2011. szeptember 30., péntek

Pietrafitta - San Gimignano

Kezdem a pozitív dolgokkal és nem is folytatom egyelőre semmi rosszal, tegnap egy csodálatos dolgot találtunk, egészen véletlenül, Firenzétől délre: a San Gimignano városhoz tartozó Pietrafitta családi borászat körülbelül 500 éves épületkomplexumát. Az amúgy jobb sorsra érdemes San Gimignano falut következő posztomban készülök még szavakba önteni. Semmi gond nem lenne vele, ha nem lepte volna el a vérgőzt lehelő, kapzsi turistaipar és a gagyibiznisz, fantasztikus utcák, éttermek, templomok, kilátás a "toszkán tájra" mindez párosítva a turistalehúzás legpofátlanabb formájával.

Miután tehát menekülőre fogtuk, nem sokkal később véletlenül megtaláltuk ezt a helyet, ahol senki nem volt rajtunk kívül, csak ez a nyugalmat, békét, szellemet és bölcsességet árasztó ház, valami egészen durva kapacitású borászat, a házhoz tartozó kápolna, a szolgáltató részleg, a party terasz és minden, ami egy ideális borászat helyszínhez szükséges.

Ezt viszont nem tudom szavakba önteni, beszéljenek a képek:

2011. szeptember 29., csütörtök

Firenze

A mai napot azzal a konklúzióval zártuk, hogy elég lesz a nagyvárosokból. Nem tudom ezzel mindent elmondtam-e. Firenze nagyszerű város lehet, nyilvánvalóan csak benyomásokat szereztem, volt egy olyan érzésem, hogy ez is egy globalizált turistaváros lesz, és részben ez be is igazolódott. A főbb látnivalók megközelíthetetlenek, persze nem is nagyon akartam bemenni ezekre a helyekre, mindig a város kis utcáinak hangulatát keresem, a félreeső helyeket, a részleteket. És akkor jó is lett.

2011. szeptember 28., szerda

Comacchio

Tegnap kora reggeli felkelést terveztünk, ami talán sikerült is volna, ha én előző nap nem hajnali 3-kor alszom el, esetleg közrejátszott az is, hogy az utolsó kávémat este 7 körül ittam, na de az egész nem csak rajtam múlott.

Felkelés után a törzskávézómban, (khm, igen már az is van) a Bar Grandiban természetesen nyitás és kávé, majd elmentünk a Mercato delle Erbe (piac) kínálatát megnézni, nagyon jó volt!
Ezután visszatérés az apartmanba, majd igazi fejtöréssel és az egyetemről fejemben maradt kutatásmódszertani elvekkel megpróbáltuk felderíteni hol van a környéken igazán érdekes, nem turistás hely és, hát elég jól belenyúltunk Comacchio-t (a honlapjuk ugye minősíthetetlen) választottuk és be is jött. Mini Velencének mondják és olyan is. Folytatás később.

2011. szeptember 27., kedd

Modena és Parma látogatása

Egyre későbbi elalvásnak vagyok az áldozata, ez részben annak köszönhető, hogy eleve későn értünk haza és hát az élményeket meg kell ugye osztani a mai világban. Egyébként itt az a jellemző, amivel Barcelonában is szembesültem még tavaly májusban, amikor visszatértem, hogy az internet az nem annyira része az életnek, a wi-fi egyáltalán nem alap, sőt, az az alap, hogy nincs. Szóval nem olyan egyszerű ám, egyelőre szerencsénk van, hogy itt a szálláson, valami elég erős wifi jön, ki tudja honnan, de szerintem ez egy extrém dolog, aminek az értelmét jobb, ha nem keressük, mert amint megtaláljuk, talán meg is szűnik.

Ma Modenaba mentünk, ami a hozzánk hasonló gasztroőrültek számára a balzsamecetet jelenti, ehhez képest nem sok balzsamecetboltot találtunk, egyet igen, ahol rámmordultak, hogy ne fotózzak, igaz, hogy itt nem kérdeztem meg előre, mert amúgy most már szépen vagyok idomítva és mindig illedelmesen megkérdezem. Egyébként jó hely, kellemes és csodálatosan finomat ettünk már az érkezéskor, semmi különöset egyébként, pont ez itt a menő mindig.

Utána pedig következett Parma, ami szintén jó hely, ezek általában hasonló jelleggel bíró városok, árkádos épületek, színház díszlet hangulat, menő boltok, Pármában pedig nagyon durva sonka és sajtbolt, színház és divat.
mondjuk ez itt a híres, zord pármai palota

2011. szeptember 25., vasárnap

Bologna - első nap

Ma megnéztük Bologna enyhén zord arcát, amikor is szinte minden zárva van, egyedül a lehúzó és a minden mindegy helyek tartanak nyitva. Egyébként nem is teljesen igaz, például a reggeli kávénkat, egy teljesen autentikus jó kis bárban ittuk, majd bementünk a Piazza Maggiore közelébe, ott köröztünk egy kicsit majd hazajöttünk. Most kultúrális hátteret nem tudok fogalmazni egyrészt mert a wifi kiszámíthatatlan, másrészt mert rendkívül kényelmetlen pózban írogatok most.

érkezés Bolognába

9 órányi autóút mindenképpen fárasztó, de azért kibírtuk, tegnap este 9-re megérkeztünk sikeresen Bolognába. Szombat este lévén semmi, de semmi nem volt nyitva leszámítva egy szingapúri éttermet, egy török kebabost és egy ristorante-t (ami nagyon misztikus: éttermet jelent, ugye).

A helyi étterem mellett döntöttünk, egy nagyon egyszerű kagyló főételt rendeltem, természetesen nagyon finom volt. Ma viszont vasárnap, és tényleg minden zárva állítólag még kávézót is valószínüleg vadászni kell. Hát ez ilyen, a kereszténység hazájában.

2011. szeptember 23., péntek

természet és technológia

Igaz, hogy olyan erős fáradtság van (és volt tegnap is) rajtam, ami már szinte kibírhatatlan, de azért tegnap - kötelességből - elmentem megint egy egri bor összehasonlító tesztre. Semmi újdonság, semmi különlegesség, de azért korrekt borokat kóstoltunk, ennél pozitívabb jelzőt nem tudok mondani, alapvetően ezek tömegborok voltak mind, amelyekhez én egyre kevésbé vonzódom.

Ma estére pedig végre pihenést szántam magamnak, mikor máskor, mint péntek este, mindenesetre holnap indulunk Olaszországba, ha minden jól megy. Még nem pakoltam semmit, viszont mindent, de mindent elintéztem ma, erőnek erejével, a gonosz munkakadályozó sárkányszörnyet leküzdve.

finally i have green fingers

Én kérek elnézést az újabb növényfotókért, az alaptiltás ellenére mégis megosztom őket, úgy tűnik kezdek végre sikeresen bánni a növényekkel. Most, hogy elutazom egy hétre lássuk még őket utoljára egyben és szépen. Emlékük éljen sokáig... na, azért bízom a legjobbakban.

2011. szeptember 22., csütörtök

másfél nap

.. és eltávozom ismét az országból, már nagyon várom. A keddi események óta nem nagyon tudok dolgozni, ami eléggé kellemetlen, bár próbálok erőt venni magamon.
Tegnap kikapcsolódásképpen elmentem a Ludwig Múzeum Moholy-Nagy László kiállítására, egészen kibillentett a hétköznapokból, mivel én inkább külföldön szoktam kiállításokra járni, most is egy olyan érzésem volt, mintha külföldön lennék. Ráadásul a MÜPA és környéke az új épületekkel, kissé ipari hangulattal eléggé tetszik. Utána a Vinoport borbárban tettük tiszteletünket, ami a steril körülmények ellenére szintén elfogadható volt. Ma pedig a Sarki Fűszeresnél lesz ismét egy borkóstoló: egri borok lesz a téma. Megint vissza kell térnem korábbi álláspontomhoz: én csak azért iszom, mert muszáj.

2011. szeptember 20., kedd

reggeli sokk

A mai nap úgy kezdődött, hogy reggel 8-kor, miközben békésen kávézgattam az egyik ügyfelemmel, a szemközti ház első emeletéről levetette magát egy idős néni.

Én magát a zuhanást nem láttam, csak az utcán egy emberi testet, kifordult végtagokkal. Rózsaszín köpenyben volt, zoknival a lábán. Először azt hittem, hogy csak elesett egy néni, de mondta az ügyfelem, hogy nem, ő látta, ahogy lezuhant "valami" az emeletről. Ekkor lassan tudatosult, hogy miről van szó.

Először egy középkorú házaspár sétált el mellette és ők látták közelről. A viselkedésük alapján azt gondoltam volna, hogy tényleg csak elesett valaki, de aztán kissé hátrébb léptek és látszott rajtuk is, hogy itt sokkal komolyabb dologról van szó.

Az ügyfelem odament, megnézte, majd azonnal intézkedett. Kihívta a mentőket és a rendőrséget, akik mondták, hogy maradjon mellette. Elég sokára (kb. 20 perc múlva) kijöttek. Közben letakarta egy takaróval, állítólag még élt egy kicsit, amikor először megnézte.

Ahogy telt az idő, egyre inkább nőtt a vértócsa körülötte, nem lehetett nem észrevenni már messziről is.

Rossz volt végignézni az embereket, ahogy megkezdik a napjukat, arra sétálnak és meglátják.
A felismerés, ahogy tudatosul bennük mit látnak: először nem hisznek a szemüknek, majd elfogadják és továbbmennek.

Jár egy brit hölgy rendszeresen a kávézóba a kutyájával, de most csak munkába igyekezett. Ő egészen elsápadva jött be. Láttam, hogy nagyon meg van rémülve úgyhogy mondtam neki néhány szót arról, hogy mi történt. Megsimogattam a karját, mire átfutott egy megkönnyebbült mosoly az arcán, úgy éreztem jót tett neki.

Ekkor eszembe jutott, hogy a design bútorbolt, amely előtt a néni holtteste feküdt fél óra múlva kinyit. Elképzeltem előre, hogy mit érez majd az a boltot nyitó eladó, aki meglátja mit sem sejtve.
Ezért próbáltam üzenni valahogy neki, hogy ne menjenek ma be, de legalábbis készüljön fel a történtekre. Feltehetőleg a halottszállítók csak jónéhány órával később vitték el, addig fekete zacskóba borítva hevert.

Egy idős néni volt. Állítólag a férje meghalt, nagyon szomorú volt, tegnap engedték ki a kórházból. Valószínűleg úgy gondolta mégsem akar élni.

2011. szeptember 19., hétfő

felkészülés a szabadságra


Egyrészt ma egészen különleges nap volt, olyan kérdések és helyzetek aktivizálódtak maguktól, amelyek amúgy nem is szoktak - sok minden megoldódott.

Másrészt, erről idáig hallgattam: most szombaton (5 nap múlva) ismét átlépem az országhatárt, ezúttal egy eddig fel nem fedezett hely, Olaszország a cél, azon belül pedig Bologna. Nem is tudom, hogy egyáltalán felkészüljek-e, vagy csak sodródjak és adjam át magam a várható élményeknek és az ismeretlennek. Ez utóbbi jobban szokott kijönni: spontán, nyitott szemmel járni, megnézni mindent és befogadni, persze nem feltétel nélkül.

Azt hiszem számomra Olaszország egy érdekes és új dolog lesz, úgy, hogy közben mintha mégis félig hazamennék, hiszen nagyon sok hasonló vonása van Spanyolországgal, ahol ugye 3 évet lehúztam, akárhogyis nézzük.

Tehát szabadságra megyek ismét (a májusi New York-i út után), talán sikerül úgy kikapcsolódni, hogy visszatérve, amikor végigdolgozom egy napot teljes intenzitással, ne tartson utána 3 napig azt kiheverni. Ma egyébként egy ilyen aktív nap volt, kommunikatív, kiegyensúlyozott, lényegre törő hangulatban voltam, még a mindig lenyomasztó könyvelőkkel is felemelt fejjel beszéltem, ők szerintem még a "hány fok van kint?" kérdést is úgy tudják feltenni, hogy iszonyú kellemetlenül érezze magát közben az ember. Hasznos tagja vagyok a társadalomnak, járulékokat és adókat fizetek nagy mennyiségben és megtanultam a pénzre úgy nézni, hogy azt vagy befizetem az alapvető életfeltételek (fűtött lakás stb.) ellenértékeként, vagy az államnak adóként.

Ha már itt tartunk, ma jött megint valami eszement vihar, igaz, hogy eddig szeptember eleje óta egyhuzamban 30 fok körüli hőmérséklet volt, de azért ez a szintű orkán mindig egy kicsit ijesztő.

10K-k

Ma éhgyomorra, szomjasan ki tudja milyen okoktól vezérelve elmentem futni és lenyomtam ismét 10 km-t, és ez most az egy héten belül megtett második 10K, tegnap pedig 5K-t futottam. Szóval egy héten belül 25K. A tegnapit nem nagyon élveztem, de a mait sem, most valami általános holtponton lehetek ilyen téren, mert nehezen ment. És ideges is voltam, zavartak a szemben futók, a futópályán rohangászó gyerekek, a sétáló emberek, de még a folyton megálló és sétálgató majd ismét elémkerülő, (mindezt 12-szer) ember is. Aztán amikor már úgy éreztem meghalok és hazamegyek 5 K után, akkor nagy levegőt vettem és folytattam. Tanulság: nem szabad éhgyomorra, leesett vércukorszinttel futni, ja és akkor talán nem is leszek ideges.

Épphogy hazaértem, már mentünk is moziba, Pedro Almodovar: El Piel que habito (A bőr, amelyben élek) című filmjét néztük meg, hát elég furcsa volt, úgyis mondhatnám elég beteg, mindenesetre jól volt megcsinálva, hát, ahogy Almodóvartól mindez elvárható. Antonio Banderas pedig zseniális benne.

2011. szeptember 18., vasárnap

nagypapám, az alkotó

Ezt a hétvégét megint önmagam építésével, boldog egyedüllétben és félig-meddig unalomban töltöm, az unalom mondjuk nem annyira jellemző, hiszen ismét korszakalkotó gasztroesszét publikáltam, amelyet egyszer már bevetésre szántam amúgy a Diningguide-on, aztán végül a feledés homályába merült. Ami még jobb, hogy kaptam újabb két küldetést tőlük: az egyik egészen közel áll a szívemhez, az igazi kávéterrorizmus kiteljesedése, azaz egy nagy kávétesztet fogok végrehajtani, ez még félig-meddig titkos, ezért is írom le a világnak.

Közben élvezem az új terek lehetőségeit, feldolgozom a tárgyakat, mint említettem nagypapám elképesztő nagyságú gyűjteményt hagyott maga után különböző témákban, amelyet úgy döntöttem, hogy nem csak ápolok és őrzök, amíg élek, hanem egy részét, amit érdekesnek találok, meg is osztom a nagyközönség számára.

Számomra egy nagy meglepetés, hogy mint kiderült a nagypapám fotózott is, egészen komoly fotópapírokat rendelt külföldről és ezeknek a gyönyörű csomagolásában (esküszöm, mintha magamat látnám) helyezte el a saját maga által előhívott fotókat. Ezek a fotók alapvetően szerény fotózási képességeket takarnak (szintén mintha magamat látnám), viszont a nagypapám sokrétűségét mutatják. Én elmondhatom, hogy igazából egyáltalán nem ismertem, most viszont azt hiszem elindultam a felfedezés útján.


ez itt maga a nagypapám, ismét divatdiktátorként
(kb. 1930-as évek szerintem)egy macska a harmincas évekből
akkor még értettek a cégér gyártáshoz

2011. szeptember 17., szombat

egy elfoglalt péntek este

Tegnap este a MIX-be mentem fotózni (hivatalos jelleggel), ami a fantasztikus és mérhetetlenül európai Eiffel téren található. Hát nem tudom, azért így kívülállóként persze egészen más volt figyelni a trendi, imbolygó közönséget, ahogy ki tudja mit várnak az estétől, igényesen szórakozni netán, a fehér zongorának is volt szerepe csakúgy, mint a lila fényben úszó diszkógömbnek. Részünkről pedig a nyúlfejnek. Teljesítettem a küldetésem viszonylag gyors lefolyással, majd eljöttem és folytattam a magam módján a péntek estémet. Ma utolsó simítások a lakáson, reggel a kötelező körök és valami elképesztő egyensúly köszönt rám hamarosan.
Várom a következő kalandot, ami mindezt felrúgja.