Az eseményről lehet, hogy vagy jót vagy semmit alapon kéne inkább nyilatkozni, mivel - úgy tudom - ez az első ilyesmi kezdeményezés mostanában a Millenárist, mint helyszínt is figyelembevéve.
Előtte rövid felvezetésként: a nap korántsem napfénnyel kísérve, a tegnapihoz hasonló súlyos könyvpakolással és emlékek nem teljesen fájdalommentes tologatásával kezdődött, erőnek erejével léptem előre a reggel - mindenképpen túl korán - magamnak kijelölt úton.
Sok doboz megtöltése után, még arra is jutott erőm, hogy a borzalmas budapesti metró igénybevételével elrúgdossam magam az edzőterembe és lenyomjam, amit le kell, most már csak az ezzel párhuzamosan erősődő étvágyamnak kéne parancsolni, hogy tavaszra kimehessek kezeslábas nélkül is az utcára.
Erre azonban nem kifejezetten megfelelő helyszínt választottam: a Kézműves Magyar Ízek Vására hangzatos nevű rendezvényt. Nem is tudom a kézműves vagy a magyar ízek passzolt-e kevésbé, mindenesetre az ember belépőjegyet fizetett, majd fáradt és ingerült vásározóktól próbálta kicsikarni a kóstolót (én nem), valamint próbált egyedi, értékes és finom árura szert tenni (én igen).Az eladók azonban így a második nap végén mindentől megcsömörlötten vagy cinikusan ledarálták az afrikai harcsa, mint halpárizsi és halvirsli alapanyag sikeres történetét, vagy 5 miliméteres sajtdarabokkal örvendeztették a népet, vagy csak méregettek, hogy Te vajon veszel is valamit, vagy Te is csak kérdezgetsz, mint a sok hülye. A nemmondomki nevű általam nem kedvelt televíziós műsorvezető visító hangja néha betöltötte a csarnokot, ahogy nullát értve bármilyen gasztronómiai témához elsipítozta, hogy ő most megkóstolta-e a kucsmagombaszószt vagy sem.
Én viszont a mangalicazsíros-lilahagymás kenyeret igenis megkóstoltam, a Lipóti Pékség pultjánál megmakacsoltam magam és vettem egy szeletet, ezzel lenullázva aznapi futásteljesítményemet, de ezután még dacból vettem a Chocome ellenállhatatlan újabb tábla csokoládé-málna-rózsaszirom egyvelegét is, és igen azóta már fel is bontottam.
A kávé meglepően jó volt, sőt még formákat is rajzolt bele a baristaúr, ez mondjuk nem a kedvenc műfajom és nekem amúgy nem is akart, de aztán határozottsággal vegyülő hízelkedő hangon szembesítettem az egyenlő bánásmód elvével, úgyhogy nem úszta meg három széthúzott pöttyel, az alábbi formát kértem (amit előtte, amúgy valami kiváltságosnak rittyentett):
A kivonuló borászatokat nem minősíteném, mindenesetre a kézműves jelzőtől messze állnak objektív, szakmai vélemények szerint.
4 megjegyzés:
na szia, hát igen régen jártam már nálad..de szerencsé(m)re eszembe jutottál, így újra követni fogom képeid...
Györgyi
köszönöm, örülök, hogy visszatértél :)
Szia!
Kommentelés tekintetében még roppant friss áru vagyok, de kb. egy éve olvasgatlak, néha többet-kevesebbet, de szeretem a képedig és a látásmódod.
Szerintem az az egyik nagy baj az ilyen rendezvényekkel itthon, hogy az ember ugyanazt látja, mint egy sarki boltban; ahogy Te is írtad: fásult, fáradt eladókat. Természetesen vannak kivételek - én mindig pozitívan csalódok az augusztus 20-ai kirakodóvásárban a Várban, évek óta járunk is oda. Noha ezen a kiállításon-vásáron nem voltam, de hallottam róla ismerősöktől. Valahogy hiányzik a lelkesedés, az egyediség (?). Mindig meglepődök, hogy az USA-ban mennyire lelkesek az emberek, hogy tudnak készülni egy-egy ünnepükre, beöltöznek még sokadik x évesen is és ugrálnak összevissza, nálunk pedig ellaposodott minden. Persze ennek az okairól bőven lehetne beszélni, de gondolom, mindenki sejti mi is áll ezek mögött.
Szösszentem ide egyet, lehet, hogy mostantól sűrűbben is hangot adok ;)
Ági
@Dior: köszönöm, hogy szösszentél és az észrevételt is :), nem is kell hangsúlyoznom külön, hogy egyetértünk..
Megjegyzés küldése