Figueres

Sikerült egyáltalán nem turistás képeket készíteni a ránk szabott negyven perc alatt Figueresben. A lényeg ugyanis Palau-Saverdera volt ezúttal, aminek a nevét elég nehéz lesz megjegyezni még nekünk is, de muszáj lesz, mivel ott fogunk lakni októbertől.

Figueresről még néhány képben

Concert hall in Lisboa

Az ember csak egyszer 33 éves, és mivel ezzel egyidőben Leonard Cohen koncert éppen a szomszédos Portuáliában volt, átugrottunk Lisszabonba pár napra, így legalább megszemlélhettük az újabb kulturális különbségeket, hasonlóságokat a környező országok tekintetében.
Nappal nagyon meleg, este elég hűvös időszakot fogtunk ki, a közeli óceán is mindent megtett azért, hogy felerősítse ezt a hatást, és a pár nap alatt próbáltuk felfedezni minél többet. Ezúttal a sok balszerencsesorozat után sikerült kifogni életem legjobb lakhelyét, ami Lisszabon várnegyedében egy viszonylag lepattant XIX. századi épület tetején található, sokak által nem kedvelt falépcső vezet fel a tetejére, ahol 4-5 szoba áll a vendégek rendelkezésére és egy nagyon gondos háziúr, valamint még tovább lehet menni két szintnyi teraszra életveszélyes csigalépcsőkön. Első nap egy igazi őrült taxis szállított bennünket egyenesen oda, végig káromkodott és elképesztő sebességgel hajtott a kis macskaköves majdnem 90 fokban fölfelé ívelő utcákon.
Az első éjszaka után ébredtünk a szülinapomra váratlanul, ami rögtön egy teljesen megdöbbentően mennyei reggelivel indult, nem mindig vagyok a kajára így kihegyezve (na jó de), ez igazán fantasztikus volt, egyszerűen leültünk egy gyönyörűen terített asztalhoz és érkeztek a finom cuccok, nem akart véget érni sehogysem. Kb. 15 féle apróra vágott gyümölcsből álló gyümölcskoktél zárta a reggelit.

Rögtön ezután el is indultunk, még azért megnéztük első izgalmas kalandként a kávékínálatot, mivel olvastam az egyik blogban, hogy milyen sokféle kávé van errefelé ezt meg is kellett néznem, nagy nehezen kinyögtem, hogy cafe com lleite (ami itt café con leche azaz kávé tejjel) és meg is kaptam a tökéletes kávét, ezt később nem sikerült kifogni, csak selymes ízü jóval tejesebb kávé formájában, de miután spanyol és angol keveréken elmagyaráztam, hogy kevesebb tejet kérnék bele megkaptam, amire vágytam, enyhén lefárasztva a kedves kiszolgálókat (már amikor kedvesek voltak).

Na gyorsan belevetettük magunkat a látnivalókba, megnéztük a főteret, az éppen felújítás alatt álló kikötőt, majd szereztünk egy buszt, ami kivitt bennünket a volt expo helyszínére, ami ugye minden helyet fellendít , itt is ez történt, modern, előremutató épületek, tátott szájjal néztük a fantasztikus építészeti megoldásokat. Erre található az Oceaniarium is, ahol sok halat, cápát, ráját ilyesmit lehet látni és nem is szánalmas környezetben, úgy látszik már hagyománnyá váli, hogy állatokat nézek a szülinapomon.


Szinte az egész napot itt kint töltöttük, van egy óriási bevásárlóközpont is, na ott nem sok időt, aztán hazavetődtünk, hogy kicsit kipihenjük magunkat, majd az esti partyhoz megérzés alapon választottunk egy éttermet és sikerült is egy nagyon jó, egyébként egyáltalán nem drága, de annál jobb indiai étteremben tradícionális és mégis modern - a szakács hosszas magyarázata szerint az Ayurveda elvei alapján készített ételeket ennünk, ami jót tesz a testnek meg a léleknek is, hát ezt határozottan éreztem.

A másik két nap is hasonló aktivitással telt, körbejártuk az öbölrészt, nagy kikötőket, hidakat néztünk és óceán hihetetlen energiájával szembesültünk a pusztuló házakat látva. Viszonylag sok rossz állapotban lévő ház van Lisszabonban, de nekem azok is tetszettek valahogy. Van egy úgynevezett tolerencia tér, ami tele van bevándorlóval, ami nagyon toleráns, de a környék elég szépen lepusztult ezáltal így arra estefelé már nem nagyon kanyarodtunk.

Fő programunk pedig az volt, hogy július 19-én este elmentünk Leonard Cohen koncertre, ami - most már magamat is unom ezzel a sok lelkesedéssel - nagyon nagy élmény volt. Megtekinthettem a portugál alternatív, egykor talán hippi értelmiségi köreit, ma már menő autókkal, szinte mindenki szemüvegben, diszkréten álldogált, kedvesen és rajongva üdvözölte LC-t és én együtt énekeltem velük, hozzáadva a magamét is a portugál közönség részéről LC szeretetteljes fogadtatásához.

Mr Leonard Cohen "Happy Birthday Reginaaaa..."

Jó azért sikerült kifogni rossz helyeket is, például zsírrizst enni, meg üres salátát különálló dióbelekkel, meg fehérbablevest vizenyőstiramisuval is (ezeket nem én szerencsére), valamint részei váltunk egy nagy busz csetepaténak is, ahol ordítva összevesztek az emberek, hogy az ablakot be kell-e csukni és akkor megy rendesen a légkondícionáló vagy nem és akkor jön kintről a levegő, mert a légkondi meg nem megy. A lényeg, hogy itt is kiadják a helyiek a mérgüket, nem magábafojtós szibériai népség. Mondjuk a portugál nyelvből hangzás alapján egy mukkot sem értettem, nekem úgy tűnt, mintha valami szláv nyelven beszéltek volna, ezt nem is értettem, de ez már csak az én véleményem, ilyen ez a portugál. Én még visszamegyek szerintem arra.

tíz nap Marokkóban

A katalán monszuntól elmenekültünk 10 nap biztos meleg és esőmentes helyre, tulajdonképpen ez az egy pozitív élmény maradt végül Marokkóban. Szakadó esőben szállt fel a repülőgép éjszaka fél 1-kor, volt bennem egy kis öröm, hogy végre el innen a hideg és esős spanyol nyárból, meg ugye félelem is a marokkói légitársaság nyikorgó berendezése láttán. A repülést túléltük szerencsére, hajnalban meg is érkeztünk, a következő nap pedig ráment az éjszakai utazás kiheverésére.

A szállodában egy idő után sportot űztünk a sok helyi és sajátos értelmezésben vett szolgáltatás számbavételéből, úgyhogy ezeket nem is írom itt le inkább, mivel azt már megtettem népszerű magyar utazási fórumon.
Az úgynevezett belvárosba csak néhány nap után merészkedtünk be, elsőre rossz irányban kezdtük, és 20 perces 50 fokban való menetelés után zombie arcok között feladtuk és visszasomfordáltunk. Másnap a kiváncsiságtól vezérelve mégis bementünk megnéztük a híres Jardin Majorelle-t, ahol sokféle növény található, valamint bementünk a szintén híres-neves Fő Térre, itt bazársorok voltak és emberek akik mindenfélét árulnak. Izgalmas és érdekes is volt, amennyiben az ember túl tudta tenni magát a fojtogató bűzön és a rothadó áruk látványán, de nem akarom egyoldalúan bemutatni a helyzetet, néhány méteren jöttek mindig a fűszerárusok, ott elmenni csodálatos volt, finom mindenféle illat helyettesítette a romlott csirkehús szagot. Ezután még párszor bementünk és megnéztük ugyanezeket, általában hasonló élményekkel távoztunk. Itt meghalni is könnyen lehet amúgy, mert az autók gyakran elütik az ember ha nem vigyáz.

A szállodai tartózkodás érdekessége a folyamatos lámpa és üvegtárgyak fotózásában kimerült, a kissé erőltetetten összeeszkábált és erőnek erejével fenntartott kert virágfotóit félreraktam.
Legfőbb pozitívum, hogy meleg volt és napsütés is, valamint érdekes volt tanulmányozni a franciák, olaszok és angolok napozási szokásait: a franciák párhuzamosan egymás mellé elhelyezik a napágyakat merőlegesen a medencére, az olaszok sugárirányban napállásnak megfelelően, de a nap állásához viszonyítva és asszerint folyamatosan forgatva, az angolok végig ugyanúgy és pont keresztbe a franciákéhoz képest, ők ráadásul egyáltalán nem tudnak napozni, mert folyamatosan szenvednek és mozgolódnak közben, 40-es faktorszámú krémmel kenegetik magukat egyenetlenül, amelynek következtében a kihagyott részeken pirosra sülnek a többi részen viszont tejfehérek maradnak. A kelet-európaiak pedig az árnyékból figyelik mindezt és igyekeznek nem leégni. A franciák egyébként képesek akár 8 órán át is feküdni a napon mozdulatlanul.

Hát ennyit tanulságként, következhetnek a képek.