Vilajuïga

Vilajuïga is a szomszédos falvak egyike, elsősorban palackozott ásványvizéről híres. Ha már egyéb intézendő ügyeink miatt a közelben jártunk (autóval, baj?), benéztünk ide is. A híres ásványvíz palackozó elegáns cégtábláján túl, nem volt túl sok egyéb érdekesség. Nyilván Salvador Dalí kedvenc vize volt ez, valamint 1904-ben alapították családi vállalkozásként. Ma már kicsit esik szét a hírnév és a megbecsülés, hiába modern időkben mit számít egy kellemes ásványvíz. Viszont a design jó és maga a víz is, mi már vettük, ittuk is korábban. A többi érdekesebb látnivaló csak mértékkel:

törzskávézó

Nem azért, mintha szánalmasan nem történne semmi errefelé, mert történik, de azért most megmutatom azt az egyetlen kávézót, ahová járunk, nagy becsben tartjuk és nem is váltogatjuk naponta. Elsősorban azért, mert nincs másik.

olajfák mindenhol még mindig

Ma a gyalogolni akartunk. Ilyet is rég írtam, hiszen itt alap az autó, anélkül nem nagyon lehet elképzelni a falu elhagyását. Ma megpróbáltuk, az egyik irányban kudarcot vallottunk, a másik irányban pedig vészjóslóan ugattak a kutyák (csak számomra vészjóslóan), ezért harmadik utat választottunk így átjutottunk a domoldal szomszédos Can Isaac kisebb közösséghez, ahol legfőképpen a német és holland lakosság uralja a terepet, ez a kerítések kutyás, törpés, agyagbakancsos díszítésén is megmutatkozik. Ezen kívül találtunk itt egy nagyon ígéretesnek tűnő éttermet, fúziós konyha, 21 EUR a vasárnapi menü ez szerintem menő helyre utal. Majd megnézzük egyszer.
A környék olivafáival továbbra sem tudok betelni, erőt sugároznak akár a tenger, szeretem őket. Néhány fotó tehát a környékről:

a falu egyik vége felé

nem messze tőlünk (20 méterre)

dekorációolivafák
Palau-saverdera bejáratának híres boltja
Can Isaac pucc házai

újabb benyomások

Kicsit kiruccantam Budapestre, húzós volt azért innen leküzdeni a távot, de sikerült és még a repülőn is csak egy-két órát töltöttem színtiszta rettegésben különben is az már csak a vége volt az egésznek. Múlt héten azonban visszatértem és szokom tovább az új környezetet, ami ismétlem majdnem minden szempontból jobb, egyedül azt nem tudom megszokni, hogy egy darab kávézó van az egész faluban. Ott pedig ordít torka szakadtából reggel 9-kor a közönség, issza mindenki a reggeli vörösborát vagy sörét és eszi az egy ló napi kalóriaszükségletét is kielégítő szendvicsét, előtte pedig nekem még a croissant is be kell szerezni és hurcolni magammal, mert ezek ilyesmi puccos dáma ételeket nem tartanak. Tegnap megnéztük még a titkos nyitvatartással rendelkező másik bárt, el is kaptuk este 8-kor éppen nyitva volt, Azt hiszem nem nagyon kívánkozom oda máskor, nem is csak a néhány csótány miatt, amit láttam pult szélén, pulton belül meg mindenfelé meg nem is a teljes mértékig ihatatlan bor miatt, hanem úgy általában a - tipikus talponálló katalán kifinomultabb változata darts pályák meg pisztolyos játékautomata meg bingojáték kivetítve, lapostévén megy az esti sorozat, fél és teljes részeg emberek ordítva kártyáznak, a helyi kovács fennhangon szónokol, aki egyébként pont úgy néz ki, mint egy kovács és az egész fölött rideg neonfény - hangulat miatt.

Tegnap még hosszas nyomozás után találtunk két edzőtermet Roses-ban az egyikre csak az volt kiírva nagy betűkkel, hogy PRIDE és két életnagyságú body building figura a kirakatban és semmi más, a másik pedig úgy nézett ki, hogy háromszor szerepelt rajta sárgával a felirat, hogy GYM és semmi más, majd benyitva azt láttuk, hogy éppen felújítják. Viszont láttunk még tánciskolát is, ahol semmi nem derült ki csak néhány fotóval demostrálták a helyi közösségek aktivitását, de nyitva tartás, foglalkozások leírása nem szerepelt, minek is.

Utána pedig megostromoltuk az információs irodát, ott rutinos mozdulatokkal karikázgattak nekünk a térképen mindenfélét, amit csak kérdeztünk ezután pl. megtaláltam a nyelviskolát is, de pont nem fogtuk ki azt az egy-két órás nyitvatartást, amivel rendelkeznek majd legközelebb. Ez - ha lehet egyáltalán ilyen - még szélsőségesebben jellemző errefelé, hogy egyszerűen minden nap máshogy vannak nyitva a boltok, még akár felvállalva ki is írják napokra bontva, megjegyezhetetlen mindegyik és semmi logika nincs benne. Az orvos például van, hogy 12:00-tól 13:30-ig rendel. Hát ilyenek. Mondjuk az, hogy 9-kor még semmi élet nincs sehol ezen nem is kell, nem is szabad meglepődni ugye. Hiábaaaa Costa Bravaaaa.

hétköznapok

Múlt pénteken most már tényleg elköszöntünk centellesi otthonunktól átadtuk a kulcsokat és holnaputántól már jogunk sincs ott tartózkodni, nem mintha lenne bármilyen lehetőség is erre. Úgy tűnik megússzuk a nagy érvágást és minden teketória nélkül visszakapjuk a kisebb vagyont, amit le kellett még induláskor tennünk, akkor ugye porig nullázva anyagi lehetőségeinket, most is éppen itt tartunk, de most az újabb erőn felül vett és nyakunkba vödör vízként zúdított váratlan terhek miatt. Azért lassan csak összeszedjük magunkat, hiszen közeledik vészesen annak a napja (6 nap múlva, ha jól számolom), amikor 2 éve lesz annak, hogy országot és otthont váltottam, azaz kiköltöztem ide Spanyolországba, akkor ugye Barcelonába és azóta ez a negyedik otthonom, de szerencsére elmondhatom, hogy fölfelé vezet az út, legalábbis eddig és a jelenlegi tényleg egy nagyon jó hely. Az évfordulót viszont éppen Budapesten fogom ünnepelni, mivel megkockáztattam egy kirándulást innen, hát a pénteki napom (holnapután) emiatt érdekesen fog alakulni reggel 6-kor indul a vonatom Barcelonába, oda el is kell jutni valahogy, de a hajnali vezetés nekem eddig is ment, akkor legalább nem sokan zavarnak. Aztán valami ismeretlen helyre fogok érkezni, úgyhogy onnan még ki kell vergődnöm a reptérre és akkor a szokásos repüléssel járó izgalmakról még egy szót sem említettem. Nem baj, majd feldobom magam a duty free shop-okban, már ha lesz egyáltalán szabad percem és nem egyből rohanhatok a gépre, amilyen szerencsésen tudnak alakulni az ilyen kiszámított időpontok és utazások.
Tegnap megnéztük szállásadó barátainknak (ház tulajdonosai kedves fotós házaspár) új otthonát, hát nem tudom, Rabós nevű faluban laknak valami különösen bezárt utcák között, kőházak mindenhol, eddig még csak sötétben láttuk a helyet, szóval ki tudja létezik-e egyáltalán világosban, továbbá a házuk kb. 5 szintes szintenként 30 négyzetméteres, legalul pedig nyers sziklafalak találhatóak, a gyerekeik pedig gyakorlatilag a pincében lettek elhelyezve egy sufniban a plafonban van egy fél ablak, nevezhetnénk kis jóindulattal szuterénnek is.
Mindegy, azzal a jó érzéssel távoztunk, hogy jól jártunk.

egészen északon: Portbou és a francia oldal

Északra elmentünk a hétvégén, először Portbou-t látogattuk meg, ahol hatalmas készültségben várják a turistákat, még ha ilyenkor egy sincs ott. Viszont a turista információs iroda nyitva, tele szórólapokkal, képeslapokkal és a "valamikor valami nagy dolog történt itt" hangulattal, vagy "itt valaminek lennie kell, de mi az" tipikus turistaérzéssel.

Portbou ugye egészen Spanyolország pardon Catalunya északi csücskén található közvetlenül a francia határ mellett (1 km-re) a Pireneusok első és más szemszögből nézve utolsó kis faluja. Portbou eredetét tekintve halászkikötő volt, lényege a tenger, illetve az ezzel összefüggő aktivitások: szörf, búvárkodás, kajak, sporthorgászat stb. na ezt a mondatot le se tagadhatnám, hogy egy turisztikai kiadványból néztem ki.

Ez az a pont, ahol a hegyvidék és a partvidék találkozik, amennyiben a partvidéktől közeledünk innentől hegyvidékes, szerpentines tájra számíthatunk, veszélyes kanyarokkal, mély völgyekkel, szakadékokkal és tele bortermő vidékekkel, főképpen, amikor átérünk a francia oldalra, ami ugye elég hamar megtörténik.

A francia oldalon pedig végig különböző érdekes nevű falvakon viszonylag hamar megérkezünk Perpignan-ba, ahol hatalmas bástya és várnegyed található, és igazi franciák, akik egyfolytában vásárolgatnak és rengeteg bolt és nagy-nagy választék és hirtelen minden kétszer annyiba kerül. De az érzés leírhatatlan, a házak stílusa is magával ragadó, leszámítva a civilizáció vívmányairól máshogyan gondolkodó bevándorlók által befoglalt környéket, ahol a teljes lepusztultság és szeméthalom kötelező velejárója sajnos a környéknek. Ki, hogy érzi jól és otthonosan magát.

Portbou-i sziklák Portbou partjai

a borvidéken járva borkóstoló standokba botlunk,
ha éppen nyitva vannak, ingyen lehet kóstolni

ez már a francia oldal ez pedig már Perpignan Perpignan

Llançá

Tegnap ismét elugrottunk az egyik közeli turistaparadicsomba Llança-ra, amely mindössze 15 km-re van. Megint csak nagyon sok turistát tudok itt elképzelni nyáron, most azonban ez is egy nyugodt, kellemes hely volt, temérdek nyaralóval, látványos öblökkel, sziklás parttal, yachtkikötőkkel. Az út részleteinek ecsetelése nélkül, melynek során én vezettem kivéve visszafelé, amikor nem, mert nem volt zökkenőmentes az egyik kereszteződésben az elindulásom és mivel mögöttem a kedves, türelmes, vasárnap délutáni autósok 2 másodperc múlva elkezdtek dudálni. Llançá tehát elég szép, képekben: