2008. december 18., csütörtök

téli szabadságok

Tegnap is bementünk Figueresbe, elkaptuk azt a néhány órát, amikor még nyitva voltak a boltok, ugye szigorúan délután fél 2-kor vágódnak lefelé a redőnyök kivétel nélkül, kihal a város egy-két étterem talán nyitva marad abból a 10 %-ból, ami egyébként télen van olyan kitartó, hogy nyitvatartson, tessék lehet ezek közül választani. A titkos jó boltok száma gyarapodik, most éppen a Dalí múzeum tőszomszédságában találtunk egy jót, ahol végre megtudtuk, hogy a centelles-i textilgyár mit is állított elő, mint kiderült egy híres és igényes ágynemű márka tartozik hozzá. Itt és így kellett megtudnunk, tessék! Szokás szerint a napot délután 1-kor a japán étteremben halálra zabálással végeztük, majd teli hassal, félig agyhalott állapotban visszajöttünk, egyébként Figueresben rémálom még ilyenkor (értsd negyedannyian vannak mint nyáron) is az autózás, a parkolás pedig esélytelen. Mindenki azonnal rádudál mindenkire, ha 0,10 másodpercet is hezitál bármin, most én éppen megúsztam enélkül, ezt az ártatlan kívülálló józanságával állapítottam meg.
Ma hajnalban is tombolt az északi szél, eléggé megterhelő egyébként lelkileg a dolog, úgyhogy a mai nappal visszatérek a füldugóval alvásra (amit ugye az agresszív harang ellen vetettem be még Centellesben itt pedig leszoktam róla végre, dehát most meg az agresszív szél zaklat).

Nincsenek megjegyzések: