megszámlálhatatlan

Villányban vagyok ismét, munka jelleggel, júliusban, 15 fokban, igazi kihívás.

Az éjszaka folyamán kb. két és fél órát tudtam aludni, köszönhetően a csend és zaj különleges kombinációjának, a kutyaugatásnak, a szúnyogzümmögés és csípés váltakozó jelenlétének, majd mindezek elmúltával az azonnali és agybahasító kakaskukorékolásnak.

Viszont az űrlények landolását követhetem szerencsés módon.

Breaking News:

Egyébként ma megjelent újabb értekezésem: Mi lesz veled molekuláris gasztronómia? az El Bulli hamarosan megtörténő bezárása alkalmából.

pozitív darabolódás

Most, hogy egy olyan hétvége elé nézünk, amikor például kaptam (az élettől) 4 szabadnapot a semmiből és végre leáll az élet, én pedig lélegzethez jutok és mindezt 3 napja tudtam meg, mert én ugye ki vagyok esve ezekből a hivatali rend kérdésekből, itt saját törvények uralkodnak, ami a legegyszerűbb konstrukciót hordozza magában = mindig dolgozom.

Újabban szórakozás közben is dolgozom, ahogy tegnap is Villányban, ahol a Wunderlich Torkos Csütörtök vacsorán vettem részt, az eseményt pedig nem mulasztottam el megörökíteni a gasztrobizarron sem. Igaz, hogy az egész beharangozást általában kissé erőtlen közvetítés követi, tekintve, hogy egy-egy ilyen vacsorán ugye fogyasztani is kell, egy borászat esetében pedig elkerülhetetlen, hogy a borokat is kóstolja az ember (kényszer), ha pedig kóstolja akkor annak hatása is van, ha pedig hatása van, akkor a koncentráció adott esetben csökkenHET. Esetemben csökkent is, ezért nem tudtam beszámolni kellő átéléssel a kacsamell carpaccioról menet közben, de a szavam leginkább a Cassiopeia Syrah 2008 kóstolása során halkult el: itt az történt, hogy kigyulladt a piros lámpa a fejemben, ez a bor rendben van eléggé.

Ezután még várnak rám újabb gasztroprogramok tekintve, hogy az a rendkívüli megtiszteltetés ért, hogy az Útisúgó utazási portál Gasztronomád rovatának étteremkritikusa lettem. Csak úgy tényszerűen megemlítem a történeti hűség kedvéért, hogy 3 hete pedig megtörtént az első nagy siker: megjelent a Diningguide-on is egy cikkem a spanyol sonkáról. Szóval azért lassan, de biztosan araszolok előre ezekkel a dolgokkal, hogy aztán kiteljesedhessek és életemet teljes egészében az írásnak szentelhessem: egy tóparton kötött garbóban sétálhassak, ihletet gyűjtsek, 2 macska melegítsen két oldalról, a többi már csak bónusz, még lehet kandalló is valahol időnként ja és internet is legyen. Na jó ez az egész lehet, hogy mégsem én vagyok.

Szóval jelenleg mégiscsak az a helyzet, hogy darabolódom szépen és hát a darabolódás szükségszerűen széteséssel is jár, ezt az eremdényt következetesen teljesítem: a felhalmozódott feladataim és munkáim botrányos méreteket öltöttek.

Nemsokára azonban beszámolok sokkolóan előrehaladott állapotú képekkel a lakásépítkezésről is.

Villány újabb arcai

Meglepő fordulatként ismét Villányban jártam, többek között a Sauska Pincét tudtam közelebbről megismerni és boraikat megadott sorrendben megízlelni, majd a Tenkes csárda gulyásleveséből tömhettem mérhetetlen mennyiséget magamba. Levezetésként Malatinszky kúriáján kóstoltunk még további 8-10 bort.

Sauska laborborászatában jól éreztük magunkat, leszámítva pechünket a nekünk szentelt körbevezető emberrel, aki ledarálta nekünk a pince működési folyamatát, hangsúlyozva a tradíció szót, amelynek megítélésem szerint kevés köze van a pincészetben alkalmazott technológiákhoz. Leültünk fényes asztalokhoz majd gépiesen végigkóstoltattak velünk hatféle bort, közölték a cimkére írott évszámokat és fajták adatait. A borokhoz nem járt semmiféle étel, szárazkenyér sem, ezért társaságunk egy része hisztérikusan ideges állapotba kerülve várta néhány órával később, hogy kihozzák a kétszemélyes Kemencés tálat a Tenkes csárdában, ahol egyébként a mosdóban a törülközőtartón a Tenkes kapitánya című film szórakoztat bennünket kéztörlés közben.

Tenkes Csárda zsírkompozíció

Sauska Pince tradíció és technológia

Az elképesztő lakmározás után Malatinszkyhoz mentünk, aki emberi szavakkal, sokféle jó borral és mértéktartó tréfálkozással javította fel az itt eltöltött napunk átlaghangulatát.

Villányban esővel és békákkal

Szerencsére a nyár nem hagy bennünket belesüppedni a napfényes semmittevésbe, időnként 15-20 fokot esik vagy éppen emelkedik a hőmérséklet. Jelenleg 18 fokban töltöm a szombat délutánt Villányban, ahová most már egész rendszeresen járok, például télen is láttam, tavasszal és most nyáron is. A műfajhoz képest túl kényelmes körülmények között élvezem az állandósult felhőszakadás hangulatot, ahogy a 100 négyzetméteres terasz tükörfelületet képezve sugározza rám a borút.

Közben gondolkodom és dolgozgatok, türelmesen és kitartóan mivel természetesen Wunderlichéknél vagyok ismét.

A péntek este folyamán az esőt békaözön kísérte, ennyi békát még nem is láttam egyszerre, az emberek folyamatosan a lábuk alatt vannak, de közben ízelítőt kaptam a késő péntek esti Villány autentikus hangulatából is, a helyi félig kocsma félig diszkóból hömpölyögtek ki és be a tinédzserek, sőt még egy színpadot is felállítottak, ahol ismerős könnyed, lakodalmas dallamokat játszottak. Nem hiányoztak a bortermelő és pálinkás standok, a mézeskalácsárus, de azért egy lépéssel ki lehetett vonulni ebből a (számomra) szürreális buborékból, még ha erre ugye elvileg csak rá kéne/illene hangolódni. Ez most nem ment, de nem is töltöttem magamból Villány bármelyik vörösborából eleget ahhoz, hogy felvegyem a ritmust.

végletek,
avagy fejtsük meg Villány titkát, jelenét és jövőjét
Wunderlich Bortrezor és Látványpince

péntek este, Villány falu

Wunderlich bortrezor kör találkozó

Nem állítom, hogy nem vagyok elkötelezett híve a Wunderlich Látványpincének, viszont most hétvégén ismét lehetőségem nyílt elmenni Villányba a Wunderlich bortrezor tulajdonosainak találkozójára, nem mintha rendelkeznék ilyennel, csak hát úgy potyautasként jól megszokott formám szerint én is ott figyelhettem, hogyan mulatnak a büszke hobby borrajongók.

20 fok volt stabilan, az időjárás tehát ideális, a napsütésből nem sokat láttam mégsem, mert főként a pincében kuksoltunk, ott viszont zajlottak az események. Déltől borkóstoló vette kezdetét és igazán én is a nagyok közé tartozva jegyzetelhettem a véleményem az adott borról, értékeléssel meg mindennel, színt ítélhettem, ízvilágot, savasságot, ilyen-olyan tulajdonságot és aktívan figyeltem azt is milyen jellegű lendülettel kell a pohárban pörgetni az italt úgy, hogy ne öntsem közben mégsem magamra a teljes mennyiséget. Ezügyben például tanácsot is kértem a mellettem ülőtől, aki mondta, hogy értelem szerint, meg még ilyeneket. Viszont volt ebéd is köztük az egyik felkapott és most már szinte állíthatom, hogy kedvencemmé vált csicsókaleves, amit még a szintén kedvencemmé lett Olimpia étteremben fogyaszthattam először másfél éve. Jó volt ez is, bár amikor kérdeztem a séfet, hogy mi mindent tett bele mondta, hogy szárazon, hogy "csicsókát" úgyhogy nem is folytattam tovább a tartalmas gasztro eszmecserét.

A délutánomat nem könnyítette meg a sokféle bor, amit magamba töltöttem, pedig igyekeztem nem mindet elfogyasztani és megtartani a minőségi és nem mennyiségi borfogyasztás arany középútját és egyébként sikerült is csak hát a vörösbor ugye elég nagy étvágyat csinál és nekem lett is.

Most már belémvéste magát Tompa Imre amúgy nem is vicceees megmondása: Wunderlich is wunderbar.

Hát néhány kép akkor, hogy is néz ki a hely bár már egyszer volt róla szó, sosem elég, na.

szolid homályban a bortrezorosok

a titkos műhelyek egyikében

az egyik cimkesor

ez itt a lobby, előtér vagy bárhogy hívjuk mindenesetre megadja az alaphangulatot
mondjuk valóban nem a pókhálós, dohos pincékre vágyóknak

szolid elegancia

Villány - In Vino Veritas

Tegnap elmentünk Villányba több okból, de egyébként is már érdekelt, hogy nézhet ki ez a híres borvidék. Elsősorban nem is az újabb kétszer 220 km (azaz 440 km) egyhuzamban történő autóvezetésről akarok beszámolni (de azért miért is ne említsem meg). Mondjuk teljesen új tapasztalatokkal gazdagodtam: például eddig nem is volt részem olyasmiben, hogy 100 méteren belül 2 balesetnek is a szemtanúja lettem volna, szerencsére egyik sem volt súlyos.

Villány első pillantásra nem különbözött sok mindenben a többi falutól, leszámítva "A Pincesort", ahol változó stílusban és minőségben próbálhatunk éttermeket, pincéket. Mivel nekem mindenhol szükségem van legalább egy kávézóra, nagy nehezen találtunk is egyet, a pincérrel pedig elbeszélgettünk arról, hogy miért nem tartják fontosnak, hogy a kávén kívül más is legyen a kávézóban (például croissant ugye), de ő elmondta, hogy azért mert egyáltalán nincs rá igény. Amúgy pedig gyomorforgató helyi érdekviszonyokról hallottunk tőle, ahogy az önkormányzat betartat vas szigorral bizonyos nem létező arculati szabályokat, ami már inkább a szolgáltatások rovására megy.

Egyébként nagyon jól éreztük magunkat elsősorban vendéglátóinknak köszönhetően, ahol futurisztikus, lenyűgöző enteriőr kárpótolt a falu küszködő valóságáért cserébe. Gazdag pincészetek szakadt csatornavonalakkal összekötött, elszigetelt kis világa.