menő bárok menő boltok

Miközben egyfajta alázattal tekintek Barcelonára, és igyekszem mindent elfogadni, még ha időnként cinikusan is, azért néha megütközöm és nem tudok elmenni szó nélkül néhány kimagasló bunkó megnyilvánulás mellett. Szóval amikor az ember már legalább száz bárban és 50 étteremben megfordult, és ugyanennyi boltban, akkor végülis már fel lehet állítani egyfajta tendenciát. Benyomásaim alapján úgy tűnik, miközben távol álljon tőlem a beskatulyázás, hogy alapvetően jó beülni egy-egy ismeretlen helyre, de azért ugyanilyen frusztráló is kicsit, néha meglepően közvetlenek és kedvesek, időnként teljesen otthonosan érzi magát az ember, máskor pedig egyszerűen lenyűgözi a környezet, a zsivaj az élet, az emberek. Ezek az érzések váltakoznak bennem és tényleg egyre kevésbé engedem, hogy frusztráljon egy-egy bunkó pincér, aki 20 perc múlva kérdezi meg, hogy mit akarok és azután se érti, majd elfelejti végül összekeveri. Viszont amikor kétszázadszorra is úgy kell leülni egy helyen, hogy levegőnek néznek legalább 10 percig, mert először a haverjaikat, rokonaikat szolgálják ki - ott nehéz ellenállni az emberre törő frusztráció érzésének. Ma délelőtt valahogy kitört mindenki otthonról és méhkasként zsibongott a környék, ezerrel húzták a bevásárlókocsit a vásárolni induló emberek, hogy megtöltsék mindenféle jóval, a boltok zsúfolva, a piacon óriási tömeg, a péknél 20-an álltak sorba, a kávézó úgyszintén tele. Tegnap ráadásul a nemzeti ünnep is otthon tartotta az embereket, akik mára kipihenték magukat és mivel végre nem vasárnap következett, amikor minden zárva, lehetett menni bevásárolni. Már majdnem túl voltunk a tömeget leküzdő bevásárláson (merthogy mi is a zsibongás részei voltunk), és a legfinomabb házi mindenféle kaja megvételét tartogattuk a végére, azon a helyen, ahol mindig sokkal finomabb minden szóval ott sikerült végül teljesen kiakadni miután 15 percet vártunk, hangosan és erőszakosan kértük a magunkét (ahogy mindenki, különben ne várd, hogy bárki is rád néz, hogy "parancsoljon, mit adhatok?" itt ilyen nincs..), majd a pultosnéni elfordult és rájött, hogy egy barátnőjének még nem is fejezte be a kiszolgálását majd annak a barátnőjének úgyszintén, akinek még jónéhány dolog eszébe jutott, hogy mit vegyen. Ekkor odaszóltam neki, hogy az előbb kértem valamit, és azt mikor kapom, majd visszakérdezett, hogy csak azt kérem erre én, hogy nem csak azt, ő pedig visszafordult intézni a többieket, azt gondolván nyilván, hogy akkor majd később kiszolgál, úgyis egy csomó ideig feltartom majd. Ezután beszaladt egy rohanásban lévő hölgy, odaszólt egy másik eladónak, hogy akkor ő ezt meg ezt kéri, erre már tényleg nem bírtam, beszóltam, hogy ok, mi meg 10 perce várunk. Ők értetlenkedve rám néztek, ekkor viszont úgy döntöttem, hogy azt most már tényleg nem fogom kiharcolni sorbanállással és órákon át tartó türelemmel (mint itt mindent), hogy vehessek 10 deka pástétomot vagy sonkát. Szóval feladtam, besokalltam. De az is lehet, hogy lélekben már máshol vagyok és arra tartogatom a bennem lakozó egyébként végtelen türelmet.