2010. augusztus 19., csütörtök

Erőltetett menet Rovinj felé

Utólag már jól látható, hogy hiba volt, de a francia csodálatos helyek után elindultunk tulajdonképpen visszafelé, ami önmagában nem lett volna baj, de egy horvátországi kitérővel, hogy valami tengerparti pihenés is beleférjen a sűrű gasztronómiai, tudományos kalandok után.
Ez végül rémálomba torkollott, miután 1100 km levezetése után (ebből én 400 km-et nyomtam) megérkeztünk Rovinj-ba, ami egy totálisan fullon lévő, Siófok vagy nem is tudom mihez hasonlítsam, tömény családi, vurstlis nyaralóhely, egy gombostűt nem lehetett leejteni, minden sarok tele van "tourist agency"-vel, akik csak a lehúzásra mennek, ha nem 3-4 napra keresel szállást szóba se állnak veled, de ha 3 napra, akkor is a spekuláció veszi kezdetét, a világ legborzalmasabb szállását 80 EUR-ért akarták rámsózni. Na innen aztán elmenekültünk végül most Vrsar nevű helyen kötöttünk ki, ami egyébként pontosan ugyanolyan nyaralós vurstli, csak kicsit kisebb.
A horvát kalandok tehát nekem nem hiányoztak, remélem nemsokára el lehet innen távozni. Horvátország tele van, lejárt, aki jót akar magának ne jöjjön ide.

Nincsenek megjegyzések: