borkóstolás ösztönből

Tegnap volt ismét egy borkóstoló itt a Sarki Fűszeresben. Ugyan érzékelem annak a súlyát, hogy éppen kihevertem az elmúlt hetet és máris borkóstolón üldögélek, de lássuk be nálam ez szakmai kötelesség, egyszerűen csak áldozatosan végzem a munkámat, semmi több.

Arra a felfedezésre jutottam tehát, hogy nekem egy bor kétezer forint alatt nem bor és nem is célom, hogy fogyasszam. Lehet, hogy ezt majd később még megcáfolom és hosszú értekezés során fejtem majd ki pont az ellenkezőjét, de jelenleg így gondolom megingathatatlanul. Szerintem ez nem sznobéria, a tegnapi napon 8 tételt végigkóstolva egyértelműen bebizonyosodott, hogy az úgynevezett kétezer forint alatti fehérborokat én nem bíírom. Amikor elindultunk felfelé az árban, azokat már tudtam értékelni. Így például felfedeztem Szászi Endre 2010-es Olaszrizlingjét, ami nagyszerű volt (kifakadtam: "na ez bor!"), továbbá az Apátsági Pince Juhafarkját (2009) és Hárslevelűjét (2009), amelyek szintén maradandó élményt adtak.

Hát így vagyok, ezek azért komoly dilemmák és ki tudja megdőlnek-e, amikor felülkerekedik a józan ész és belátás, ha egyáltalán eljön valaha az a pillanat.

lezárások folyamata

Tulajdonképpen egy óriási történet végéhez közeledünk, minden egyes mérföldkövet megjelöltem, de most már tényleg az utolsók között járunk és miért is ne húzódnának egymás mentén a párhuzamos szálak. A Károly körúti lakás ügye elrendeződni látszik úgy értem a függő ügyek is, tegnap ismét egy nagy lépést tettem, továbbá ugyan korábban eldicsekedtem azzal, hogy a könyvszekrények beüzemelésével mekkora hegyeket toltam el megint, de az hozzátartozik az igazsághoz, hogy azzal együtt gyártottam egy-két másik nagy hegyet, amelynek elhordása holnap délelőtt esedékes és itt most a szó szoros értelméről beszélünk, ugyanis gyártottam egy nagy kupacot, amely tele van felesleges, furcsa kiadványokkal és könyvekkel és nehéz szívvel ugyan, de megválok tőlük, hiszen nem hinném, hogy az én feladatom lenne az, hogy - főleg azok után, hogy a felmenők könyvtárának 95 %-át csodálatosan letisztítottam és tökéletes rendbe vágtam, - még a 20-30 évvel ezelőtti tömegfolyóirat gyűjteményeket is tároljam, egyfajta magánlevéltárat képezve ezzel, így is óriási írásos hagyatékot fogok ápolni, tekintve a 400 dossziéban eltelt különböző témájú cikkgyűjtéseket. Azt hiszem szembesültem keményen azzal, hogy egyértelműen a nagypapámra ütöttem a (még nem beteges) rendszerezési kényszer tekintetében, csak vele ellentétben én 10 éves korom óta folytatom ezt a tevékenységet, tehát például ha 100 évig élek majd, elég nehéz dolga lesz az unokáimnak.

Úgyhogy néhány nap vagy hét és megnyithatom a Boros Regina magánkönyvtára és levéltára intézményt, kizárólag exkluzív látogatók részére.

a tökföldön

Két borfesztivál nap között, vasárnap elmentünk Hollókőre is kirándulni, ami számomra meglepő módon - ugyan nem konvencionális útvonalat követve - viszonylag messze esik a fővárostól, kb. 2 órányi autóút volt. A táj nagyon jó, tényleg úgy éreztem felér a provence-i mezőkkel, különösen, amikor az akár szomorúnak is tűnő fekete napraforgóföldeket láttuk, én azonban egy punk vagyok, tehát ez nekem egyértelműen bejött, szerintem szép látvány volt. Nem kevésbé volt lenyűgöző a hatalmas tökmező, amire bukkantunk, ameddig a szem ellátott tökök mindenfelé, csak úgy a nagyvilágban, teljes bizalommal a külvilág felé. Persze csak megérintettem, megcsodáltam, lefotóztam és továbbálltam, semmi tök felhalmozási kényszer nem merült fel bennem.

Ezután következett Hollókő, hát az pedig olyan, amilyen, semmiképpen nem nekem találták ki, egy ilyen tutti biztos turistaközpont, az utolsó szögig minden kitalálva, újjáépített skanzen, műkörnyezet, falumúzeum, kézműves ez, kézműves az, népviselet, fazekas, fakanalas, kecskesajt (vákuum csomagolásban) stb. a gagyi árusítása az átlagosnál nagyobb körítéssel.

Megint hibáztam, bementünk a Várkert Étterembe, ahol olyan szinten borzalmas vargánya "pörkölt"-öt kaptam, hogy gyakorlatilag a háromnegyedét otthagytam, 2000 forintért, ezért két katartikus fogást ennék a Budapesten a Laci!Konyha!-ban (délben), csak magamat hibáztathatom, hogy ilyen helyre beültem, valamint, hogy bármilyen elvárásokat is támasztok egyáltalán errefelé, de legfőképpen, hogy nem valami nagyon egyszerűt, mondjuk egy rántott bordát vagy mondjuk palóclevest rendeltem. Utána megkóstoltam a "kézműves fagylaltot", az is katasztrofális volt. Ismét bebizonyosodott számomra, hogy én egy elviselhetetlen társaság kezdek lenni, ha evésről van szó.

Igazából nem is tudtam nagyon fotókat készíteni, mert minden annyira mű volt, hogy nem volt kedvem, de azért jól éreztem magam, jó volt kiruccanni, főleg visszafelé az Ipoly mellett jöttünk és ott pedig ilyen szépségek voltak:

Borfesztivál 2011

Szerdai indulással lezajlott a Borfesztivál a Budai Várban, ismét úgy éreztem, hogy a saját közegemben vagyok, akár a Budai Gourmet-n. Nyilván a tömegpincészetek és felkapott helyek standjait igyekeztem elkerülni, alapvetően a Zwack Izabella Borkereskedés pultját támasztottam, valamint egy komoly felfedezett: a Kézműves Borok Háza.

Ami számomra pozitív meglepetés volt, hogy rendkívül erős étel részleggel rukkoltak elő, egészen pontosan az U26, az Anyukám mondta és az Olimpia, három nagy kedvencem volt a porondon.

Első nap az Anyukám mondta, fantasztikusan őszinte és finom pizzáját ettük, tegnap pedig személyesen Takács Lajos kedves társaságában élvezhettem a lencsés, kagylós fogásukat. Beszélgettem vele sokat, elmeséltem az ausztriai két-michelin csillagos élményeket, megkérdeztem, hogy szeretne-e Michelin csillagot, mondta, hogy ha kapna is, nem változna meg, hiába sztárolják, ő ugyanolyan marad és ez így van, alá tudom támasztani. Én őt annyira kedvelem, hogy már nem tudom, hogyan elmondani.

az utolsó lépések

magamban

Tegnap kalandos este utáni kimerültség okán, ma pedig csak úgy lendületből itthon maradtam és sziklákat hordtam. Úgy értem tegnap összeszerelésre kerültek az újonnan vásárolt könyvespolcok, ma pedig már pakoltam bele és gyakorlatilag a könyvrengeteg felét méltó helyére tettem.

Fárasztó is volt a nap, kizártnak éreztem a 10K-t, de minden mást is. És egyébként nagyon jól elvagyok.

mára:

"If you are lonely when you're alone, you are in bad company."

"Jean-Paul Sartre"

gasztropokol

Érdekes módon szombattól kezdve rendszeresen leereszkedem a pokol különböző bugyraiba és nem is visel meg annyira: értsd tömegközlekedés tervezetten, szombaton IKEA irtózatos mennyiségű család között, egyedül 5 óriásszekrényt tolva a kosárban - közben hitetlenkedő pillantások "ezt most tényleg egyedül gondoltad?", persze ártatlan mosollyal az IKEA-s eladófiú segítségét a végsőkig igénybe véve. Hétfőn megbeszélések sorozat kiegészítve Westend KFC kedd Lehel csarnok Csirke Csibész ebédeltető, majd Duna irodaházak és a Ráday utca ambivalenciája Costes Michelin csillag vs. turista menü.

Ma pedig, elvégre névnapom van Agip kút hotdog és jegestea, közben ellestem a benzinkutas szendvicskészítés rejtelmeit: kesztyű nélkül, mintha otthon, a pulton szabadon lengedezik a "szendvicssonka", amelynek egyik meghatározó összetevője a "bőrkepor", a háttérben nagykiszerelésű Delma light.