egy kávézóval kevesebb

Na leégett ma reggelre a kedvenc kávézóm. Nem kitalálom, tényleg ez történt. Miért kell mindennek egyszer és ráadásul hamar elmúlnia? Éppen, hogy beépülne a napi rendszeres programba egy hely, ahol kezdenek megszokni és én is őket, és már mindenki köszön és előre tudja, hogy mit kérünk szóval ilyen unalmas rutinok kezdenek kialakuni szóval most meg el kell felejteni egy időre. Nem is akartam hinni a szememnek, hogy a mindig vidáman sürgő-forgó személyzet ma reggel rács mögött zöld műanyagsapkában vakarja a kormot a félig összedőlt hely falairól, kigyulladt a hűtő.. Elmentünk másik helyet keresni, de az már bénaaa volt. Úgyhogy szomorúan indult a nap. Másik rutin, hogy futok időnként a tengerparton mielőtt elárasztatnának a turisták (jajdenagyképűen hangzik, most, hogy itt élek perszeee már zavar a turizmus). Most éppen nagy adag homokot hordanak a tengerpartra valami óriás rendezési projekt keretében, és aranyos munkagépek gyömöszölik a tengerbe, kicsit meg akarják változtatni a partvonal szerkezetét úgy láttam. Ja, a múltkor találtunk döglött patkányt a homokban, meg általában a legszörnyűbb dolgokat, szóval itt és most felhívom a figyelmet, hogy A Tengerparti Homok korántsem olyan vonzó és romantikus cucc. Másnap persze boldogan túrta egy gyerek ugyanazt a homokot a kis vödrével, pont a főút mellett, szóval még annak is elég nagy a valószínűsége, hogy 10-15 ember odapisált az éjszaka folyamán, nem baj immunis lesz legalább. Este katalánul kellett gondolkodni, ami a kezdő kurzus esetében 2 kihagyott hónap után nagyobb kihívásokkal kecsegtet, mint gondoltam.