Van abban valami felemelő, amikor az ember saját városában szinte turistaként elindul (ilyet szerintem már írtam), ma szerencsénk volt: február 12-én szikrázó napsütésben, mintha kaptam volna egy kis lendületet onnan fentről, hogy igen menni kell és csinálni, ha tetszik, ha nem és aztán úgy tűnt, hogy tetszik. A metsző szél nem könnyíti meg az utat, de a ragyogó kék ég és a megújuló körút mégis reménységgel tölti el a szívet.Új életminőség, új iroda, új otthon és hát, ha minden jól megy május elején egy új és igen nagy élmény: egy new yorki utazás is vár rám.
Hétfőn tehát elkezdődnek a Boros (a kezdetekkor még Várnai) ősrezidencia felújítási munkálatai. Nem tudom, hogyan fogom végigcsinálni, milyen eredménnyel, azt hiszem azzal nem árulok el túl nagy titkot, hogy az építési vállalkozók világában nem mozgok valami otthonosan és ezt mégis egyedül kell végigcsinálnom. Nem is próbálok úgy tenni, mintha ez másként lenne, persze egy olyan kezdéssel, amikor kettőből kettő kulcsot rosszul adok oda a stábnak, mit is várhatok. Most már a vállalkozó uraknak önkéntelenül is kicsit mosolyra húzódik a szája, amikor hozzám beszélnek. Esetleg a sajnálatukban kicsit bízhatok.
Innen indulunk:
a környék
a ház
belül
közelebb:
főszereplő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése