Aiguafreda

Véletlenül ez a szombat is borúsra és esősre sikerült, ennek ellenére felkerekedtünk és átmentünk gyalog a szomszéd kisvárosba, hogy megnézzük milyen módon hatott a természetre a szokatlan mennyiségű eső, valamint úgy általában, hogy néz ki a legközelebbi település, ami nem mi vagyunk még.

Errefelé nem mennek simán az olyan tervek, hogy kirándulni szeretnék, mert egyrészt ki kell nyomozni melyik út vezet majd a cél felé, ez az út hol van, melyik ház vagy víztárazó mögött, és akkor még ott van az a szempont, hogy gyorsabban tudunk-e majd futni, mint az út mentén bennünket ugató/kergető kutyák.

Mindezeken túl valóban felhőtlen percek várnak ránk az erdőben, már amikor éppen nem jön arrafelé egy autó. Utána megint kezdődnek a baljós pillanatok, ugyanis a szomszédos település erdőből kivezető első utcáján maximum tankkal vagy terepjáróval lehet végigmenni, még emberi lábakkal is óvatosan kell mozogni a méteres kátyúk között, valamint fogalmunk sincs, hogy hol vagyunk, mert nem az általunk feltételezett szomszédos település neve van kiírva, az ugató kutyák száma pedig megtízszereződik, majd egymást felhergelve meghatványozódik. Mivel én sajnos egy kicsit túlzott félelemmel és előítélettel viszonyulok a kutyákhoz, lélegzetvisszafojtva és nyugalmat magamra erőltetve igyekeztünk valami kiút felé, aztán végre találtunk egy ösvényt, ami a síneken keresztül vezet le egészen az autópálya szélééig, itt azonban semmi további út nem volt. Így tehát vissza kellett menni, azonban, mint kiderült semmiféle kivezető utca nem volt semerre, csak az ott lakók vájtak maguknak egy ösvényt a sínek felé, azon közlekednek. Maradt a sínek mentén való továbbmenetel, ahol egy kicsit fokozódott az izgalom és csökkent a kirándulás élvezeti értéke, főleg, hogy közben egy méterre az embertől száguldanak el a vonatok.

Ezután szinte már csapdában éreztük magunkat, amikor végül egy építkezésen keresztülvágva behatoltunk a faluba, amiről azt gondoltuk, hogy Sant Martí de Centelles, azaz a vonattal 5 percre lévő falu (kisváros), de menet közben kiderült, hogy ez egyáltalán nem az, hanem Aiguafreda (ezt a nevet le kellett fotóznom, hogy meg tudjam jegyezni). Tulajdonképpen több szót nem nagyon érdemes vesztegetni a helyre, hacsak azt nem, hogy megint találtunk egy tiltólistás éttermet, most már viszont kiderült a titok, ami drága az szar, ami olcsó az jó. Néhány fotó a teljesség kedvéért.



A változatosság kedvéért itt is jelentős a street art, vagy inkább nature art, mert itt a természetbe épülő betonfalakra alkotott rajzok adnak új jelleget a tájnak.

the winner is:

összhangban a környezettel,
szőlő ültetvények szomszédságában

ez pedig még Centellesben, nyugodtabb terepen