2010. július 31., szombat

Villányban esővel és békákkal


Szerencsére a nyár nem hagy bennünket belesüppedni a napfényes semmittevésbe, időnként 15-20 fokot esik vagy éppen emelkedik a hőmérséklet. Jelenleg 18 fokban töltöm a szombat délutánt Villányban, ahová most már egész rendszeresen járok, például télen is láttam, tavasszal és most nyáron is. A műfajhoz képest túl kényelmes körülmények között élvezem az állandósult felhőszakadás hangulatot, ahogy a 100 négyzetméteres terasz tükörfelületet képezve sugározza rám a borút.

Közben gondolkodom és dolgozgatok, türelmesen és kitartóan mivel természetesen Wunderlichéknél vagyok ismét.

A péntek este folyamán az esőt békaözön kísérte, ennyi békát még nem is láttam egyszerre, az emberek folyamatosan a lábuk alatt vannak, de közben ízelítőt kaptam a késő péntek esti Villány autentikus hangulatából is, a helyi félig kocsma félig diszkóból hömpölyögtek ki és be a tinédzserek, sőt még egy színpadot is felállítottak, ahol ismerős könnyed, lakodalmas dallamokat játszottak. Nem hiányoztak a bortermelő és pálinkás standok, a mézeskalácsárus, de azért egy lépéssel ki lehetett vonulni ebből a (számomra) szürreális buborékból, még ha erre ugye elvileg csak rá kéne/illene hangolódni. Ez most nem ment, de nem is töltöttem magamból Villány bármelyik vörösborából eleget ahhoz, hogy felvegyem a ritmust.

végletek,
avagy fejtsük meg Villány titkát, jelenét és jövőjét
Wunderlich Bortrezor és Látványpince
péntek este, Villány falu

Nincsenek megjegyzések: