2010. május 17., hétfő

küldetés teljesítve

Igen, hirtelen elmentem Barcelonába csak úgy jött a lehetőség és az ötlet. A helyszín azonban egészen új, más, és azt kell, hogy mondjam jobb érzésekkel kapcsolódott össze, mint korábban. Úgy érzem most megtaláltam önmagam ebben a városban, ahol korábban nem sikerült. Enyém volt a rambla, az utcák, a jól ismert és kedvenc boltok és bárok a kikötő, a barcelonetai kávézó és tengerpart a sok ismerős és ezerszer látott helyszín újraértékelődött bennem. Megéltem újra őket és önmagam, függetlenül mindentől és mindenkitől. A város pedig pozitívan reagált rám, beszélgettem, tetszettem, elfogadtak, működtem, önállóan. És ez meglehetősen új érzés volt Barcelonában. Nem akarom visszamenőleg negatívan beállítani az élményeket, de visszatekintve nem volt egy teljesen boldog időszak a kint eltöltött 3 év, főleg a végét tekintve.

Terápiának is megtette, elfeledni azt, ami nem ment, amit kár volt erőltetni sokáig. Persze pont úgy volt jó és annyi ideig, ameddig kellett.

Nincsenek megjegyzések: