2008. február 4., hétfő

Figaró





Ha már erre lakunk érdemes körülnézni a szomszédos falvakban, ezt tettük vasárnap, hiszen napozni még nem lehet lévén 5 fok, a teraszon viszont ígéretesen nő centiről centire a napos sáv.

Elmentünk tehát Figaróba, ami 2 állomásnyira van és mindig is szemeztem vele, mert jópofának tűnt a hely, a hegyoldalba vannak beépítve ilyen tornyos házak, az egészet magas hegyek veszik körül. Úgyhogy behatoltunk a faluba, mert városnak nem nevezhető. Először egy abszurd módon modern színes óvoda épületet láttunk meg közvetlenül a vasútállomás mellett, majd egy szupermenő kosárlabda pályát, ami közvetlenül egy forgalmas autóút mellett volt mindenféle kerítés nélkül. Ezután bent találtuk magunkat a régi zeg-zúgos utcák között, valahogy minden még sokkal régibbnek tűnt, mint amilyen, gondolom ez a klíma következménye (nedves, hideg, esős, árnyékos), egy mini Anglia. Úgy fél óra után már kicsit alakult a véleményem valahogy elég erősen a giccs határán ingadoztak a kis kertecskék, házacskák kialakítása, túl sok torony meg kút, meg szobor, meg furcsa túldíszített kert. Volt mindenféle kilátás, meg érdekes házak, többet már nem tudok felidézni a helyből.

Nincsenek megjegyzések: