2009. szeptember 29., kedd

Listening street musicians (Madrid)

Katalóniából Madridba


Eljött a történelmi pillanat, amikor végre feltárult előttem az igazi spanyol vidék, és nem az elszakadni kívánó és sohaidenemtartozottságot hirdető területek furcsa elveinek vagyok alárendelve még ha mindez érthetőnek és egyes nemzetek szempontjából előremutatónak is tűnik.

Nemcsak a repülőgéppel való utazás hátralévő éveim megtizedelő hatása miatt választottam azt, hogy busszal megyek Madridba, hanem azért is, hogy minél többet lássak az átalakulásból, a tájból és a valós utazás élményét átéljem (ezt a mondatot feltalálták már?). Nem akartam megint ilyen torz fél óra alatt 500 km ugrásokat megejteni aztán csak kapkodom a fejem egyik pillanatban még Barcelona másik pillanatban már Madrid, nem, mindent a maga idejében.


Így aztán szeptember 22-én délután útra keltünk és csekély 7 és fél óra alatt már Madridban is voltunk, közben pedig szemlélhettem a katalán barátságos, szőlőtőkesorokkal tarkított táj átalakulását a zaragozai zord, a kanyonos, csapadékot nem sokat látott félsivatagos, fekete osborne bika táblákkal tarkított vidékké.

(forrás: osborne.es)

Másnap nem túl sok alvás után – és ez így ment végig – nekivágtunk Madrid utcáinak, kezdtük a metróval, ami profin, gyorsan és nem tömötten jár, azt nem állítom, hogy el tudnék rajta igazodni, de ez nem is az én dolgom.

Először a királyi palota felé mentünk, ami állítólag szerdán ingyenes, nem mintha erre hajtanék, sőt kifejezetten rossz ötletnek bizonyult, mivel kígyózó sor állt előtte, gondolom sokaknak meg ez a fő szempont (amit persze megértek, nem is azért mondom).

Úgyhogy egy lendületes kanyarral továbbmentünk csak úgy felelősség nélkül, bele is futottunk a Plaza Mayorba (fő tér), láttuk a menő kis utcákat, boltokat, főtereket és még az első nap besűrítettük az első kötelező múzeumot, a Reina Sofía-t, ami nagyon jó volt, itt látható ugyebár Picasso híres festménye a Guernica is.

Plaza Mayor
Reina Sofía múzeum

Ami a további napokat illeti, legyűrtük a kötelező látnivalókat, turistavásárolgattunk néhány felesleges dolgot, az étkezést 10 %-ban elrontottuk a többi 90 %-ban viszont okosan csináltuk, az első nap volt a legnehezebb: betértünk egy semmilyen bárba, ahol bordó mellényes, fekete csokornyakkendős pörgős, undok bácsik voltak a felszolgálók – na ezektől kell óvakodni. Kioktatnak, megmondják hová ülj, gépiesen megterítik az asztalodat azelőtt, hogy megmondanád mit kérsz ezzel is lelki terrorban tartva, hogy menüt kérjél mínimum. Mi csak szendvicset kértünk, ami ugye egyáltalán nem jelent kevés, igénytelen vagy egyszerűen rossz kaját, sőt. Ennek ellenére életem legigénytelenebb jamón serrano-s szendvicsét kaptam, kénytelen voltam megemlíteni, hogy legyenek szívesek a belehajított néhány szelet sonkán kívül még valami más a fullasztást csökkentő cuccot is beletenni, úgyhogy belevágtak paradicsomkarikát meg valami nagyon messziről belelódítottak olajat is. Késő este pedig megelégelvén (első nap) a helyek kiszámíthatatlanságát jól bevált gyorsétteremláncban vacsoráztunk, na itt döntöttem el, hogy soha többé, de legalábbis jó darabig nem fogok ilyen helyen SEM enni.
A további napokon viszont nagyon jó helyeket fogtunk ki és meg is oldódott a probléma.
Legjobb hely a Jesus utca sarkán álló bár volt, ahová vissza is tértünk, itt nagyszerű canape-kat lehetett fogyasztani, korrekt áron.


A Prado-ba a harmadik napunkon látogattunk el – már kicsit kezdtünk kimerülni – de ez nem akadályozott meg abban, hogy ne nézzük végig szinte teljesen a Prado kínálatát, még ha nagy is, sokkal inkább befogadhatóbb egy nap alatt, mint a Louvre vagy a British Museum.



A további napokon már csak vonszolódtunk, de azért élveztem a nagyvárosi hangulatot, sőt találtunk egy morbid gyorsétteremláncot is Vips a neve.

Ennyi elég is lesz a madridi kalandról, mindenféle kultúrtörténeti bemutatókkal nem szolgálok, van egy elég jó weboldal, amiből én is tájékozódtam.
Sok fotó ide kattintva megtekinthető.

Ugyanaz itt és most:

2009. szeptember 25., péntek

Madrid

Éppen Madridban vagyok és teszek felfedező utakat, nagyon tetszik ez a város talán jobban is, mint Barcelona. Igazi FŐváros, grandiózus épületek, érdekes térszerkezetű utcák és valami furcsa nyugalom van a levegőben, amellett, hogy nyüzsgő nagyvárosról van szó. Az is lehet, hogy a 600 méteres magasság teszi, de valahogy kialudt bennem minden feszültség ebben a néhány napban.

Folytatás és részletek következnek később.

2009. szeptember 19., szombat

Vilamaniscle és a St Quirze de Colera kolostor

Igazság szerint a felhők ma egészen jók voltak. A környéken bevadultak a mezőgazdasági létesítmények és vagy tömény trágyaszag, vagy mindenféle erjesztő vegyület maró szaga árad a házba. Ezért aztán a kimozduláskényszeremnek eleget téve el is mentem itthonról. Mondjuk azt nem gondoltam, hogy az autó majd erős amortizáción megy keresztül, mivel az út egy részét kavicsos földúton kellett megtenni, ami már csak a cél közelében derült ki mindenféle változatos korokból ott maradt görgős fekvőrendőrökkel tarkítva és nehezítve a helyzetet, szegény mindenre kiképzett BMW terepjárók idegesen előzgettek.

Először a Rabós és Gariguella között elterülő zsákutcaszerű településre mentünk el: Vilamaniscle a neve és van egy elhagyatott templomja meg néhány érdekesen elrendezett utcája és menő, régi házai, összességében jó hangulatú település 7 pontot tudok rá adni (10 a maximum).

A Castell de Vilamanscle maradványai
Háromemeletes erődített kastély,
nem igazán sikerült helyreállítani eddig,
barokk stílusú elemek is találhatóak benne.
utcaképek
street art
vissza a valóságba (Agricola magyarul a helyi TSZ)

Ezután továbbmentünk a kb. 20 percre található S. Quirze de Colera kolostorhoz, amely éppen felújítás alatt áll, de lehetett érdemi fotókat készíteni róla és a környékről:


képeslapfotó (csak a történeti hűség kedvéért)

A Szent Bencés Apátságról annyit érdemes tudni, hogy az Albera hegységben, szép természeti környezetben található úgy is mondhatnám "érintetlen táj". Errefelé is számos dolmen és menhir lepi meg a természetjárókat. A kolostor mellett egy étterem is található, ahol volt szerencsénk meginni egy kávét az étterem maga csapnivalónak tűnt, többek között egy óriási előre lesütött krumplihalom volt látható a látványkonyha sarkában, erre mit szólna Gordon Ramsay? (fuckin hell...)
Visszatérve a száraz tényekhez a kolostort a 8. században alapították. 935-ben Bazilikává avatták a korabeli építészeti stílus jegyei ma is megtalálhatóak rajta (mint például a halgerinc formájában rétegezett kövek). Az épületet egyszerű rusztikus stílusú részek egészítik ki. 1285-ben a francia hadsereg vert tanyát a kolostorban 1288-ban pedig kifosztották Jaime mallorcai király seregei. Később a kolostort megerősítették, de egyre inkább elveszítette befolyását. A 15. század közepén a hosszú és fontos bencés időszak véget ért. Napjainkban éppen készülnek helyreállítani egy nagy és támogatott projekt keretében. A látogatás szerintem párosítható egy Sant Pere de Rodes féle kirándulás mellé is.

a táj és az autónk teteje (direkt)

2009. szeptember 18., péntek

macskák

Ugye egyszer kicsik voltak és akkor megesett rajtuk a szívünk és az egyiket még kézben is fogtuk, pedig már reflexből tudta, hogy menekülni kell és most megnőttek és arra a megállapításra jutottak, hogy nem minden ember gonosz és az anyjuk tanítása ellenére akár meg is lehet bízni némelyikben. Pedig ha tudnák mekkorát tévednek.

2009. szeptember 17., csütörtök

Roses új oldalai


Kissé túllihegtem ezt az ITV-t (Inspeccion tecnica de vehiculos) mert végül egy délután alatt sikeresen elintéztük, cserében néhány órára autó nélkül maradtunk. Mivel három órát kellett várni a hazaszállító autóbuszra, kénytelenek voltunk elütni az időt Rosesban. Ennek köszönhetően felfedeztem az egyik legmenőbb könyvtárat, amit eddig életemben láttam, hatalmas folyóirat választékkal és hihetetlenül színvonalas mindegyik. A beiratkozás ingyenes és szintén óriási film és zenei anyag mennyiséggel rendelkeznek, képregények, minden. Erről majd még készítek egy külön posztot, menő fotókkal.

Itt azért hamar lefáradtunk, továbbá ebédidő lett, ezért a már egyszer bevált tengerparti étteremben ebédeltünk, ahol a kaja ugyan nem volt rossz (különösebben jó sem), de az eddigi tapasztalatokat összevetve az egyik legkiemelkedőbben bunkó kiszolgálásban volt részem, miközben az orrunk előtt hosszan és módszeresen készültek ellopni egy biciklit (az étterem személyzete ismerte az illetőt, mert párszor váltottak szót). Próbáltam látványosan lefotózni az embert, de nem nagyon tartotta vissza ez sem.

biciklilopás Roses-ban
(stealing bycicle in Roses /
robar una bicicleta en Roses)

A lényeg, hogy túl vagyunk egészen 2011-ig a műszaki vizsgán: egy újabb akadály leküzdve.

2009. szeptember 15., kedd

adminisztrációs nehézségek

most meg szőlőfüggő lettem,
pedig amúgy nem is szerettem eddig

A fejembe vett ügyekkel (nyelvtanfolyamok) leálltam, nem erőltetem, várok a rám kiszabott időszakig, azonban a legutóbbi gondtalannak indult szombat délutánon kiderült, hogy lejárt az autónk műszaki vizsgája, itteni nevén IPV-je úgyhogy most már ilyen autós adminisztrációs gondok is vannak, meg a hátsó gumikat is állítólag le kell cserélni, mert ez a szintű kopás már megengedhetetlennek számít.

Empuriabrava-n még felszabadultan gurultam el a rendőrautó mellett, bezzeg ha tudnák, hogy nem is mostanában, de 2 hónapja járt le a műszaki, akkor ők is jobban összeráncolták volna a szemöldöküket. A felismerést annak köszönhetjük, hogy szeretném, ha vezetés egy ilyen nem csak rám háruló kötelesség lenne, hanem ketten is osztoznánk rajta - szóval kénytelenek vagyunk közös erővel spanyol KRESZ-t tanulni, mivel egyedül nem túl lelkesítő (nem nekem kell ugyebár). Nem baj legalább kiderült, hogy van ilyen, hogy IPV, ami le is járhat, valamint a nemrég vásárolt használtautóknál ez elég gyakori és akkor még örüljünk, ha egyáltalán átmegy majd vagyis nem kell mondjuk még egyszer annyit kifizetni mindenféle javítások címén, mint amennyibe az autó került. Mondjuk eddig még nem igazoltattak engem egyszer sem köszönhetően az ártatlanul, előzékenyen és mindig szabályosan vonuló fehér Seatnak (amit én vezetek).

Ez még semmi egyébként, mert ezen kívül kitaláltam, hogy jövőre elmegyek New Yorkba, úgyhogy ujjlenyomatos útlevelet is kell szereznem mégpedig a saját ujjlenyomatommal, ezért ma felhívtam a barcelonai konzulátust, ahová én tartozom, de nem lehet itt csináltatni mert még nem készültek fel rá technológiailag, de legalább sehol máshol sem, csak és kizárólag otthon. Pedig akár Madridban is megcsináltathattam volna, lazán rá is kérdeztem.

Ugyanis: jövő héten megyünk végre Madridba! Már nagyon várom, hogy igazi spanyol spanyol várost is lássak. Különösebb izgalmak (repülés) elkerülése miatt pedig az autóbuszt választottam, ugyan már csak 8 óra az út na és, majd elütjük az időt, pakolunk sok szendvicset, keresztrejtvényt meg fasírtot, amelyeket indulás után egy perccel már bontok is fel.

2009. szeptember 11., péntek

katalán nemzeti ünnep 09'

A katalán nemzeti ünnep alkalmából, amely Barcelonában majd Centellesben 2 éve még megdöbbentő csendet jelentett, itt hatalmas rendezvénysorozatot, középkori játékokat, mulatságot - tehát semmiképpen sem csenddel ünnepelnek. A legnagyobb rendezvény Castelló d'Empúries-ben a Terra de Trobadors volt, ravaszul el is mentünk időben és még a legutolsó parkolóhelyet megcsíptük utánunk már a mezők felé terjeszkedhettek csak...

feldíszített város, "középkori" piaccal és mesterségekkel

gyümölcs karamellben
faragott címer
így faragják
szappan
sütemények

palacsintasütés
gyerekek árultak
almák