2 nap

Utolsó előtti éjszakámat töltöm Barcelona lakosaként, legalábbis egy időre. Költözés alatti állapotban vagyunk, a környékbeli boltokban már előre nyújtják az üres dobozokat, amikor benézünk hozzájuk. Szereztünk mindenhonnan, mindenfélét.
A Centelles féle lakhely közben folyamatos meglepetéseket tartogat számunkra, pénteken például felhívtak, hogy ja a dupláját kéne igazából letenni a bankba annak az összegnek, amit ki tudja milyen címen, de kérnek "biztosítékként". Erről szépen le kellett beszélni őket, nem is volt olyan nehéz. Talán csak bepróbálkozás volt, talán rájöttek, hogy ők hibáztak, nem tudom - nézzük pozitívan. Így is kisebb vagyonba került a lakásbérlés, pedig annyira azért nem nagy szám a hely.
Van bennem félelem azért, hiszen itt hagyjuk a tengerpartot, meg Barcelonát, még ha nem is megyünk nagyon messzire. Ma elmentem a kedvenc tornaklubunkba és már nem is mehettem be, igaz, hogy lemondtuk, de még hónap végéig elvileg be kéne, hogy engedjenek. Legalább sétáltam egy utolsó előttit a parton.
Hétfőre ki van bérelve az autó, a költözést magunk bonyolítjuk, de legalább nem gyalog, mint februárban az azért elég vicces volt.
Az internetbekötő emberek elvileg ugrásra készen állnak. Azt hiszem indulnak a kalandok. Azaz folytatódnak.

3 nap Bilbao

Igazából hangulatos hajnali 4-kor sétálgatni egy világvárosban, ilyen érzésekkel indultunk útnak Barcelonából, a repülőgép ugyanis reggel 6-kor indult, tehát ilyenkor a magamfajta biztonságra törekvő emberek legalább másfél órával a gép indulása előtt kint vannak, mivel "bármi történhet". Még sötét volt tehát, menetközben pedig rájöttünk, hogy ilyenkor még biztos nem jár a vonat, ami elszáguld velünk a reptérre, ezért hangulatosan elsétáltunk a Placa Catalunya-ra, ahol a repülőtéri busz - még szintén nem járt. De ez csak itt derült ki. Maradt tehát a taxi, ami egyébként egész kedvezményes tarifával 25 euro volt az egész kivitt bennünket, és élvezhettük az elkövetkezendő másfél órában félálomban a repülőtér biztonságos közegét. A repülőgép már kevésbé volt kellemes kaland, de csak azért mert én úgyis mindenképpen félek ott. Még sötét volt, amikor landoltunk Bilbao-ban, és akkor is, amikor beértünk a városba - de azért azt láttam, hogy valami elég szép tájon keresztül mentünk befelé, tehát szó sem volt ipari negyedekről, metró vagy tesco áruházak véget nem érő soráról.

Egy kellemes kávézóban vártuk meg a napfelkeltét, mondjuk félhullán az álmosságtól. Itt az tűnt fel igazából, hogy milyen elegáns a környezet, és egyből észrevesznek a pincérek, és megköszönik, ha fizetsz meg értik, amit kérsz. Az emberek pedig nem ordítanak.

Bilbao valahogy nem Spanyolország, egészen más hangulata van, és ez az érzése egyre inkább erősödött bennem, ahogy eltelt a néhány nap. A kikötőben holland hangulatot éreztem, a boltok bejáratai láttán London jutott eszembe, az emberek eleganciája úgyszintén, néhány kávézó pedig azért spanyolos volt nyilván, jó értelemben. Miután előbukkantak a napsugarak, elsőként a híres Guggenheim múzeum felé indultunk, kihasználván a reggeli napsugarak különleges hatását az épület fémes anyagán.

Ezután pedig csak spontán városnézés, vonulás, a tiszta, újszerű szerkezetek között mindenhol valami meglepetés, valami különleges hatás, legyen az egy félig lerombolt ház mellett épülő toronyház, vagy a lejtős-emelkedős utcák végén előbukkanó váratlan panoráma, a nyomasztó lakótelepet barátságossá tevő háttér dombok és fák, a beépítetlen közvetlen környezet, amelyet igazából nem is értettem, hogy tudták ennyire érintetlenül meghagyni tényleg a város szinte bármelyik pontjáról látszanak dombok és fák.

A villamos zöld sínpályája, a furcsa szerkezetű, modern hidak mellett az óváros régi épületei felé vettük az irányt, ott is körülnéztünk, jártunk a katedrálisban, ahol nem tudtam leállítani a hogyan fényképezzünk virágot érdekesen kihívás kényszeremet, de annyira jól nem sikerült azért, néhány példány:

Hát nem tudom szerintem a pintxo az egyik legnagyobb lehúzás. Ez ugye azt jelenti, hogy finom "falatokat" raknak a bárok pultjára, tehát nem úgy, mint itt Barcelonában, hogy nagy tálakról lehet választani az adott kaját, amit kérsz és kapsz egy kistányérral (tapas), hanem pálcikára van feltűzve és vagy egy vagy két harapásból áll. Persze marha finomak, de mondjuk ha éhes vagy és túl finom, akkor akár 8-at is meg tudsz enni. Egy ilyen pedig azért 2-3 euro-ba kerül, miközben tényleg csak egy sonka és egy bagettkenyér szeletből áll. Azért fogyasztottunk ilyet nem is keveset. A társaságunkkal az volt az esti program, hogy kb. 8 bárt végigjártunk és mindenhol fogyasztottunk valamit, úgy tűnt itt ez a szokás, az egyikben sikerült balhészinten beleharapnia társaságunk egyik tagjának egy erős zöldpaprikába, lett nagy kínos-sírás-rívás, nyafogás "pedig én szeretem az erőset, de ez elviselhetetlen" hajtogatása.

Ezután abban a szerencsében volt részünk, hogy ott lehettünk a Guggenheim múzeum 10 éves évfordulójára rendezett lenyűgöző tűzijátékban és ünnepi mulatságban.

Az első nap mindenesetre hosszúra nyúlt, ugye reggel fél 4-es keléssel indult és talán 2 körül keveredtünk haza még valami szörnyű ismerkedőbárban is kellett táncolni egy kicsit.

Másnap a kicsit enyhülő, de még mindig bennem lakozó ólmos fáradtsággal levonultunk az óceánpartra, amelynél lenyűgözőbbet még keveset láttam, itt sem annyira a mediterrán jelleg volt az uralkadó, mindenfelé zöld fű meg fa, hatalmas sziklák, óriási szélesen elterülő tengerpart, hihetetlen finom homok, tiszta víz és jeges szél meleg napsütéssel vegyülve. Szóval árnyék és nap között nagy különbség. Itt aztán ettünk is egyet, ilyen önkiszolgáló kajálda volt, kaptunk tálcán, csirkét, meg krumplit meg amit akartunk aztán szépen megteríve magunknak el lehetett fogyasztani vagy a kilátás és árnyék-jégszél párosítással, vagy kevesebb kilátás-de napos változatban.

Utolsó napra pedig maradt a Guggenheim múzeum amerika pop-art + állandó kiállítása, sajnos elég nagy tömegben, mivel ez volt az egyetlen alkalom, amikor ingyenesen lehetett bejutni a Guggeinheim múzeumba, úgyhogy ezt ki is használta mindenki. Ezután még mászkálás, hajózási múzeum - volt mit nézni, egy-két óriáscsavar vagy lánc már önmagában lenyűgöző volt, szóval minden olyan monumentális és erőteljes volt.

Hát ennyit röviden, jó volt - nagyon más város, nagyon különleges.

menő bárok menő boltok

Miközben egyfajta alázattal tekintek Barcelonára, és igyekszem mindent elfogadni, még ha időnként cinikusan is, azért néha megütközöm és nem tudok elmenni szó nélkül néhány kimagasló bunkó megnyilvánulás mellett. Szóval amikor az ember már legalább száz bárban és 50 étteremben megfordult, és ugyanennyi boltban, akkor végülis már fel lehet állítani egyfajta tendenciát. Benyomásaim alapján úgy tűnik, miközben távol álljon tőlem a beskatulyázás, hogy alapvetően jó beülni egy-egy ismeretlen helyre, de azért ugyanilyen frusztráló is kicsit, néha meglepően közvetlenek és kedvesek, időnként teljesen otthonosan érzi magát az ember, máskor pedig egyszerűen lenyűgözi a környezet, a zsivaj az élet, az emberek. Ezek az érzések váltakoznak bennem és tényleg egyre kevésbé engedem, hogy frusztráljon egy-egy bunkó pincér, aki 20 perc múlva kérdezi meg, hogy mit akarok és azután se érti, majd elfelejti végül összekeveri. Viszont amikor kétszázadszorra is úgy kell leülni egy helyen, hogy levegőnek néznek legalább 10 percig, mert először a haverjaikat, rokonaikat szolgálják ki - ott nehéz ellenállni az emberre törő frusztráció érzésének. Ma délelőtt valahogy kitört mindenki otthonról és méhkasként zsibongott a környék, ezerrel húzták a bevásárlókocsit a vásárolni induló emberek, hogy megtöltsék mindenféle jóval, a boltok zsúfolva, a piacon óriási tömeg, a péknél 20-an álltak sorba, a kávézó úgyszintén tele. Tegnap ráadásul a nemzeti ünnep is otthon tartotta az embereket, akik mára kipihenték magukat és mivel végre nem vasárnap következett, amikor minden zárva, lehetett menni bevásárolni. Már majdnem túl voltunk a tömeget leküzdő bevásárláson (merthogy mi is a zsibongás részei voltunk), és a legfinomabb házi mindenféle kaja megvételét tartogattuk a végére, azon a helyen, ahol mindig sokkal finomabb minden szóval ott sikerült végül teljesen kiakadni miután 15 percet vártunk, hangosan és erőszakosan kértük a magunkét (ahogy mindenki, különben ne várd, hogy bárki is rád néz, hogy "parancsoljon, mit adhatok?" itt ilyen nincs..), majd a pultosnéni elfordult és rájött, hogy egy barátnőjének még nem is fejezte be a kiszolgálását majd annak a barátnőjének úgyszintén, akinek még jónéhány dolog eszébe jutott, hogy mit vegyen. Ekkor odaszóltam neki, hogy az előbb kértem valamit, és azt mikor kapom, majd visszakérdezett, hogy csak azt kérem erre én, hogy nem csak azt, ő pedig visszafordult intézni a többieket, azt gondolván nyilván, hogy akkor majd később kiszolgál, úgyis egy csomó ideig feltartom majd. Ezután beszaladt egy rohanásban lévő hölgy, odaszólt egy másik eladónak, hogy akkor ő ezt meg ezt kéri, erre már tényleg nem bírtam, beszóltam, hogy ok, mi meg 10 perce várunk. Ők értetlenkedve rám néztek, ekkor viszont úgy döntöttem, hogy azt most már tényleg nem fogom kiharcolni sorbanállással és órákon át tartó türelemmel (mint itt mindent), hogy vehessek 10 deka pástétomot vagy sonkát. Szóval feladtam, besokalltam. De az is lehet, hogy lélekben már máshol vagyok és arra tartogatom a bennem lakozó egyébként végtelen türelmet.

út a hegyekbe

Azért kettős érzések vannak bennem, lehet, hogy már csak 3 hetet töltünk itt ebben az általam eléggé megkedvelt városban. Igazából nemrég világosodtam meg, hogy Centellesben például nincsenek pálmafák sem, jó az, hogy nincs ott tengerpart mondjuk eléggé nyilvánvaló volt. Ez egy hegyi kisváros, pontosabban völgyben van, hegyek meg körülötte. Még nem tudom milyen lesz lemenni sokadszorra a helyi kávézóba és az ottaniaknak helyesen artikulálva elmondani, hogy tejeskávét kérek, újrakezdeni a csodálkozó tekinteteknek való ellenállást és tudatosítani bennük jelenlétünkkel, hogy mi nem turisták vagyunk még ha néha fényképezőgép is van az oldalunkon. Szóval újrafelfedezés, beilleszkedésről azért nagyképűség lenne beszélni, majd 4-5 év múlva ismét szóbahozom és átértékelem a helyzetet. Nem siratom ezt a helyet, mert a környéken még mindig idegenként kezelnek és utoljára szolgálnak ki ha tehetik, nyilván nem direkt, hanem a bennük lévő idegenérzés akaratlanul is befolyásolja a mozdulataikat. A tenger pedig legfeljebb majd hetente frissít csak fel, nem naponta - nem mintha minden nap lejárnék pl. ma se mozdultam ki túlzottan.
Most még kifejtenék mást is.
Néha megkeresnek otthonról, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki itt munkát és szállást találjon. Munka és szállás Spanyolországban. Van egy cikk az origon velem, ami rövid időre engem is híressé tett, ahol elmondom, hogy én messze nem jártam be azt az utat, amit azok, akik kijönnek tényleg a semmibe, se szállás se munka és van valamennyi megtakarított pénzük. Én úgy jöttem ki, hogy itt legalábbis szállásom és egy társam már volt, a munkát pedig nem ismeretlen helyeken személyesen kopogtatva kerestem, hanem e-maileket írtam és távmunkában kerestem a boldogulást elég erős alapokkal és elég komoly el nem varrt szálakkal, le nem zárt kapcsolatrendszerrel. Sokan úgy jönnek ki, hogy otthon elbúcsúznak, mennek a semmibe, szerencsét próbálni, esetkeg néhányan biztosítják őket, hogy ha nagy baj van hozzájuk biztosan fordulhatnak majd. Utána itt állnak a nagy semmiben, hova forduljanak. Vannak gyakorlati kérdések, egzisztenciális kérdések, amelyeket nem lehet kihagyni egyszerűen - nem lehet tovább lépni sem lélekben sem gyakorlatban. Van akinek sikerül van akinek nem. Én úgy gondolom, hogy nem szerencse kérdése. A legfontosabb szerintem, hogy ne zárja le az ember a kapcsolatait, nagyon sokféle úton kell keresni a boldogulást a semmiből, és muszáj, hogy sok esély legyen. Ez csak az én benyomásom. Nem zárkózhat be az ember, és muszáj nagyon rámenősnek lenni. Ez az egyik legfontosabb képesség, ami szükséges. Spanyolul is kell tudni, ha itt akar az ember munkát vállalni, legalábbis 90 %-kal több az esély. De van még 10 %, ezt rámenősséggel és rátermettséggel lehet pótolni.
A szállást előre javasolt elintézni, egy lakást már otthonról érdemes kivenni ha itt nincs ismerős, akivel biztos, hogy tudunk lakást szerezni azonnal. Legalább a lakás legyen majdnem biztos. Pénz is kell persze valamennyi, hogy ne kerüljön az ember azonnal létbizonytalanságba, legalább 2 hónapig nyugodtan keresgélhessen. Egyébként magáról a keresésről annyit, hogy azonnal javasolt belevetni magunkat, és nagyon intenzíven. Érdemes azonnal elfogadni minden lehetőséget, bármit kipróbálni, ahová felvesznek. Utána legfeljebb vált az ember.

Ezt a bejegyzést azoknak hoztam létre, akik bizonytalanok, de szeretnének belevágni. Sokat küzdöttem azért, hogy most itt legyek, de nem így, ezért nagyon tisztelem azokat, akik bele mernek vágni és kijönni a "semmibe". Én nem tudom mertem volna-e, valószínüleg nem, mert akkor már korábban megtettem volna.

spanyol nemzeti ünnep

Ma tehát spanyol nemzeti ünnep, illik róla említeni néhány szót. Elvileg 1492 október 12-én látta meg Kolumbusz Kristóf az amerikai partokat és a spanyol gyarmatosítás nemsokkal ezután megkezdődött, rövidesen pedig Spanyolország a világ egyik leghatalmasabb nemzetévé vált. A spanyol anyanyelvűek száma 333 millió körü van, a második legtöbbek által beszélt nyelv a kínai után.

Centelles

Azaz: egymillió lépés Spanyolországban sorozat folytatódik...
Nem akarom elkiabálni, de lehet, hogy megtaláltuk az új otthonunkat. Pénteken történt a meghatározó kaland, elmentünk Centellesbe, amelynek adottságai már látatlanban is szimpatikusak voltak, leszámítva, hogy nincs tengerpartja. Természetvédelmi terület mellett, kisebb hegyek között, egy völgyben található. Lementünk, majd a lakásközvetítő hölgy telefonon közölte velünk, hogy ő nincs ott, mert nem szóltunk telefonon mielőtt elindultunk (meg volt beszélve az időpont előre) ő nem ment oda és nem is megy, visszhall. Néhány percig csendben dolgoztunk fel az esményt ott a főtéren, végülis kb. másfél órát utaztunk ide. Mivel a bánatot gyorsan el kellett felejteni betértünk egy cukrászdába, vettünk sütiket és gyorsan el is panaszoltuk a cukrásznéninek, aki eközben folyamatosan egy 2 éves gyereket fegyelmezett és figyelt a szeme sarkából felváltva. A néni azonnal vadul telefonszámokat keresett, és mondta, hogy egy barátnőjének van kiadó lakása. Kicsit felvidultunk hát (bár a néni barátnőjét nem fogjuk mégsem felhívni) benéztünk egy ingatlan ügynökséghez, ami a péntek este 8 óra ellenére nyitva volt még. Itt kiderült, hogy van három lakás is, amit megnézhetünk azonnal - kocsival végigszáguldottuk a helyeket, és hát az utoljára megtekintett lakás meglehetősen jónak tűnik, kb. 30 négyeztméteres terasszal, völgyre néző kilátással... Ekorra márbesötétedett, és a szobákban pedig nem volt villanykörte, de valahogy éreztük, hogy ez lesz az...
Lehet, hogy Centelles lesz az új otthon, nem is olyan sokára, talán már következő hónaptól. Viszlát Barcelona?

Néhány kép a helyről:

Terrassa, ki a városból

Lassan kiüldöződünk a városból, több okból ismét költözködésre adjuk a fejünket. Múlt hétvégén például 3 napon át koncerteztek az utca végében, szombaton hajnali 3-ig. Egyfelől nem rossz, hogy beköltözik a bulihangulat az otthonunkba, de amikor 10-20 órája dübörög az fejben az élő zene akkor már átértékelődik minden. A lényeg, hogy elkezdtünk nézelődni, ma például fogtuk magunkat és elmentünk Terrassa-ra/ba, ami 40 percre van Barcelonától.
Lehet, hogy nem meglepő már, de valahogy különös negatív jelek kísérték az eseményeket. Mire odaértünk felhőszakadás zúdult ránk, aztán mivel a kedves lakásmegmutató ember bejelentette, hogy késik fél órát beültünk egy helyi bárba, ahol fogyasztottunk két szendvicset, két kávét és egy vizet, mindezt 10 eurórért (drága). A szendvics mondjuk 10 pontos volt, azért az is valami. Az ember még 1 órát késett, azaz másfél órát vártunk rá. Ehhez képest pedig megmutatott egy újépítésű szarban egy szállodai szoba jellegű lakást, mondjuk egy hétre kiváló lenne nyaralóhelynek, de nem lakni. 700 euro, autóút mellett, sehol semmi, tengerpartról ne is álmodj, rá lehet látni a sarki festékboltra mondjuk. Új minden, oké az igaz.
Hát most ezek a kalandok jönnek.

viszonylag eklektikus épületek amúgy

a bárban a kávéfotók nem maradhattak el
ilyesmi eső zúdult alá

még egy kávé