2008. január 26., szombat

ismétlések: Bread and Butter 2.

Úgy látom elkezdődtek az ismétlődések itteni pályafutásomban, hiszem most már többszörösen számolhattam be karácsonyról, szilveszterről, a közelgő és váratlanul már a küszöbön is lévő karneválokról (erről csak fogok) és hát ismét volt Bread & Butter divat és trend kiállítás Barcelonában. Számomra nem csökkent az esemény izgalma a tavaly júliusi óta, ismét minden elé sorolódott, úgyhogy mentünk, ott voltunk, beszippantottuk meg ő is minket. A lényeget tekintve nem változott, óriás tömeg, divat, emberek, divatemberek, trend, vonulás, mindenki lesen, a cél nem mindig ismert. Viszont az idei BB táska túl jól sikerült, úgyhogy vad tülekedés folyt, semmi különösebb szerepet nem kapott a személyzet, tehát szerep nélkül maradt a túlterhelt állapot, takarodjatok már a táskáitokkal együtt, ennyi van kész, majd negyed négykor jön újabb adag, addig menjetek a dolgotokra, szóval ilyen BKV magyar feeling, ez azért itt kicsit erős volt, de sokan ezt is kuriózumként kezelték, nem sűrűn találkoznak ilyesmivel, hogy összenyomják egymást és magukat egy tömegben. Mindent összevetve jó volt azért, gyűjtöttünk is emlékeket.
bread and butter felülnézet
internetreklámööö
szerény stand
king sizemore impressions on BB

Nincsenek megjegyzések: