2013. március 24., vasárnap

Ilyen volt

Véget ért a hét, véget ért a Macaron Nap. Idén sem volt tanulságoktól mentes, hogy ezzel a remek, egyedi kifejezéssel érjek. Viszont hatalmas tömeg, érdeklődés, lelkesedés kísérte. Ismét siker sztori lett, aminek nagyon örülök.

A csütörtök és a pénteki állapotomat inkább hagyjuk, ma van az első nap, hogy kezdek magamhoz térni. Persze a totális kimerültség és agyhalott állapot nem tántorított el attól, hogy újabb felfedezéseket tegyek, egyrészt az új The Gin Shopot, ami egy fantasztikusan jó hely,

 szombaton pedig egy cikk írásához szükséges fotózás velejárójaként az új kedvencemben a My Little Melbourne-ben megkávéztam,
 majd a Malom Irodaház udvarán működő Malom Kávézóban jártam, szintén nagyszerű hely volt. Utána már tényleg csak a kikapcsolódás maradt. Tiszta New York:
Hazafelé enyhén eltévedtem, mert valami hülye járatra szálltam fel és egészen döbbenetes vidékeken haladtam át 24-es villamossal, eléggé ilyen Tarkovszkij hangulata volt, de aztán a Keletiből már irányt találtam. Mivel szinte macaronhiányom lett, elmentem a Spazioba, ahol már lehet kapni, felszerelkeztem, bekávéztam:
Ma pedig a nemrég nyílt Bigfish halas helyen ebédeltünk marseilles-i hallevest és fish & chipset, az Andrássy úton, majd az Akvárium bolhapiacába futottam bele, ezek is nagyon menő helyek voltak.
 
Rájöttem ismét: Budapest egy nagyon jó hely.

Nincsenek megjegyzések: