2012. március 11., vasárnap

Tücsök és a hangya

Pénteken épphogy lezártam a hetet, és már mentem is Balatonra a balatonszemesi Kistücsökbe, ahol érdekes koncepciójú Légli Géza borvacsorát tartottak, olyan szintű egybeeséssel (bár én sem véletlenül voltam ott), hogy a Sarki Fűszeres is szerepelt, mint az est aktív résztvevője.
Nem állítom, hogy szombaton nem voltam olyan, mint egy felmosórongy, ezt azonban azzal kompenzáltam, hogy engedtem magam bevonni egy Manga Cowboy hamburger ebédre, majd egy teljesen kattant, elképesztő tesco vásárlás programba, ahol például könnyes nevetéses perceket töltöttünk a játékosztályon.

A vasárnapról már csak annyira emlékszem, hogy három év után ismét esélyt adtam a Firkász étteremnek, de minek, mert ez egy olyan szomorú hely bár az étel nem is olyan rossz ám.
Utána intenzív élmények, majd jött a hétfő, bepörgés és az események láncolatának nyomon követése, szervezéssel folyt. Délután pedig egy fantasztikus programra nyílt váratlan lehetőség a Bako Hungária és a Cukrász Ipartestület jóvoltából a Mátyásy francia cukrásztanfolyamra beengedtek bennünket, szemlélőként, fotós és újságíróként, igazi kuriózum, elképesztő megtiszteltetés volt.

Ma viszont reggel Centrál Kávézóban egy újabb interjút bonyolítottunk macaron témában, majd este a Four Seasons Greshamben egy hihetetlen szép ajándék "közel-keleti" tematikájú vacsorát kaptunk, gyönyörű az a hely, minden percét élveztem a képeken látható Demeter Zoltán: Szerelmi bor mellesleg az én érdemem, hihetetlen finom volt. A küldetés az volt, amit kértek a Greshamben, hogy "vigyek egy jó bort", és már majdnem furmintot vettem, de aztán szerencsére eszembe jutott a furmint féle meghurcoltatás egyre haloványodó emlélke és gyorsan, időben a hárslevelű mellett döntöttem.

Nincsenek megjegyzések: