2012. július 28., szombat

vonulás

Szerdától más világ indult, egy hatalmas open office lett a közegem, még ha elméletileg átmeneti is a helyszín. Amúgy szeretem, sok impulzus, jó fej emberek, gondoskodás, sok segítség, sok szakember, mi, a kiválasztottak mindannyian azért ülünk ott, hogy jó dolgokat csináljunk.

A rendszeressé váló tömegközlekedés viszont sok új impulzust is hoz:
Csütörtökön és pénteken kicsit rossz volt, hogy nem tudtam napközben a Sarki Fűszeres környékén kószálni, ugyanis pont spanyol napokat tartottak, amelynek egy részéhez én is adtam ötleteket, jó lett volna követni, de azért a paellát nem hagytam ki, és a Tarta de Santiago-t is csodálatos pillanatokat okozott, hogy ismét fogyaszthattam. Ezt nagyrészt csütörtök este a spanyol kóstoló keretében sikerült befogadni.

Most pedig igyekszem ismét nyugodt hétvégét csapni, ha tudom a számítógéptől biztos távolságban, dehát ez nem fog könnyen menni, mert például tegnap megkezdődtek az olimpiai játékok és valami zseniális lehetett a megnyitója, amibe a nagyrabecsült angolok beleadtak mindent és én ezt minden áron szeretném megnézni, tegnap ugyanis nem értem rá éppen, amikor kezdődött. Viszont olvasni is fogok most sokat, ez elhatározás.

2012. július 22., vasárnap

running from the storm



A hétvégét intenzív regenerálódással töltöm, ma már megvolt a kellemesen furcsa Pavlov-i kávézásom is, tegnap pedig a legnagyobb cselekedetem mindössze annyi volt, hogy elmentem futni, a végén éppen megúsztam a vihart, mostanában ilyen erős 20 fokos különbségek vannak időnként.

2012. július 21., szombat

drinking in the rain


Alig hevertem ki a "New Yorki utazást" szerdán a szülinapi spirálban lemerítettem magam, a másnap megfeszített munkavégzéssel folytatódott, zárásként a Sarki Fűszeres Sauvignon Blanc vakteszt programjával, ami egyébként egy hangulatos viharba torkollott, úgyhogy be kellett vonulnunk a 15 emberre kalibrált 30 négyzetméteres helyiségbe kb. 25-en.

Igyekeztem nagyon óvatos lenni és sikerült is, de péntekre már tényleg csak árnyéka voltam önmagamnak, ettől függetlenül ismét aktív napot tartottam a végén extrém naplemente megörökítési kényszerrel:



2012. július 19., csütörtök

egy fontos hét

Érdekes, hogy a születésnapom tényleg mindig valahogy más. Nem szeretnék idézni Halász Judit slágeréből "másként kel fel a nap" stb., de mégis.
Amellett, hogy szabadságra mentem, ami ugye nálam eleve ritka, érdekesen alakult. Egyrészt bejutottam a Costesbe, igaz nem ebédelni, hanem egy félig-meddig hivatalos megbízatás okán, másrészt délután-estefelé nagy társaságban ünnepelhettem magam. Az estébe mondjuk némiképpen bezavartak a hivatalos teendők, de akkor is ez a nap más volt, mint a többi.

Kedvenc helyemen a Laci!Pecsenye?-ben vacsoráztunk és kaptam meglepetés gyertyát a sütimre:

Ez pedig a "másik" kedvenc helyemen már, Sarki Fűszeres (what else?), akiktől kaptam egy naaagy csokitortát is:


és kaptam egy macaron lámpát is ajándékba másnap, ismerős a stílus? Igen, ő csinálta:

2012. július 15., vasárnap

a házhoz jött New York


Vége lett a hétnek, péntek 13, hazajövök és összepakolok néhány szükséges holmit, 2 éjszakára valót. Különleges dologra készülök, majdnem olyan érzés, mint amikor azon a híres december 24-i délutánon a teljes sötétségben utaztam Stockholm repülőteréről a városba, bele a semmibe, egyedül, úgy, hogy nem tudtam mi vár rám. Ellentmond minden konvenciónak, hogy a belvárosi otthonomból átköltözöm egy másik belvárosi helyszínre pár napra. 15 perc múlva tehát megérkezem a Bródy Házba, azaz Brody House-ba, belépek az ajtón és minden megváltozik. A levegő, a szívverésem, az energiavonalak, a hullámhosszok és sorolhatnám. A helyszín atmoszférája kiragad a hétköznapokból, különleges érzésem van, ahogy megyek fölfelé 2 emeletet a tágas lépcsőházban.
Minden letisztult és klasszikus vonalú, pont olyan stílus, amit csak úgy tudok megfogalmazni: nekem találták ki. Én vagyok.

Egy olyan egységes egész, amit egyszerűen az utolsó miliméterig úgy raktak össze, hogy én mindegyik elemében magamra ismerek. A kedvenc tárgyaim, könyveim, bútoraim, színek és formák, anyagok és textúrák egyetlen egységbe kovácsolva.

Megkapom a szobámat, majdnem meg is hatódom, ahogy megnézegetem a különös gondossággal kialakított kis helyet, a wc-n fekete-fehér kockás wc-tető. Minden részlet ki van találva.
A zuhanyfülke hatalmas, akár egy egy menő wellness szállodában. Végre egy hely, ahol nem fehér, hanem gyönyörű szürke a törülköző, és azonnal szárazra töröl, kiváló anyag. Az ágyterítő nem az a műanyag, amivel szállodákban gyakran találkozunk, hanem puha, bársonyos, piros anyag. És nem azért mert annyira drága, hanem mert ki van választva ésszel és gondossággal, belegondolva, hogy mi az, amire az ember szívesen letelepszik. A falon kopottra csiszolt ajtók, mint designelemek, zseniális, lélegzetvisszafojtva nézegetem. Minden nagyon jól néz ki. A függöny, az ágynemű, az éjjeliszekrény, a kis ládák, amiben üdítőt találok, stb.
Este még beékelődik két program, egyrészt a Rosenstein étterembe megyek, ugyanis a Gourmet Fesztiválon készítettem egy képet a flódni macaronjukról, amivel harmadik lettem a fotópályázatukon és cserében meghívtak egy vacsorára. Nagyon finomat vacsorázunk, hihetetlen, de végre normális melegételhez jutok, a héten először. Utána még a Toldi moziban megy valami zenés műsor, azt még megnézem, majd szépen "haza"megyek a szobámba. Nagyon jó érzés, még élvezem a közeget egy kicsit aztán elalszom a kellemes tapintású ágyneműben.

Reggel fél10-kor kimegyek reggelizni, nem is vártam mást, gyönyörű stílusban egy nagy középső kerek asztalon sorakoznak a croissant-ok, friss kifli, vaj, lekvár, kávé, tea, gyümölcs, müzli.
Pont ennyi kell maximum és semmi más. Nincs szükségem álcateringre, nem kellenek műszalámik, sonkák. Töltök a kávéból és leülök egy asztalhoz, elengedem magam élvezem ismét a speciális légkört. A szomszédos nagy asztalnál még ketten reggeliznek, kedvesen üdvözöljük egymást, nem telik el sok idő beszélgetni kezdünk.

Megkérdezik honnan jöttem, megpróbálom elmondani, hogy magyarként mit keresek itt, aztán inkább őket hallgatom. Az egyikük Washington D.C.-ből jött, a másikuk New York Cityből. Unokaöccs és unokabátty. Annyira jól elbeszélgetünk, hogy végül abban maradunk, délután majd egy kicsit kalauzolom őket a városban.

Sok helyen járunk, főként a Kazinczy utca környékén, Dob utca, Wesselényi utca, Andrássy út, stb. Próbálom velük megérteni a várost, a magyarok életét, nem megy könnyen. De miért nem mosolyognak az emberek? Mi ez a szomorúság, ami belőlünk árad? Miért nincs itt intenzívebb élet? Ilyen építészet, ilyen stílus nem jön a semmiből, ez egy nagyon mély kultúra. Miért nem érezzük át jobban? Miért nem értékeljük magunkat? Egy idő után nem tudok mit válaszolni. Tényleg, miért nem vagyunk boldogabbak? Miért nem vagyunk elégedettek soha? Nem tudom.
Tény, hogy nem nevetgélünk egyfolytában. Már aki. Én például sokszor nevetgélek egyfolytában.

Elviszem őket mindenfelé, néhol elhangzik a this is f.cking beautiful, awsome kifejezés, lenyűgözőnek találják az Anker'tet például, persze gondoltam.

Végül az Akvárium klubnál beszélgetünk még hosszan, a New Yorki egyébként egy fotós, amúgy három szupermenő fényképezőgéppel közlekednek mindenhová. Rólam is rengeteg fotó készült. Még soha nem fotóztak ennyit, és nagyon rég figyeltek rám ennyi ideig és ilyen intenzíven.
Nemcsak én adtam sokat nekik, de ők is nekem, nagyon sokat. Aztán este még csatlakozott hozzánk + 2 New Yorki, az egyikük egy színésznő, elképesztő gesztusrendszerrel, figyelem minden mozzanatát, ilyet élőben én még nem láttam. Igazi bennfentes New Yorki beszélgetésben találom magam, egészen hajnali 4-ig. Egy része még mindig arról szól, hogy mi a bajuk a magyaroknak, amikor tök jó nekik, hát milyen szép már ez a hely.

Az élmény kimosta a tudatomat, és ma úgy ébredtem, mintha egy kicsit New Yorkban lettem volna, feltöltődtem, átstruktúrálódtam. Ha már én nem tudtam menni mostanában, ő jött ide hozzám. Úgyhogy tartozom neki egy viszonzással.

2012. július 9., hétfő

erőpróba


Ma megtudtam, mit jelent az igazi szomjúság. Elmentem nagy okosan 35 fokban futni, délután 7 körül. Tegnap is voltam, 5 km-t futottam, gondoltam nem árthat.. Pedig levert voltam és kimerült a melegtől már, amikor indultam. Futottam, de nagyon nehezen ment, majd menet közben egyre inkább gyötrő szomjúság jelentkezett. Rájöttem, hogy napközben sem ügyeltem eléggé az ivásra, a végefelé már alig vártam, hogy meglássam a vizeskutat. Valahogy semmire se mentem vele, nem csillapodott a szomjam. Kis idő után visszamentem, a végén már futottam megint annyira akartam már inni, azt hittem összeesek. Végül hazagyalogoltam, gyorsan betértem a Sarki Fűszeresbe, kértem egy óriási adag vizet, azt kb. egy szuszra felhajtottam, majd itthon még egy fél litert vagy még többet. Eléggé próbára tettem a szervezetemet azt hiszem. Borzasztó volt, az igazi gyötrő szomjúság, amikor a test már tényleg vészjeleket ad. Nem akarom ismét ezt az érzést.

2012. július 8., vasárnap

SzimplaPiac

Nagyon jó piac van vasárnaponként a Szimpla kertben. A hely speciális hangulata megalapozza szépen, de azért az árusoktól nem vagyok egytől egyig elájulva. Úgy tűnik az utóbbi idők új maffiabiznisze a limonádé mellett "szörp" készítés, 5 dl-t adott 400 Ft-ért, ráadásul döglött langyosmeleg vízzel, szóda helyett. Volt olyan árus, amelyik tartóskenyéren kínálta a "mentapesztót", illetve túl sok volt a "szép" zöldség, ami ugye semmi estre sem lehet bio, totál műanyagnak nézett ki, nem is vettem.
Vettem viszont szilvalekváros buktát, meg szivárvány mángoldot az egyetlen igazi ökotermelőtől, aztán bazsalikomot szintén tőle és cukkinit is. Továbbá vettem sok-sok mentát.
Utána tovább bicikliztem, benéztem a Printába, ahol ismét szupermenő kiállítás van, a többi designtárgy azonban hordhatatlan marhaság, legalábbis kattant bolondnak kell lenni ahhoz, hogy azokat viselje az ember, persze jópofa, de én is hülyének néznék egy gumiabroncs nyakláncos embert, pláne mindezt 12 ezer forintért. Szóval a kedves designer is hülyének nézi a vásárlót, esetleg, ha 800 Ft-ért adná, akkor felvenném, demonstrálva a válságos időket, viselve polgárpukkasztó tárgyként, de így?

Na, de a piac tényleg jó volt.










Madagaszkár 3.


Még mindig a hatása alatt vagyok, az utóbbi idők egyik legzseniálisabb, nemcsak rajzfilmjét, FILMjét láttam tegnap este. A Madagaszkár 3. egy elképesztően zseniális gegparádé, vizuális katarzis, tökéletes és vicces karakterek, "színészi" gesztusok és arckifejezések arzenálja. A látvány pedig, merthogy egy cirkuszi show kerekedik ki a sztori vége felé egyszerűen lenyűgöző. Én ugye nem drogozom, de azt hiszem egy pozitív, fantasztikus LSD triphez lehet hasonló, vagy valamilyen varázsgomba hatásához, döbbenetes az egész csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni.

Na, ma pedig - lévén vasárnap - megvolt a kötelező szürreális kávézásélményem is a Pavlovban, valahogy mégis szerethetően esendő, ennek is megvan a bája.

2012. július 7., szombat

kertekben



Nem nagyon akar csitulni a hőség, mindenkit próbára tesz. Persze ilyen a nyár, különben mi miatt nyavalyognánk. Reggelenként irigyen nézem a futásból, vörös fejjel fújtatva visszatérő embereket, de mint tudjuk én a reggeli órákban nemigen vagyok képes a futásra, csak este. Annyira nem is irigylem őket, úgy néznek ki, mint akiknek jónéhány év elment az életükből azáltal, hogy a reggel 8 órás 32 fokban már kint sürgölődtek a szigeten. Én pedig megyek tovább az engem megillető kávéért.

Tegnap este kerti buliban voltunk, de egy kis zivatar felfrissítette a társaságot. Viszonylag későn sikerült ágyba térni, de rendkívül sokat és jól aludtam utána.
Most viszont az elsötétített szobában is 29 fok van. Ráadásul én az előbb valami pillanatnyi elmezavar folytán úgy döntöttem, hogy megcsinálom az 1 óra 6 perces CC tornát, nagyon jó volt egyébként, dehát nem tudom kellőképpen ecsetelni hány liter víz távozott belőlem. Ráadásul önmagam számára is rendkívül szórakoztató módon, szemtelenül elmentem a verőfényes júliusban szoláriumba és inkább ott szedtem fel az ilyenkor kötelezőnek számító színt. Nagyon szépen látszik is, sőt még kicsit le is égtem. Nem tudom leírni mennyivel jobban érzem magam egy szoláriumgépben, mint a tűző napon.

A ma reggelit egyébként megdupláztam és a Jókenyérben is lenyomtam egy túróstáskát, na most ezekről továbbra is le kéne szokni, bár most talán azért ledolgoztam végül a többszörösét.

2012. július 5., csütörtök

Szerbia


Nem is tudom voltam-e úgy Szerbiában, hogy meg is álltam és körül is néztem, szerintem nem. Tegnap megadatott a lehetőség, először Szabadkát (Subotica) jártuk be, de sajnos csak nagy vonalakban, utána pedig Kishegyesen a Kátai tanyán lévő Vajdasági Szabadegyetemen voltunk, egyébként teljes egészében hivatalos úton.
Rendkívül inspiráló kirándulás volt, ez egy nagyon érdekes hely.

2012. július 1., vasárnap

melegrekordok



A mai napot felvállaltan csökkentett életfunkciókkal töltöm, bízom abban, hogy ez hozzájárul a szellemi újjáépülésemhez.
Elsősorban várom az este 8 órát, amikor a hőmérséklet esetleg úgy lecsökken 40 fok alá, hogy már levegőt lehet venni talán, addig a sötét szobámban - egyébként tökéletesen jól - elvagyok.


Pénteken az á Táble-ban ebédeltem ismét, nagyszerű volt, majd az estét a szokásos tengelyen mozogva töltöttük: Anker't és Akvárium ezek most már a fő útvonalak.

Ami még nagyszerű hír, hogy elkezdik a közvetlen szomszédságomban a Wahrmann Mór közt fejleszteni, és hát igazán büszkék lehetünk majd arra, amit a látványtervek sejtetnek. És például ilyen mi tetszik/nem tetszik táblákat is kitettek: