2008. július 29., kedd

3 hónap

Alig múlt egy éve, hogy itt éldegélünk Centellesben és lehet, hogy már tovább is állunk, persze ez még nem biztos, de a szándék megvan, hogy elhagyjuk ezt a szép kilátást és lecseréljük egy másik szép kilátásra. Ha minden jól megy még három hónapot leszünk itt, abból is egyet Magyarországon, hiszen az augusztus az mindenkinek jár, itt még az a kevés élet, ami van megszűnik augusztusban, bezárnak a boltok, még hazább mennek az emberek. Hiányozni fog a Centelles kávézó, ami most már első számú kedvencünkké vált, napfényes, és tele van kedves emberekkel, akik észrevesznek, köszönnek és tudják mit kérünk a harmadik alkalom után. Jó, akinek ennyi mozgástere van, az még ennek is örül (én). A Violeta visszacsúszott sokadik pozícióba, mert már ránk se néznek úgy adják a kávét és croissant-t, persze lehet, hogy ez az igazi otthonosság, de szerintem mégsem, mert máshoz meg hozzászólnak. Szeptembertől elkezdek rendesen tanulni katalánul is, ezzel elősegítve, hogy összejöjjön valami lakhely valahol máshol, hiszen minden jónak vége kell szakadnia egyszer. Addig is meglátjuk, de én jövő pénteken sőt már jövő csütörtökön este megköszönöm egy időre a halakat.

Nincsenek megjegyzések: