Köd

Villány - In Vino Veritas

Tegnap elmentünk Villányba több okból, de egyébként is már érdekelt, hogy nézhet ki ez a híres borvidék. Elsősorban nem is az újabb kétszer 220 km (azaz 440 km) egyhuzamban történő autóvezetésről akarok beszámolni (de azért miért is ne említsem meg). Mondjuk teljesen új tapasztalatokkal gazdagodtam: például eddig nem is volt részem olyasmiben, hogy 100 méteren belül 2 balesetnek is a szemtanúja lettem volna, szerencsére egyik sem volt súlyos.

Villány első pillantásra nem különbözött sok mindenben a többi falutól, leszámítva "A Pincesort", ahol változó stílusban és minőségben próbálhatunk éttermeket, pincéket. Mivel nekem mindenhol szükségem van legalább egy kávézóra, nagy nehezen találtunk is egyet, a pincérrel pedig elbeszélgettünk arról, hogy miért nem tartják fontosnak, hogy a kávén kívül más is legyen a kávézóban (például croissant ugye), de ő elmondta, hogy azért mert egyáltalán nincs rá igény. Amúgy pedig gyomorforgató helyi érdekviszonyokról hallottunk tőle, ahogy az önkormányzat betartat vas szigorral bizonyos nem létező arculati szabályokat, ami már inkább a szolgáltatások rovására megy.

Egyébként nagyon jól éreztük magunkat elsősorban vendéglátóinknak köszönhetően, ahol futurisztikus, lenyűgöző enteriőr kárpótolt a falu küszködő valóságáért cserébe. Gazdag pincészetek szakadt csatornavonalakkal összekötött, elszigetelt kis világa.

azélet Budapesten

Na, hát egy hete, hogy visszarázódtunk a budapesti kerékvágásba, eddig szinte észre sem vettem, hogy máshol vagyok, talán csak annyit, hogy sokkal több ember van ismét körülöttem, de a 15 fok és napsütés feledtette velem az odalent délen, csak "az egy nagyon hideg ország" sztereotípiát, megjegyzem én soha nem is gondoltam így, sőt mindenkit igyekeztem kiábrándítani/megnyugtatni, hogy nyáron többször melegebb volt Magyarországon, mint Spanyolországban, ráadásul itt sose fázom többé otthon (milyen új érzés), köszönhetően a remek és "környezettudatos", távfűtéses, eszetlen melegontó rendszerünknek, amelyet kaptunk a lakással együtt.

A kapcsolat megvan egyébként hiszen spanyol cég maradtunk, most próbálnak onnan kizsigerlni, sikeresen. Nem baj, legalább nem az APEH zsigerel ki, ez persze csak átmeneti állapot.

Velence

Túl vagyunk a nehezén, egy zseniális költöztető cégnek köszönhetően ideális körülmények között hazaköltöztünk Budapestre. Az utat mi magunk autóval tettük meg, elég húzós volt, a legnagyobb falatot számomra a francia-olasz részen, szakadó esőben éjféltől hajnali 5-ig való időszak jelentette, amikor ugye én vezettem. Olaszországban éppen Velencébe érve - micsoda véletlen - tört ránk a zombiszerű állapot, ami a zsibbadt fáradtságot jelenti, úgyhogy szállást szereztünk majd ahogy voltunk elmentünk várost nézni. Velence pedig így néz ki, egyszerűen csodálatos:




itt éppen 2 napja nem aludtam semmit

Roses Ciutadella

Utolsó kötelező programjaink egyike volt, hogy Roses-ban végre megnézzük belülről is a hatalmas fallal körbevett Ciutadella-t, azon belül pedig a híres görög és római népek nyomait, egy 11. századi román kolostort, valamint a későbbiek során (16. század) épült katonai létesítményeinek maradványait.
Dübörgő szél, vakító napsütés, nyugalom és csend honol ismét Roses-ban.

Belül nincs valami nagy élet, de azért érdekes:

Adeu Palau-saverdera

Ez itt Joan a szomszéd bácsi.

Gondolom csekély olvasótáboromat váratlanul éri a bejelentés, bennünket kevésbé mert titkon már jó ideje érleltük a döntést: hazaköltözünk Magyarországra.

Ennek sok oka van, egyrészt még nem vagyunk alkalmasak a nyugdíjasszerű életvitelre, nézegetni naphosszat a tengert és a hegyeket, az olajfákat, figyelni a napfelkeltét, a rókákat a mezőn, a borzot a késő esti út szélén, a madarakat, ahogy dézsmálják pofátlanul a termést, a fecskéket, akik jönnek-mennek, nem tölti ki életünket a gyülekező macskák sorfalának látványa. A téli bezártság, a nyári turistahegyek nem biztosít itt mégsem teljes életet, így tovább próbálkozunk, bár lehet, hogy visszanyúlván érettségi tételeink egyikének tanulságához: az ember célja e küzdés maga, azaz úgysem a cél elérését keresem, úgysem megállapodni akarok csak kipróbálni ezt meg azt. Kipróbáltam ezt is a maga torz módján, mert annak nem lehet nevezni, hogy én most megpróbáltam volna a spanyol (elnézést: katalán) emberek közé igazán beilleszkedni, hiszen home office-t működtetünk, azaz magunk vagyunk egy elszigetelt világban, ez se volt rossz, valamire jó volt, lehetett óvatosan, kívülállóként szemlélődni.

Aztán itt vannak azok a dolgok, ahogy a cégeket itt is igyekeznek a lehető legjobban lehúzni szinte már működésképtelenné téve őket, ez tudomásom szerint nagyjából mindenhol így van, úgyhogy nem is várok ilyen téren nagy változásokat.

Nem utolsó sorban családi okok is vezérelnek.

Ezt a blogot természetesen nem zárom le, hiszen eddig is terheltem budapesti élményekkel, hát most majd folytatom, mintha mi sem történt volna.

Señoras y señores cierren la puerta és persze nyissunk ki egy újat.

várakozás

Várakozás...