2012. szeptember 30., vasárnap

Menekülés a gasztronómiába


Az elmúlt három hét úgy alakult, hogy szépen lassan hagytam magam belesodorni az igénytelen étkezés mocsarába a hétköznapi intelligens pofájú moslékevés birodalmába vesztem. Ez nemcsak azt jelenti, hogy már meg sem kottyan a maradékokból és az olcsóbbnál is olcsóbb, még emberi fogyasztásra éppenhogy alkalmas menzán is találtam magamnak egy idő után alkalmas ételt, hanem azt is, hogy több alkalommal mondjuk délután 4-ig semmit nem ettem, na jó a reggelim még mindig szent egyelőre (croissant + kávé a Sarki Fűszeresben), tehát azon kívül, majd - nem lévén semmi más a büfében - egy máskor mélyen megvetett toast kenyeret ettem, máskor mélyen megvetett paprikásszalámival, mindezt összesütve és ezzel talán még semmi baj nem lenne, ha nem kérnének el érte 300 forintot. Moslék, drágán, így éltem én.

Tegnap azonban ismét megünnepelhettük a vidéki éttermek összefogását és találkozóját ezúttal Perbálon, a Walter vendéglőben és hát azt kell, hogy mondjam, semmit nem sajnáltam magamtól, rosé kacsamell céklapürével, kacsamájjal töltött nyúlhús, macskamentás madártej, almás tarte, tökfőzelék, süti, macaron, rizottó csak egy része azon ételeknek, amiket ott helyben szépen, élvezettel fogyasztottam.

Utána pedig vissza Budapestre és meg sem álltam a szívem csücske, de majdhogynem közepe NU Bor és Bisztronómia étteremig, ahol pedig Kávé Napot tartottak, egyet meg is kóstoltam, itt is várt egy kis macaron, az estét pedig borkóstolással folytattuk, ami meg is ihletett engem néhány gondolat erejéig, ugyanis régi kedvencemmel a Pósta Borház cabernet francjával is találkoztam.

Mivel tegnap elképesztő mennyiségű ételt tömtem magamba, ma már nem is tudtam enni, sőt még futni is elmentem - hangsúlyozom - három hét után. Ilyen mélyre nem süllyedhetek, irány vissza a lejtőn!
Nem hagyom magam bedarálni és mostantól egészségesen táplálkozom és nem eszem moslékot.
Sőt lehet, hogy elindítom a Nem akarok moslékot enni többé a menzán! mozgalmat, annyi mozgalom van mostanában, miért én ne indítsak egy újabbat.

1 megjegyzés:

Attila írta...

Törődj Pocakkal!