Északra elmentünk a hétvégén, először Portbou-t látogattuk meg, ahol hatalmas készültségben várják a turistákat, még ha ilyenkor egy sincs ott. Viszont a turista információs iroda nyitva, tele szórólapokkal, képeslapokkal és a "valamikor valami nagy dolog történt itt" hangulattal, vagy "itt valaminek lennie kell, de mi az" tipikus turistaérzéssel.
Portbou ugye egészen Spanyolország pardon Catalunya északi csücskén található közvetlenül a francia határ mellett (1 km-re) a Pireneusok első és más szemszögből nézve utolsó kis faluja. Portbou eredetét tekintve halászkikötő volt, lényege a tenger, illetve az ezzel összefüggő aktivitások: szörf, búvárkodás, kajak, sporthorgászat stb. na ezt a mondatot le se tagadhatnám, hogy egy turisztikai kiadványból néztem ki.
Ez az a pont, ahol a hegyvidék és a partvidék találkozik, amennyiben a partvidéktől közeledünk innentől hegyvidékes, szerpentines tájra számíthatunk, veszélyes kanyarokkal, mély völgyekkel, szakadékokkal és tele bortermő vidékekkel, főképpen, amikor átérünk a francia oldalra, ami ugye elég hamar megtörténik.
A francia oldalon pedig végig különböző érdekes nevű falvakon viszonylag hamar megérkezünk Perpignan-ba, ahol hatalmas bástya és várnegyed található, és igazi franciák, akik egyfolytában vásárolgatnak és rengeteg bolt és nagy-nagy választék és hirtelen minden kétszer annyiba kerül. De az érzés leírhatatlan, a házak stílusa is magával ragadó, leszámítva a civilizáció vívmányairól máshogyan gondolkodó bevándorlók által befoglalt környéket, ahol a teljes lepusztultság és szeméthalom kötelező velejárója sajnos a környéknek. Ki, hogy érzi jól és otthonosan magát.
Portbou-i sziklák
Portbou partjai
a borvidéken járva borkóstoló standokba botlunk,
ha éppen nyitva vannak, ingyen lehet kóstolni
ez már a francia oldal
ez pedig már Perpignan
Perpignan
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése