2009. március 7., szombat

Mozgásban, Rabós

Mostanában valahogy aktívabban telnek a napok, mint eddig bármikor egyrészt mert bekövetkezett az a történelmi pillanat, hogy ismét egy sportklub tagja lehetek, még ha kicsit időutazásszerű is minden egyes látogatás és valahogy olyan családias a hangulat arrafelé. Ezen kívül pedig szorgalmasan autózom szinte minden nap, például rendszeresen látogatjuk Rabós-t a közeli miénkénél is kisebb falut, ahol főbérlőink laknak és akikkel aktív beszélgetésekben és titkos tervek szövögetésében veszünk részt, egyfajta krízisátvészelőfogjunkössze plaaaan.

Bennünket nem érint a krízis egyelőre mi csak hajtjuk továbbra is a spanyol gazdaság malmára a vizet, toljuk be e jövedelmünket lapáttal a spanyol államkasszába, azért a magyar államkasszába is tolunk be eleget.

Majdnem tíz napig élvezhettünk ragyogó tiszta időt, most viszont három napja megint napsütéssel vegyített orkánerejű szél cibálja a vidéket, tegnap például áramkimaradás áldozatai is voltunk emiatt és ma is riadó van a katalán térségben. Ma megpróbáltam a tengerparton sétálni egyet, de a homokszemek szinte lyukakat ütöttek a testembe ezért gyorsan elszaladtam onnan.
Előtte még végigcammogtunk az alacsony szezon súlytotta Empuriabrava térséget lepattant budapesti közérteket is alulmúló boltokat találtunk, ahol pongyolát meg fülpálcikát lehet kapni maximum.

Rabós

Nincsenek megjegyzések: