2007. október 13., szombat

menő bárok menő boltok

Miközben egyfajta alázattal tekintek Barcelonára, és igyekszem mindent elfogadni, még ha időnként cinikusan is, azért néha megütközöm és nem tudok elmenni szó nélkül néhány kimagasló bunkó megnyilvánulás mellett. Szóval amikor az ember már legalább száz bárban és 50 étteremben megfordult, és ugyanennyi boltban, akkor végülis már fel lehet állítani egyfajta tendenciát. Benyomásaim alapján úgy tűnik, miközben távol álljon tőlem a beskatulyázás, hogy alapvetően jó beülni egy-egy ismeretlen helyre, de azért ugyanilyen frusztráló is kicsit, néha meglepően közvetlenek és kedvesek, időnként teljesen otthonosan érzi magát az ember, máskor pedig egyszerűen lenyűgözi a környezet, a zsivaj az élet, az emberek. Ezek az érzések váltakoznak bennem és tényleg egyre kevésbé engedem, hogy frusztráljon egy-egy bunkó pincér, aki 20 perc múlva kérdezi meg, hogy mit akarok és azután se érti, majd elfelejti végül összekeveri. Viszont amikor kétszázadszorra is úgy kell leülni egy helyen, hogy levegőnek néznek legalább 10 percig, mert először a haverjaikat, rokonaikat szolgálják ki - ott nehéz ellenállni az emberre törő frusztráció érzésének. Ma délelőtt valahogy kitört mindenki otthonról és méhkasként zsibongott a környék, ezerrel húzták a bevásárlókocsit a vásárolni induló emberek, hogy megtöltsék mindenféle jóval, a boltok zsúfolva, a piacon óriási tömeg, a péknél 20-an álltak sorba, a kávézó úgyszintén tele. Tegnap ráadásul a nemzeti ünnep is otthon tartotta az embereket, akik mára kipihenték magukat és mivel végre nem vasárnap következett, amikor minden zárva, lehetett menni bevásárolni. Már majdnem túl voltunk a tömeget leküzdő bevásárláson (merthogy mi is a zsibongás részei voltunk), és a legfinomabb házi mindenféle kaja megvételét tartogattuk a végére, azon a helyen, ahol mindig sokkal finomabb minden szóval ott sikerült végül teljesen kiakadni miután 15 percet vártunk, hangosan és erőszakosan kértük a magunkét (ahogy mindenki, különben ne várd, hogy bárki is rád néz, hogy "parancsoljon, mit adhatok?" itt ilyen nincs..), majd a pultosnéni elfordult és rájött, hogy egy barátnőjének még nem is fejezte be a kiszolgálását majd annak a barátnőjének úgyszintén, akinek még jónéhány dolog eszébe jutott, hogy mit vegyen. Ekkor odaszóltam neki, hogy az előbb kértem valamit, és azt mikor kapom, majd visszakérdezett, hogy csak azt kérem erre én, hogy nem csak azt, ő pedig visszafordult intézni a többieket, azt gondolván nyilván, hogy akkor majd később kiszolgál, úgyis egy csomó ideig feltartom majd. Ezután beszaladt egy rohanásban lévő hölgy, odaszólt egy másik eladónak, hogy akkor ő ezt meg ezt kéri, erre már tényleg nem bírtam, beszóltam, hogy ok, mi meg 10 perce várunk. Ők értetlenkedve rám néztek, ekkor viszont úgy döntöttem, hogy azt most már tényleg nem fogom kiharcolni sorbanállással és órákon át tartó türelemmel (mint itt mindent), hogy vehessek 10 deka pástétomot vagy sonkát. Szóval feladtam, besokalltam. De az is lehet, hogy lélekben már máshol vagyok és arra tartogatom a bennem lakozó egyébként végtelen türelmet.

5 megjegyzés:

Attila írta...

Használj bekezdéseket, lécci, lécci. Ez nagyon nehezen volt követhető így.
Mondjuk nyilván az indulat. :)

regina boros írta...

ugyanígy könyörgött annak idején az irodalomtanárom, én pedig kafkára meg dosztojevszkijre hivatkoztam, hogy miért nem. de igazad van, a blog más és mindent a felhasználóért.

Névtelen írta...

a katalánok szimplán bunkók. sajánlom, hogy ezt kell mondanom, de belőlem is a tapasztalat beszél... sokszor türelmes vagyok, de amikor szembesülök azzal, hoyg felnőtt emberek mitse hallottak az illemről, stb, akkor kicsit felmegy bennem a pumpa. és ez tényleg-sajnos leszűkíthető a katalánokra... / eszter-énisittlakom

regina boros írta...

Igen, azt hiszem tényleg ez az igazság, és akkor nem is kell erőltetni ezt az elfogadáskérdést, hanem tényszerűen kijelenthetjük. Mondjuk nem adom fel, mert ezt választottam élettérnek és ahová most költözünk az is Catalunya, de még mennyire, most jönnek csak az igazi megpróbáltatások. Amikor a két egyáltalán nem spanyolnak kinéző ember próbál helyinek tűnni, szóval ezek szoktak komikus helyzeteket eredményezni. Egyszer már itt megszívtuk egy teljesen lokál jellegű bárban annyit kértek két kávéért (számolás közben hosszan elgondolkodva - hogy most akkor mennyit is tegyenek rá a normális árra), hogy csak néztünk - azóta megnéztük 4-szer a Zeliget és ahol lehet azonosságot mímelünk. A katalánok meg csak ordítanak torkuk szakadtából bárhol is vannak, a gyerekekre pl. soha nem szólnak, ha üvöltenek még jobban, hadd éljenek nem szabad senkit korlátozni az élet szabad élvezetében. Van mit "tanulnunk". Végülis ők élnek azt hiszem tovább a magyarokhoz képest és nézzük csak meg az öregeket (kedvenc témám), hogy milyen jól tudnak kinézni. Mindenki ordíthasson szabadon! - ez a titok nyitja talán.

Névtelen írta...

Ja ez a gyerek dolog remes. Olyan neveletlenek hogy beszaras :) persze a neveletlen gyerekekbol lesznek neveletlen felnottek... sztem az egyik legdurvabb hely az opera, ahova kb. 85%ban csak katalanok jarnak, azt hiszik ovek az egesz. es HIHETETLEN amit ott muvelnek :) - eszter