még váratnak magukra. Nem megy és csak vonszolom magam után.

két gasztroélmény között pedig ilyeneket látok csak úgy:


2011. január 11., kedd

új év

Engem beszippantott a létfenntartás kényszere és kikapcsolódni már csak "definiált karaktereken" tudok. Amúgy a rengeteg ígéret és feladat pedig lassan eltemet, de én magam mindenképpen eltűnök benne. Úgyhogy ennyit bírtam kinyögni, és marad a sűrű, sötét csend mert már leszállt az est és ez ilyen errefelé mostanában, szürkés köddel bolondítva.

2011. január 1., szombat

sok 1 és 2

Visszafogott, de jó és nem túl népes, ám annál kényelmesebb szilvesztert csaptunk nagyszerű italokkal és ételekkel, némi alapélelmiszer hihetetlennek hangzó hiányával megküzdve. Az elvetemült "gasztroblogger"-nél ugyanis elfogyott a balzsamecet krém (jaajj), vaj, cukor pedig nincs, kenyér is csak limitálva. Ha ezt tudta volna eddig bárki is (most már megtudja), hogy az én hűtőm időnként vetekszik a legdurvább agglegényhűtők tartalmával...
Hát így telt, biztonságban, nem nagyon szétcsapva és időben elaludva. Az előtte lévő 3-4 napról ugyanezt nem mondhatom el, méltó felvezetés volt és most pedig méltó módon villog ismét piros tartományban az energiaszintem, visszafogott szilveszter ide vagy oda.

Flamingós lampionok időben kibontva és elhelyezve.